Az ügyészség szerint komolyabb büntetést kaphat.

Ember ez? Gyerekpornót osztott meg, a saját erkélyén maszturbált meztelenül a budai pedofil – vajon ő is olyan olcsón megússza, mint Kaleta?

A megalapozott gyanú szerint a férfi nagy mennyiségű gyermekpornográf felvételt szerzett meg, majd éjjel az erkélyén meztelenül mutogatta és fényképezte magát; a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a letartóztatását indítványozta, a bíróság a legsúlyosabb kényszerintézkedést egy hónapra elrendelte.

A megalapozott gyanú szerint egy ötvenhárom éves férfi 2020. július elején, a XII. kerületben egy erkélyen meztelenre vetkőzve megjelent, önkielégítést végzett, miközben magáról egy általa előre beállított, időzített fényképezőgéppel, vaku használatával fényképeket készített. A gyanúsított cselekményét egy szemtanú észlelte. Emellett a férfi korábban nagy adatmennyiségű, tizennyolc éven aluliakat pornográf módon ábrázoló felvételt szerzett és osztott meg az interneten.

A XII. kerületi Rendőrkapitányság lakossági bejelentés alapján azonosította és elfogta a férfit, majd gyanúsítottként hallgatta ki szeméremsértés vétsége és tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről készült pornográf felvétel átadásával (megosztásával) elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt.

A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, figyelemmel arra, hogy magatartása megalapozza annak veszélyét, hogy a bűncselekmények elkövetését folytatná.

A nyomozási bíró az ügyészség indokolásával egyetértve egy hónapra letartóztatásba helyezte a férfit. A végzés nem végleges.

A közelmúltban történt, nagy port felkavaró esettel szemben ebben az ügyben a gyermekeket érintő pornográf felvétel megszerzésén túl az átadás, hozzáférhetővé tétel (megosztás) súlyosabb, öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény. Emellett ezzel halmazatban áll egy két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény is. Ily módon a törvény a megalapozott gyanú szerinti bűncselekményeket egy évtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

Forrás: Ügyészség

Kép: Pixabay

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Persze, hogy ember, mégpedig jó magyar keresztény ember, akit csak megkísértett az ördög.
Majd jól megbánja és leimádkozza.
Igy illik ez illibsi, kereszténykultúráju országban!
Aki Én
@görbetükör: Ő a magyar keresztény hetero fehér férfi
Gyütt Mönt
Ha nincs 19.000 felvétele, akkor az annyit is ér.
Yoda69
Ha fideSSes az ipse, akkor orbán nem hagyja az arokparton, legyen barmennyire is aberrált.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.