Augusztus végén érkeznek az iskolákba.

Jó hír: jövőre minden diák ingyen kap tankönyvet – így juthatnak hozzájuk

A 2020/21-es tanévtől már minden diák – összesen 1,2 millió tanuló – teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten újságíróknak.

Rétvári Bence kifejtette: az intézkedés érinti az alsó, felső tagozatos általános iskolások és a középiskolások mellett a 13-16. szakképzési évfolyamokra járó tanulókat is.

Az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztése 13,5 milliárd forintba kerül, aminek fedezetét az idei és a jövő évi költségvetés egyaránt tartalmazza – ismertette.

Az államtitkár megjegyezte: korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára, ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat.

Úgy fogalmazott: a kormány a családtámogatások egyik formájaként tekint a tankönyvellátásra, és fontosnak tartja, hogy egy családbarát országban a gyermekvállalásnál ne merüljön fel szempontként az, hogy a tankönyvek megvásárlása később mekkora költséget jelent.

Jelezte azt is: a tankönyvek gyártása a szokott menetrend szerint zajlik, és biztosítható lesz, hogy augusztus végére minden iskolába megérkezzenek a teljesen ingyenes tankönyvek.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Kádár idejében természetes volt az ingyen tankönyv. Igaz, nem is volt annyi változás.
A jobb állapotú tankönyveket tovább lehetett adni. Merthogy akkor tájt még nem volt divat a herdálás, ahol lehetett, spóroltunk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@silber13: Ne hazudd le a nyilvánvalót, tetüfi! A "prájdotok" elmaradása viselt meg ennyire?
silber13
@ómió: Hiihi!!:-)))))))))))))))) Serencsétlen homokos:-)))))))))))))
ómió
@silber13: Már ezt is rám hazudnád, tetüfi? Bezzeg, mikor ott vonaglasz vörös zászlóba bugyoláltan, olyan "felszabadult" tudsz lenni, mint április 4-én!
silber13
@ómió: Ez jóóó!:-))))))))) Rég röhögtem egy elmebeteg emberszerűségen ennyit mint rajtad, te kis szopornyicás !:-)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.