Magyarország elleni támadásnak tartja az uniós források elosztását és a politikai feltételek összekapcsolását a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, aki erről az M1 hétfő esti műsorában beszélt.

"Ha nem Orbán lenne a miniszterelnök, Magyarország már holland gyarmat lenne" – megvan az új ellenségünk
Orbán Viktor kormányfő brüsszeli újságíróknak nyilatkozik az Európai Unió csúcstalálkozójának harmadik napján a Leopold parkban 2020. július 19-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Menczer Tamás a magyar és a holland miniszterelnök között kibontakozó vita kapcsán azt mondta:

a holland előterjesztés szerint valakik új, ködös szabályok alapján megmondanák, hogy melyik ország jó demokrácia és melyik nem. Egy új mechanizmus azonban így biztos nem elfogadható, azt alaposan meg kell tárgyalni

- fűzte hozzá.

Mindez pusztán bosszú Magyarország migrációt elutasító politikája miatt – jegyezte meg az államtitkár.

A holland jogállamról szólva Menczer Tamás emlékeztetett arra, hogy Hollandiában tavaly több mint 300 antiszemita incidens történt; egy felmérés szerint az újságírók 60 százaléka kap fenyegetéseket; az utcán lőttek le egy ügyvédet, a közigazgatási bíróság elnöke pedig egy volt balliberális politikus.

Menczer Tamás leszögezte:

nagyon jó, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, mert ha egy balliberális, Gyurcsány Ferenc, vagy valaki más lenne, akkor az ország politikai értelemben már "holland gyarmat lenne".

"A Momentum magyarellenes párt" – jegyezte meg az államtitkár azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki párt európai parlamenti képviselői az Európa-ellenes populisták megfékezésére hivatkozva a holland álláspontot támogatják.

(MTI)

141 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Most már a külügyet is elérte az elmebeteg vírus...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
@Nyírfa: Üzentünk mi már Amerikának is hadat! Majd külügyérünk berendeli a holland nagykövetet, és bocsánat kérésre szólítja fel!
Azért egyet nem értek! Ha nálunk minden rendben van a jogállamisággal, ahogy O.V. és a szócséplői állítják, akkor miért kell hadakozni ellene? Vagy még sincs minden rendben? Legalább hazudni tudnának hihetően!
volvós
Most már a külügyet is elérte az elmebeteg vírus...
nezelodo
Szerintem a hollandus, aki a jelek szerint Orbán halálos ellensége lett, olvashatta a Nemzethy "Konzultációja" tizedik pontját, ami azt sugallja, hogy az EU-s hitel a Sorostól, és magától a patás ördögtől való. A holland csak segíteni akart a vezérnek, hogy megóvja országunkat az örökös adósságtól. Megjegyzem, anno az IMF hitel is vörös posztó volt neki, tíz éve, mégis az első dolguk volt, hogy pár milliárdot mindjárt a rajtnál eltapsoltak, ahogy lehívták az elődök által fel nem használt keretet.
Nessy
@volvós: A hülyeség állampolgári jog, és sokan élnek ezen jogukkal!
Nyírfa
Jut eszembe: Orbán orosz-türk-kínai gyarmat sorsot szán az országnak. A holland túl jó lenne neki.
Nemcsak a Momentum szorít Mark Ruttenek. Én is.
Nyírfa
Figyelem, mennyire csúsznak egyre primitívebb szintre a fideszesek. Lassan úgy fognak gondolkodni, fogalmazni, mintha szellemi fogyatékkal élők lennének.
Nyírfa
@Nessy: Elég korlátoltak ahhoz, hogy azt higgyék, az EU-ban eljátszhatják ugyanazt, amit itthon.
volvós
menczertomika cicus !!! Voltál már Nővel életedben ??? Nem ugy nézel ki...
Nessy
@Nyírfa: Már kezdik elveszíteni a kapcsolatukat a valósággal!
kokopelli
@Nyírfa: Pár tucat hajót vehetne a csuti,mert a hollandokkal a tengeren kell megverednie!...és pár tucat
szélmalmot is tréningezni,ha el akarná foglalni őket! Nekik sok van ! A focit is hagyjuk,mert az is fényévekre
sétál a magyar előtt! Mi marad még!?
tudode
Ezek után az a kérdés, hogy melyik parlamentnek lesz égő az, hogy milyen ukázzal indították útra a két tárgyalófelet, a lóvészerző körútra!
Nyírfa
@kokopelli: Biztosan ehhez kell a kikötő az Adrián. Még pár év, és olyan hadiflottánk fog állomásozni Triesztben, hogy a hollandok kincsesládákkal járulnak majd Orbán efendi színe elé, hogy áldását s megbocsátását kérjék. Csípné a Viktor.
kokopelli
Amennyiben Orbán nem lenne,úgy talán még a magyarokat sem ismernék a hollandok! Illetve csak olyan
szinten,ahogy a többi normális országot is ismerik! ß@r cégér a ME efftás a zországának! (:-()
rokker33
Persze mert Gyurcsótány különb lenne??!!Ugyan úgy eladták az országot a külföldieknek az IMF hiteleket felvették és benyaltak a nyugatnak meg bólogattak, mint a majmok a ketrecben!Attól hogy Orbánék nem egyeznek mindenbe bele, amit az EU kínál az még nem jelenti azt,hogy rosszul csinálják!! A nézeteivel és politikájával nem értek egyet ,de a népnek ez kell!Gyurcsány meg a többi 2 % párt nem tesz sokat azért,hogy előrébb haladjanak inkább csak hülyét csinálnak magukból!
kokopelli
@Nyírfa: ...kitől származhat ez a baromság,hogy ha nem a ME.úr lenne akkor M.o. már Hollandia gyarmata lenne!
Az egykori országok csak olyanokat tettek gyarmattá,ahonnan volt mit "elhozni"! ..hogy is lenne az M.o.-gal? Csak
pénzt beleölni tudnának abba a gyarmatba!...még focistát sem találnának az "oranjé"-k !! (;-))))))))
U.i:..bocs!.. délibábot kaphatnának!
Giovanni Alba
@Nessy: Elnézésed kérem, kiegészíteném szavaidat, szerintem sokan élnek vissza a hülyeséghez való jogukkal, mert nem teljesen hülyék, viszont ártatlan csodálkozással hülyéskedik el a komoly kezdeményezéseket. Elbagatellizálják a fontos dolgokat, helyesírási hibákba kötnek bele, személyeskednek, családdal, őstörténettel hozakodnak elő ahelyett, hogy a mondandóval foglalkoznának. Mit képviselnek a parlamentben a kormánypárt képviselői? Illetve most már sokkal egyszerűbb a képlet, ki az, akinek az utasításait végre kell hajtani a Parlamenti szavazásoknál, a bizottságokban, a Közt. Eln. Hivatalban, Ügyészségnél? A képviselők alkalmatlanok, ha tudják mit tesznek, akkor azért, ha nem tudják mit cselekszenek, akkor azért. Kesztyűbábok. Biorobotok, mindemellett vérszívó piócák.
solidedge
Miközben Orbánék tudatosan építik le a jogállamot, vágják hozzá az álszent, ártatlan pofát. Hogy rohadjanak meg.
Nyírfa
@kokopelli: Hogy én mennyire szeretnék holland gyarmat lenni! :))
Képzeld el, milyen virágzó mezőgazdaságot teremtenének, tele lennénk bio-kertészetekkel, Kishantos is a régi fényében ragyogna, a rengeteg termálvizünkkel gyógyászati központokat hoznának létre, fűtőelemeket telepítenének rájuk, megújuló energiával védenék a környezetet, és bezöldülnének a városok ! Az életszínvonalunk meg a mostanihoz képest az egekbe emelkedne.
Álmodik a magyar ugar. A rendszerváltás után 31, a világháború után 75 évvel.
division
Orbán ismét nyert, ahogy eddig is. Lehet hőbörögni:-)
Nessy
@Nyírfa: Isten bűnömül ne vegye, de nekem az oroszokból elegem lett már az elején. Különösen mikor bejöttek az "intelligens katonák", és majdnem a fülemmel együtt vitte el az Isten barma a pici gyerekfülbevalómat. Nagymama gyorsan kiszedte, és odaadta neki.
Nyírfa
@Nessy: Fura hallani, hogy ilyesmik megtörténhettek. Persze, nyilván embere válogatta. Az egyik katona kenyeret adott, a másik erőszakoskodott.
kolnidre
Az Orbán fiú a testvérével közösül.Jobb vagy már mint anyád! Érdekes.Apa is ezt mondta.
Nessy
@Nyírfa: mi ilyet fogtunk ki! Azért, mikor már tudtam velük beszélni, néha megsajnáltam a kiskatonákat. Közel volt a telkünkhöz Szentkirályszabadja, ott volt táboruk. Időnként be törtek, időnként pár kanna benzinért kértek ennivalót, meg bort. Borzalmas körülmények között éltek.
verőce21
Vicc a hollandoknak ez a jogállamisági ragaszkodása. Soha, senki le nem írta pontosan, mi is ez, ki, mit ért alatta!
Vagy a jogállamiságot be lehet árazni…, úgy működik, mint a bűnbocsánat-cédula a középkorban?
Nyírfa
@Nessy: Olyan nehéz tárgyilagosnak lenni. Mert annyi igazság létezik egymás mellett, hogy óhatatlanul megkísérti az embert az elfogult választás: melyik igazság kedvesebb egy kicsit, melyik áll közelebb hozzám, melyikkel vállalok hasonlóságot. De mi lesz a többivel? Hogy tud egymás mellett élni a sokféleség, a különböző tapasztalatok egyvelege?
Itt van rossz példaként Magyarország, de az EU 27 tagállamának jelen érdekérvényesítési küzdelme sem tartozik a legkövetendőbb attitűdök közé. De még nem tudjuk, hogyan lehetne másképpen.Illetve, a többség még nem tudja, de néhányan már igen. És szeretnék a néhánnyal tartani.
Nyírfa
@Nessy: Tudod, mi bánt nagyon? Hogy van egy szégyentelen kormányunk, amelynek az elnöke gátlástalanul tolakszik, és követelőzik a mások által megtermelt javak megszerzése végett. Mintha az EU egy pénzhalom lenne, amire rávetődhet, és mohón lapátolhatná be a zsákjába. És ez az ember nemcsak a honfitársunk, hanem mindezt a mi nevünkben, ránk hivatkozva teszi.
Irtózom.
dr. prédikátor
agyarország nem Holland gyarmat hanem O1G gyarmat!!!
RonaGyuri
meg kell vallanom ezek a másodhegedűsök időnként felveszik a versenyt a főnökeikkel; butaságban, bunkóságban és ócska hazudozásban! =))
justhpeter
Ennek az ugri-bugri államtitkárnak csak egy módon lehetne igaza, ha egy új nemzeti inzultációt rendeznének, ahol az lenne az egyetlen kérdés, hogy fideSS- vagy holland gyarmat legyünk. Mondjuk a vesztes békén hagyná ezt az országot letenné amit eddig megszerzett és kivonulna az életünkből. Tehát a sokat emlegetett "magyar emberek" döntenének.
verőce21
Nagy bajban van a haladó baloldal, mert a nép, amelyre oly bőszen szoktak hivatkozni, nem halad velük kellő iramban...
nezelodo
"A koronavírus járványt követőgazdasági válság kezelésére Soros György új tervvel állt elő. Ebben azt javasolja, hogy az Európai Uniótagországaivegyenek fel hatalmas kölcsönöket (örökkötvény), amelyeken generációkon keresztül, örökre kamatot kell fizetni
A szakértők szerint ez adósrabszolgaságba taszítaná a nemzeteket.
Ön elutasítja Soros György tervét, amely beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná hazánkat?"

Na ezt már a kérdés megválaszolása előtt elfogadta a fideszes kétharmad.
A "konzultációban" bármit is válaszol az alattvaló, Orbán a fényes Brüsszeli győzelmével már elnyerte nekünk az "örök adósrabszolgaságot"
kereső
Helyette lettünk kinai/orosz gyarmat. És még fegyverek sincsenek, nem tartott senki géppisztolyt orbán &Co fejéhez. Önként és dalolva adták/adják el az országot-kinainak, orosznak,jordánnak/arabnak,töröknek- ki kinál többet érte.
kereső
Ez a menczer volt sportriporter anno? Már akkor is hülye volt.
Nyírfa
@nezelodo: Paks, Belgrád-vasútvonal...ez nem érdekli a nagyérdeműt, ha már adósrabszolgaság.
nezelodo
@Nyírfa: Érdekelné esetleg az embereket, de még az EU sem szólalt meg a kínai dömping áruk EU-ba érkeztetésének ezen módja ügyében, de arról sem kérdezték a szavazót, hogy a várba költözés milliárdjait akarja e elkölteni és még sok sorsdöntő dologról sem kérdezik meg az alattvalókat. Kíváncsi lennék hányan akarnak Mexikóban templomot, vagy Afrikában kórházat, és futballstadiont építeni stb...
Nyírfa
@nezelodo: A fanatikusok mindenre rábólintanak, körmük szakadtáig védik az ő Orbánjukat, aki megtestesíti számukra a soha nem volt régi dicsőséget, a Nagy Magyarországot. A zsoldosok azonban csak addig fogják ünnepelni, amíg kifizetik őket, szállodával, kikötővel, bányával, bankkal, közbeszerzéssel , offshore-céggel.
Az EU...rosszul esik kimondani, de jelen pillanatban csalódás. Többet vártam tőle, erősebb elkötelezettséget a demokratikus vívmányok és a környezettudatosság mellett. Igaz, most közbe szólt a vírus, de mindig lesz valami, ami közbeszól, ha ürügyet keresünk.
kokopelli
@Nyírfa: Ezekről a narancsosokról sokszor az "Ordító egér" film jut eszembe! (;-))
ómió
Hát, ha nem is holland, de, hogy anarcholiburnyák, az tuti!
fergeteg
Nagyot léptünk. Utat mutatunk Európának.
fergeteg
A libsiknek ennyit ér a tudománya...a Momentum meg elmehet a búsp...ába.
Nyírfa
@kokopelli: Nem láttam, de biztosan ül az asszociációd. Belenézek. :)
kereső
Javasolom a "háttérzajnak", hogy sürgősen tanuljon meg biciklizni. Ezek a döntések az ET döntései. Erre még áldását kell, hogy adja az EP- az Európa Parlament. Na majd meglátjuk-,hogy ottan leszenek-e szószólói a jogállamisagnak, az európai alapértékeknek. Mert az Európa Tanács ( állam-és kormányfők tanácsa) megállapodása nekem az 1938-as Münchent juttatja eszembe- már nem először.
almosd
Ha nem Orban lenne a miniszterelnök akkor lenne egy új Csausescu , ja már van.
kokopelli
@Nyírfa: Én odaát az élemiszeriparban mint műszaki dolgoztam!Sok holland automata gépünk volt! Egyszer megjelent
két szőke holland,hogy az általuk szállított gépsort kötelezően és ingyen,1000 óra "futás" után át kell vizsgálnioK! Néme-
tül beszélgettük,de rögtön tudták,hogy nem német vagyok!Amikor mondtam,hogy magyar vagyok,rögtön a foci jött elő!
Olyan magyar focistákat említettek meg az "aranycsapatból" is,hogy megállt bennem az ütő! Idővel nagyon sokat ismer-
tem meg "belőlük",és mondhatom "le a kalppal" (;-))...mert leverem ! (:-()
Gazella
Nagy az isten állatkertje.. sok az agyatlan fejű
kokopelli
@Nyírfa: Csak egy mondat. Egy borász-harcban Vatikán hábórúra szólítja fel az USA-t, és átrepülnek teljes
tiszteletes anzúgban ,az éppen tűzoltó gyakorlat miatt elnépteledett New Yorkba!...min ötször láttam! Megéri!
Nyírfa
@kokopelli: 14.02

Elolvastam az Ordító egér tartalmát, nagyon tetszik! :)) Ha lesz annyi időm és kedvem, megnézem a YouTuben.
Nem véletlenül jutott eszedbe! :)
kokopelli
@Nyírfa: Az is lehet,hogy keverek két filmet,mert én már németül láttam egyet? Ne légy mérges rám!
Mea culpa annyát a sok filmnek! (;-))
Rockxy
holland gyarmat, vagy gyolland harmat.
dehát mostis az!
ha nem lenne, akkor nemkén unióbajárni tárgyalni, meg alkudozni.
Nyírfa
@kokopelli: 09.53

Egy régi ismerősöm fia vállalt munkát Hollandiában. Annyit keresett egy év alatt, hogy a hazaküldött pénzből megvették az önkormányzati bérlakásukat, felújították, lecserélték az elektromos készülékeket, és nem volt már gond beülni egy gyors ebédre valahová. Sajnos, kitört a válság, és a fiatalembernek haza kellett jönnie. Kint magánházban bérelt a cég néhányuknak szállást, láttam képről a házat, kívül-belül: nem volt okuk panaszra. És képzeld, úgy boldogult kint, hogy nem beszélte a nyelvet, de egyrészt hamar ráragadt egy minimum , másrészt a hollandok mindenről gondoskodtak, úgy szervezték meg a munkatársak összeállítását, hogy mindig legyen valaki köztük, aki kommunikálni tud.
Mindig eszembe jut Hollandiáról, hogy az első tőkés mintaállam volt. 600 éve. :)
Nyírfa
@kokopelli: 15.05

Semmi baj! Hasonló témák, értettem! :))
silber13
@ómió: Csak felhívom a figyelmedet hogy " anarcholiburnya" szó mint olyan, nincs, ez a saját hibbant kútfejed rémiztő kifejezéseinek egyike. De " LIBURNA " viszont létezett, és egy valamikor a rómaiak által használt evezős és vitorlás hadihajó típusát jelentette, Tanulj hapsikám, hátha ragad rád valami tudás...
Clavigo
@Shikari: Köszöneted jeléül le is blázolhatnád ezt a " mindenórás " dagadt Ringlispir-kezelőt..
koszpeko
@verőce21: Nesze!
Vergődj rajta.

Bokros Attila
Nemzetközi Jogi Tanszék
Témavezető: Lattman Tamás PhD, egyetemi adjunktus
A jogállamiság fogalma és a jogállamiság értékét védő
eljárások az Európai Unió jogában
„Jobban kidolgozott eszközrendszerre van szükségünk, nem elég, ha
mindössze a politikai meggyőzés >>puha hatalmi eszköze>nukleáris opció
koszpeko
@koszpeko: Folyt.
1. A jogállamiság elve az Európai Unióban
Az Európai Unió sajátos, nemzetközi jogalanyisággal rendelkező entitás,
mely az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 2. cikke
értelmében többek között a jogállamiság és a demokrácia elveire épül2
.
Ezek az elvek a közös tagállami alkotmányos hagyományokra tekintettel
valamennyi tagállam alkotmányos rendszerének is alapját képezik, bár
annak tartalmában eltérések tapasztalhatók3
. Mint részben értékközösség,
biztosításuk és védelmük az Európai Unió egyik fő érdeke és
kötelezettsége. Továbbá a jogállamiság és demokrácia elvei szerint
szervezett politikai berendezkedés valamennyi tagállam Szerződésekből
eredő kötelezettsége.
„Ugyanakkor az egyes tagállamokban nemrégiben lezajlott események4
rávilágítottak arra, hogy a jogállamiság elvének figyelmen kívül hagyása,
illetve ennek következtében az olyan elveknek a figyelmen kívül hagyása,
melyek védelmére éppen a jogállamiság elve hivatott, valódi problémává
koszpeko
@koszpeko: Folyt.:változhat.”
5 A jogállamiság értékének sérelme olyan rendszerszintű
problémákhoz vezet, amelyek a szabadság, a biztonság és a jog
érvényesülésének térségét veszélyeztetik6
. Mivel a 7. cikk szerinti eljárás
gyors reakcióra képtelen, a kötelezettségszegési eljárás pedig
többletfeltételeket tartalmaz a puszta jogállamiság értékének
veszélyeztetésén túl és csupán „pontszerű” válasz adására képes egyes
konkrét ügyekben, a Bizottság 2014. évi javaslata a rendszerszintű
fenyegetések kialakulásának megakadályozására hivatott, gyors választ
adni képes mechanizmust tartalmaz. Ezt a preventív szemléletet vallotta a
korábbi és vallja a jelenlegi Bizottság is. Erre az Európai Bizottság
alelnökének, Frans Timmermansnak Elnökök Értekezlete 2014. október 7-i
meghallgatásán elhangzott beszéde is megfelelő példaként szolgál:
„Elsődleges feladatomnak tekintem, hogy a jogállamiság értékét
veszélyeztető rendszerszintű fenyegetéseket megelőzzük. Őszintén
hiszem, hogy a megelőzés jobb, mint a javítás. Az érintett tagállammal
való gyors párbeszéd kezdeményezése pedig önmagában segítségünkre
LauraEM99
Kоmоly kapcsоlаtокat кeгes?
Csak itt valós еgyedülálló lánуоk кészeк кeverni!
-----
www.lovexx.club
ómió
@silber13: Nocsak! Előbújt az efftársból a bolsi lingviszta? De kár, hogy a gondolkodás fázisát állandóan "átugorja"! Az olvasási (megértési?) hiátusba meg bele se bonyolódjunk! Azért így "könnyű" lehet!
silber13
@ómió: Vagyis fingod nincs, mit is kellene tán válaszolni, csak ismét fröcsögsz te kanmajom! Egyszóval rettentő buta vagy, mint a narancsos horda általában!:-))))))
ómió
@silber13: Na! Már csak a szarfröcskölésre futja efftársilag? Vagy "csak adod, mi lényeged"? Az más!!!
silber13
@ómió: Húúú! De irtóztatóan műveltségességes tecc vanni4:-)) Most aztán " zanvarban lelkem, mint bomlott cimbalom..."
Giovanni Alba
@kokopelli: A 22-es csapdájában magyarázza a vénember, hogy az olaszoknak az volt a jó, ha elveszítették a háborút. "Olaszország háborút nyert Etiópiában, és azon nyomban súlyos bajok szakadtak ránk. A győzelem a nagyság olyan esztelen tévhitét plántálta belénk, hogy segítettünk elkezdeni egy olyan háborút, amelynek megnyerésére fikarcnyi esélyünk se volt. De most, hogy megint vesztésben vagyunk, minden kezd jobbra fordulni, és egész biztos talpra is állunk, ha sikerül elérni, hogy legyőzzenek bennünket."
Tényleg fantasztikus egybecsengés az Ordító egérrel.
kokopelli
@Nyírfa: Én a munkámmal kapcsolatban,és a szabin is a "nagy víz" másik oldalán találkoztam hollandokkal!
(na meg a Schiphol reptéren átszállásoknál a nagy víz átrepülésekor) Állíthatom,hogy a legvidámabb nép.és
még mindannyian németül is beszélnek! (;-)) a zorbánék még a fasorukban sincsenek mellettük!
simmering73
Holland gyarmat? Jobb mint az orosz gyarmat.
Gyütt Mönt
Elmaradott népség a holland. Még lówellnessük sincs.
Nyírfa
Kirúgták az Index főszerkesztőjét.
Jogállamiság...
Csak az EU-csúcs eredményére vártak, most aztán nagyfiúk megint. De még nincs EP-határozat!!!
Clavigo
@kokopelli: Szintén munkával kapcsolatban.. Holland -Antillák,,,Aruba,és Curacao...' 91-ben.. Nem lenne rossz azoknak gyarmatok szinvonalán " működnünk "... A Zorbán-konda már régen sitten csücsülne.
kereső
@Nyírfa: És jön a már jól bevált recept- gazdasági/üzleti okok!, mint a Népszabadságnál (járt utat, a járatlanért el ne hagyj). Keress rá ai (i)gazságügyminiszter asszony mai interjújára a Magyar Nemzetben.
Nyírfa
@kereső: Egy részét olvastam reggel a Hírklikkben. Az tapasztalat, hogy egy nő, ha gonosz, akkor veszettebb a férfinál.
Mint Orbán utódja...egyéb sem kellene ennek az országnak.
Jöjjön az az ősz, amikor vagy amikorra kidolgozzák a jogállamiság ellenőrzésének és az uniós forrásoknak a kapcsolódását. Remélem, akkora sallert kap a kormány, hogy a fal adja a másikat. A harmadikat nekünk kéne.
Mindenesetre, aki eddig hezitált, hogy világgá menjen, az ne gondolkozzon tovább. Irány Hollandia!
Nyírfa
Hol van az ördög ügyvédje? Mire vár? Bár, könnyen lehet, hogy ebben az országban még ő is kevés. Nem is ördögök kellenek ide, hanem angyalok, sok-sok angyal, tündérek, szeretet végeláthatatlanul.
Nyírfa
Elvi kérdés: Népszabadság néven indítható új napilap? Esetleg Új Népszabadságként...Miért nem dobjuk össze? Én tuti benne vagyok!
Csizmás Kond
Hollandia a legnagyobb maffia állam európában...ő az aki korlátlan lehetőséget biztosít az offshore izéknek és aki minden védelmet megad a pénznyelő gazembereknek.
Giovanni Alba
@Nyírfa: Merjünk nagyot álmodni. Ha már angyalok, akkor jöjjön Mikael (Mihály) arkangyal a lángpallossal égi seregekkel meg miegymás, ami csak kell. (Travolta egész jól alakított a Michael-ben)
kereső
@Nyírfa: on-line van!! Újnépszabadság.wordpress.com
Clavigo
@Nyírfa:" Hol van az ördög ügyvédje? "... El kezdték keresni, arra emlékszem.. Lehet,,azóta már elásták.,,nemzethy tradiciók alapján.. A többit a fantáziádra bízom.. :)
kokopelli
@Szeparepa2: ...baxa a csőrét,hogy a kis Hollandia a csuti országát a farzsebébe dughatná! Szégyen is,de
nem az országra,hanem "indiai" vezetőjére! ..ha a tulipános hajósok tudták volna a hajózgatásukkor...!? (;-))
Nyírfa
@Giovanni Alba: És Jézus édesapja, Gabriel! : :)
Kérem szépen karácsonyra - de, ha lehet, még előtte! - a XXI. századi Jézust, nemre, vallásra, bőrszínre való tekintet nélkül, de egyet meg kell foganunk: most nem lesz keresztre feszítés!
Ha még nem fogant meg, nem született meg, de tervezi, a legteljesebb védelmet kérem rá! Ámen.
Szavamra, ez most jól esett! :)
RonaGyuri
Ugye Viktor, az persze milyen jó volt mikor 56 után vagonszámra küldték a segélyeket, akkor a szaros komcsi apád és családod nem károgott!!! =))
Nyírfa
@Giovanni Alba: Beugrott a film! Nem volt rossz, Travolta alakítása sem, de, hogy milyen jóképű volt még akkoriban! :)) Szerintem, anno az egyik legszebb férfi volt. (Sóhaj) :)
Nyírfa
@Clavigo: Az én fantáziám szerint nyugodtan elvan a " búvóhelyén ", és készíti elő a görögtüzet. :)
Ha meg nem, akkor toll a fülébe.
De él. Muszáj, hogy éljen, mert koronatanú! :) Lehet, hogy máris tanúvédelmi programban vesz részt.
Nyírfa
@kereső: Arra emlékszem, hogy indult, de , ezek szerint szem elől tévesztettem. Nem is hallani róla!
Köszi, egyelőre könyvjelzőre tettem. :)
cikicakk55
@rokker33: Július 20, 21:55
Az IMF úgy adott hitelt,hogy le is ellenőrizte,hogy az a pénz amit adnak,tényleg arra lett-e költve amire kérték. Ezért is nem tetszett Orbánnak és ezért kért inkább az EU-tól. Sajnos ott elég lassan őrölnek a malmok,mert bár már 2014-ben is tudták,hogy az EU-s pénzek az Orbán klánnál kötnek ki,eddig csak enyje-benyje volt Orbán felé. Nem tudom,hogy az Unióban dolgozó emberek meddig tűrik,hogy egy diktátor az általuk befizetett adóból saját családját és barátait teszi miliomossá,még az ország nagyobb része csak vegetál. Ettől függetlenül 2010-ben az volt az első megmozdulásuk,hogy az IMF áétal még megmarad pénzeket magukévá tették és mellé még lenyúlták a MANYUP 3000 milliárd forintját. Nem tudom ki hogy van vele,de én szívesen venném,ha olyan" nyomorultul" élnénk mint a Hollandok.
Giovanni Alba
@Nyírfa: A régi jó megszokás miatt valahányszor eszembe jut egy könyv, odamegyek a könyvespolchoz, pedig csak egy másik oldalt kell megnyitnom a kereséshez, mindegy. Amiről most szó van Apáti Miklós : A Fekete Gén c. könyve. Sok érdekeset írsz Te is, de éppen úgy mint ahogy velem megesik, a legjobb ötleteinket már megírta valaki, sőt, van amit filmre is vittek. C' est la vie, mondja a művelt angol :-)
Nyírfa
@Giovanni Alba: Hát, igen, ilyen az élet. Figyelj csak:

" Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt –
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős –
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel – mai magyarok!

Zseni volt! Annyira spirituális, annyira élen járó, látó, haladó szellem! Hát nem fura, hogy emberek, akik már régen nincsenek köztünk, úgy tudnak hiányozni, mintha személyes jó ismerőseink lettek volna?
Ugyanígy, amikor bele botlom egy-egy emlékezésbe Bogdán Lászlóról, összeszorul a szívem, és gyászt érzek, pedig csak tévében láttam, és olvastam róla.

No: Nem olvastam az Apáti-könyvet, mindenesetre érdekes A Fekete Gén címadás. Mitől fekete? Attól, hogy még ismeretlen a számunkra, pontosabban a tudatos tudatunk számára?
kokopelli
@cikicakk55: Aki egy kicsi utazgatott kelet felé,az pl. Mauritius és Reunion irányába,az a szigeteken a hollandok
nyomait láthatja! Ők már akkor "hajóra" keltek és Európa felé szállították az értékes ázsiai termékeket! Nem "bolygó"
német",angol,cseh vagy magyar volt a kapitány,hanem egy holland! Érdekes! (;-))
(Mauritiust én is ajánlom,habár már kissé megfranciásodott!)
Giovanni Alba
@Nyírfa: Egy értékelés a Moly-ról mindent megvilágít : "Kis Jézus projekt 2.0 :)
Egészen érdekes kis olvasmány! Mondjuk, kell némi nem kifejezetten sci-fis tudás-háttér, mert keményen támaszkodik erre, pontosabban a Bibliára, egészen pontosan Jézus születésére, azt azt megelőző időszakra. Néhol azt hittem, hogy szirup, aztán paródia, aztán egy kis halovány ezoteria… Algernon, a kisegér „rulez” :D Társadalomkritika a 2000-es évbe vetítve? (1982-es a könyv!) Hmm…, ez nem fog mindenkinek tetszeni, az tuti. Na, de ezért szép ez a könyves világ:
"Ha meggondoljuk, minden könyv egy palackposta. Belevetik a jövőbe, mint a tengerbe, és aztán valaki vagy kihalássza, vagy nem… Vagy elolvassák, vagy nem… Vagy megértik, vagy nem…
112. 153. oldal"
Idézet az idézetek közül :)! Úgy látom ez másoknak is elnyerte a tetszését! :)
Jó felfedezést! :D"
Köszönöm a verset. Most egy okoskodás jön, saját. Vannak akiknek találkozniuk kellett volna, de vagy a tér, vagy az idő nem engedte. Nevezhetjük ezt akár lélekközösségnek is. Így válik érthetővé, hogy miért érezzük néha (sajnos nem elég gyakran) hogy az író, vagy költő hozzánk szólt, nekünk, személy szerint nekünk írt. Amikor a tömegben feltűnik egy arc, valahonnan ismerős, bár -tudjuk jól- ez lehetetlen, vagy amikor bemutatnak egy társaságban valakinek, akivel öt perc múlva már a világot váltjuk meg, a szót rutinosan egymásnak adva, mintha a színpadon "végszavazva".
Bocsi, ez hosszúra sikeredett.
csipetke
Hát igen,ha nem orbán garázdálkodott volna már 10 éve a nyakunkon,most lehet,hogy fej-fej mellett haladnánk Szlovákiával,Csehországgal,Romániával,stb,de sajnos nekünk ott legesleghátul a Bulgária melletti hely jutott
Kookas
@volvós: nahallod számtalanszor az utolsó is JENŐ volt!
Sámannus
Így csak Európa söpredékének csicskásai vagyunk
Az oroszok kifelé talicskázzák az eurót, ide meg a szocskát a lófa-szocskát, meg hármasretrót, kurvagengét, Paksi halas kuktát, sok komiszárt és kumiszt.
kokopelli
@Szeparepa2: Mint az előzőekben írtam,találkoztam pár hollanddal a munkám "miatt"!Nem volt nehéz nekik a
német nyelv így a beszélgetés sem! Nagyon vidám nemzet,és már azzal sem foglalkoznak,hogy volt egyszer egy
agybeteg osztrák,aki német akart lenni!Az hogy én meg magyar vagyok,az feldobta őket,mert már jártak lakóko-
csival M.o.-n!!
Borsodi
Mennyivel jobban élhetnénk,de nekünk ez jutott Oroszok Törökök Cigányok Románok.
Nyírfa
@Giovanni Alba: 17.27

Nem, nem hosszú, és nagyon élveztem! Felkeltetted az érdeklődésem a könyv iránt, megnézem az első antikváriumban, ami az utamba esik.
Ez az idézet: " minden könyv egy palackposta..." annyira tetszik, hogy innen kezdve én írtam. :)) Közbevetőleg: fsp szokta válaszolni a Nolblogon egy-egy frappáns kommentre , hogy ezt innen kezdve én mondtam! :))
Volt egy kapcsolatom, óriási volt a húzóerő. De nagyon hamar kiderült, hogy rövid időre kerülhettünk csak össze,s hogy a vonzerő nem csupán az ő férfiassága és az én nőiségem között jött létre, hanem a fejlődésünket szolgálta. Ami belőlem hiányzik, az benne bőségesen megvan, ami belőle, annak tárháza vagyok. Az élet aztán, hihetetlen véletlenek sorával oly sokszor hozott össze minket a szakításunk után is, hogy már nem is csodálkoztunk, csak megöleltük egymást. Az illető, aki a mai napig nagyon kedves a szívemnek, nagy utat tett meg , és ez nekem boldogság, mert semmi nem ad olyan örömet, mint amikor valaki a saját útjára tud lépni. Nagyon megszenvedtem a hiányát. de segített, hogy értettem, miről szólt a találkozás, milyen útravalót adtunk egymásnak. És hát, mert a szeretet sosem múlik, kimondva-kimondatlanul tudjuk, hogy valahol , egy másik életben majd folytatjuk, már nem hiányokkal küszködve, érettebben. Karma.

Jut eszembe: Vernéről olvastam, hogy időutazó volt, és ezt készséggel el is hiszem, és nem csak azért, mert Einstein óta tudjuk, hogy ez lehetséges.
kokopelli
@Szeparepa2: Sok olyan holland szerelővel találkoztam munkám során, akik új élelmiszeripari gépeket állítot-
tak fel és vettek üzembe! Vidámak,előzékenyek és udvariasak voltak! Az egyik mesélte,hogy Las Vegas-ig állí-
tanak fel nagy konyhagépeket mert az európai technika utolérhetetlen!Mivel én Las Vegas fan voltam,volt be-
szélnivalónk!Ő is én ismertem a szállodákat a Casinókkal,és a kirándulási helyeket L.V.körül!Szerintem a hol-
land nép olyan mobil maradt mint a hajós őseik!Azzal az előnnyel,hogy lehet velük németül társalogni,és tudnak
focizni,mint a magyarok anno! Tisztelik is az "Aranycsapatot"!...még mindíg! (;-))
rokker33
@cikicakk55: Értem de ez nem az Orbán hibája, hogy nem tudnak semmit ellenőrizni meg hogy annyira lassan intéznek minden szankciót, hogy általában elavul mire a végére járnak!Az EU parlamentben balfaszok vannak!Jól teszi,ha ellopja az ingyen pénzt amit az Eu ad!Tudom hogy nekünk ez hosszú távon nem lesz jó sőt súlyos következményei lesznek , de Orbán azért lett miniszterelnök ,hogy annyi pénzt és értéket lopjon amennyit csak tud!Ezt csak a hülye nem veszi észre,de jól csinálja!Az unokáinak az unokái sem fognak anyagi gondokkal küzdeni!Ha ezt megválasztottátok, akkor egyétek meg amit főztetek!Én Kurzra szavaztam mondjuk én 6 éve Ausztriában élek,de nem panaszkodom!
namihami
Holland? Egy ekkora katonai nagyhatalom?
Talán San Marino vagy Andorra? Esetleg Luxemburg? Azoknak már úgyis rutinjuk van a mi elverésünkben.
ómió
@silber13: Lelked? Neked? Nektek, bolsiknak? Ez a szektariánus bolsevizmus? Na, ne má'! Ja, csak idézted! Az más! Amúgy meg nem a cimbalom bomlott, "csak" az eszed!
DR Eric CARTMEN
A magyar parlament négy ügyben “megkötötte” Orbán kezét, mondván ezeket el kell érnie az alkuban. Nézzük:
1. “A szegények nem kaphatnak kevesebbet a gazdagoknál”. NEM TELJESÜLT. . A költségvetésből a tervekhez képest 10 tagállam kapott plusz pénzt (közte pl. a lengyelek, csehek és bolgárok), Orbán egyetlen plusz fityinget sem ért el Magyarországnak.
2. A Orbánék által gyűlölt “ politizáló civil szervetek nem kaphatnak uniós pénzt”. NEM TELJESÜLT. A végleges, elfogadott dokumentum nem törölte az ilyen támogatásokat.
3. “Nem lehet az uniós pénzek lehívását jogállami feltételekhez kötni”. NEM TELJESÜLT. A határozat 22 és 23-as pontja kimondja, hogy tiszteletben kell tartani a jogállami alapelveket (és az uniós alapszerződésében foglalt alapelveket is).
4. “Le kell állítani 7-es cikkely szerinti eljárást a magyar kormány ellen még az uniós költségvetés elfogadása előtt” NEM TELJESÜLT. Ilyenről szó sincs az elfogadott szövegben . A 7-es cikkely szerinti eljárás tovább folyik.Orbánnak meg kellett szavaznia egy olyan döntést, amelyben egyetlen feltétele, igénye sem teljesült. El kellett fogadnia egy olyan költségvetést, amely kb. 40%-kal kevesebb támogatást jelent Magyarországnak . Ennyi Orbán befolyása. Nulla. Csak a szája nagy. Ahogy a holland miniszterelnök utalt rá: Orbán csak háttérzaj.
Nessy
@DR Eric CARTMEN: Nekünk kicsit költséges ez a "háttérzaj"!
kokopelli
@rokker33: az egész kommentednek az a célja,hogy megtudjuk,hogy te kinnt élsz!?
Danke!Es wurde alles in den Karteien abgelegt! Donnerwetter,geht es dir "guat"!
..aber eggyel több "Schluchtenscheißer" ill. "Flachlandtiroler" bei den Schwagern? (:-))
rokker33
@kokopelli: haha lesen du der kommentar noch einmail !!Du sicher nicht verstehen !!Nem az a lényeg hogy én kint élek vagy sem hanem az hogy a sok birka hagyja magát becsapni és a kommentem sem arról szól, hogy én hol élek csak megjegyeztem hogy más országokban sokkal másabb az élet mint Magyarországon!Ez egy tapasztalat ami inkább pozitív dolog mint negatív!!
kokopelli
@rokker33: már megint próbálod törni a németet!...össze? Már az elején a "jól csinálja az Orbán" elég volt tőled!
2.Rat:"Tanulni,tanulni ,tanulni"-mondta Lenin et.! Hagyd a német villogásodat még pár évig! (;-))
(A két mondatdban most is volt elég hiba) (;-))
kokopelli
@durbincs:... küldd vissza az igazi "durbincsot",és ne majmold őt! Kevés vagy!
Aki Én
@ómió: nagyon szépen kérlek, áruld el nekem, miért bolsi mindenki, aki kritikával illeti orbánt? /nem mellékesen, az ifjú kommunista, libsi alelnök, ,,Soros-bérenc" orbánt
Köszönöm szépen!
kokopelli
@Nyírfa: tegnap 19:58
..nem szerelem,csak a kollegalitás! és a foci!
2010-ben(?)volt a foci WM,és nálunk szereltek a hollandok megint elég sokáig.Az egyik szerelő haverja és "bandája"
nekiindultak lakókocsikkal Amszterdamból Dél-Afrika felé a VB-re! Hajójegy is oda vissza megkötött időpontra vissza-
felé is,kiszámítva .hogy kb mikor esnek ki az elődöntőn! Szerencséjük volt,vagy pechjük,mert a hollandok a döntőig ju-
tottak!Új komp-jegyek a Földközi tengerre marha drágán,és úgy emlékszem,hogy ki is kaptak a döntőben a spanyolok
tól! Ilyenek veszettek a hollandok! (;-)) ővelük akar a mélynövésű kis magyar hadakozni?? (;-)))
Nyírfa
@kokopelli: A háttérzaj a fickóval! :D
Most már kimérgelődtem magam, többet nevetek, mint fogom a fejem. Tudomásul veszem, hogy, amíg a magyar nép tudatában tarol a magyar ugar, addig buggyant nadrágú és agyú kiskirályok fogják megkoronázni magukat.
De, ha egyszer nem tetszik a rendszer, akkor lesz takarodó. Kivárom. Egyebem sincs mint időm.
kokopelli
@Nyírfa: Én a világ legszerencsés emberének tartom magam ,mivel a történések egyszerűen sodortak a
családommal együtt 1989-ben! Sokan nem vallják be,hogy "jó idöben,jó helyen voltak",és az egész dolog
ment magától a jó irányba,ergo csak hagyni kellett a "sorsot"! Sokan elővezetik a nagy harcos múltat,amit
ők formáltak nagy előrelátással! Én azt "qrva malacom volt"-nak tituláltam,és a "malacot" meg kell lovagolni! (;-))
Nyírfa
@kokopelli: Hát ez az! Hagyni! De annyira nem akarjuk érteni, hogy ez mit jelent!
advocat
Ha a jövedelmet is hoznák, talán annyira nem is zavarna!
kokopelli
@advocat: Felteszi az Soros'bá a kérdést:"Mivel sértettem meg a fideszeseket,hogy már nem is szidnak?" (;-))
Nessy
@advocat: Varietas delectat! Most egy kicsit a hollandusok, hogy legyen valami változatosság a híveknek! Azért a háttérben Soros fizetett civil szervezetei dolgoznak Európa tönkretételén!
ómió
@Aki Én: A "bolsiságot" nem feltétlen az Orbán-kritika jelzi, még akkor sem, ha azért a legtöbbször már az is. Számomra azt a mondanivaló(k) összessége árulja el valakiről. Az un. ellenzékiség - hisz az "ellenzék", bármit csináljon is Orbán, azt kikezdi, szapulja, "ellenzi" - ennek tipikus álcája, hisz ma szinte a teljes ellenzék az egykori bolsevik MSZMP-ből "deriválódott" így, vagy úgy és, amelyik esetleg (látszólag) mégsem, pl. a Jobbik, már az is hozzájuk csapódott és a posztbolsi mantrát fújja. Te is ifjukommunistázod Orbánt, de nehezen tudnál olyan, még az 50-es, 60-as években születettet mutatni, aki azidőtájt vinni is akarta valamire, felsőfokú tanulmányokat is szeretett volna végezni és emiatt ne lett volna kénytelen kisz-be, sőt, sokak még a bolsi pártba is belépni - pusztán az érvényesülése (és nem a "hithűség") érdekében! Orbán anno tényleg kapott Soros ösztöndíjat, de Gyuri gazdi ezt akkor még a kommunizmus lebontása érdekében osztogatta, ma meg a visszaépítése reményében! És ez nagyon nem mindegy!
Aki Én
@ómió: Egyrészt az ellenzék dolga és kötelessége, hogy kritizálja a kormányt. Hogy szerintetek nem joggal teszi, arra nehéz mit mondani, mert a csillagot is eltagadjátok, nemhogy a korrupciót, hazudozást. orbán ellenzékben mindent megvétózott amit tudott, nehogy valami nélküle legyen sikeres. Rohangált az Eu-ba árulkodni, pénzcsapot elzáratni. De sem tesz mást, mint az ellenzéket szapulja, harcol, uszít...
Jelenleg a fidesz-KDNP-ben több a volt szoci, komcsi, ügynök, mint a baloldalon összesen. Ez ténykérdés, persze lehet tagadni.
Nem, nem volt kötelező komcsinak lenni, de náluk apai ágon ez is továbbszállt. Mondanám, hogy kényszer, meg irányváltás, de miután orbán már minden volt, meg annak az ellenkezője, de ez az elvtelenség hiteltelen lenne. Nem félő, hogy holnap megint más lesz az irányadó, mint amit ma előad? Nektek nem, mert vakon követitek.
Én kevésbé szeretem a komcsikat mint te, mert én neki sem felejtettem el.
Valóban csak addig volt ifjú komcsi, meg liberális internacionálé alelnök, míg az működött. Ma mindent, de tényleg mindent szid, kritizál, amit maga is épített, szolgált, kiszolgált. Sokat hallani a besúgó múltjáról, Simicska is célzott rá, nem is lettek nyilvánosak az ügynöklisták, de mindenki gondoljon amit akar.
RuthBI75
Коmoly кapcsоlatoкаt kегes?
Csak itt valós еgуedülálló lánуок кészeк kеvегni!
-
w­­w­­w­­.­­l­­o­­v­­e­­x­­x­­.­­c­­l­­u­­b
ómió
@Aki Én: A kormánykritika tényleg az ellenzék dolga. Na, de hogy mindent - kivétel nélkül - "kritika" illessen? Még azt is, ami jó a "népnek"? És rengeteg ilyen volt! Ez csak azt bizonyítja, hogy ez nem kormánykritika, hanem Orbángyűlölet, ami azért teljesen más! Mit is csinált az "ellenzék" kormányon 8 évig? Adósrabszolgaságba meg államcsődbe vitte az országot, népzsebeléssel egybekötve és ezt a Böszme maga is elismerte ("elkúrtuk...") Amikor Orbán "EU-ba rohangált, árulkodni, pénzcsapot elzáratni" - tudod: amikor az államháztartási hiány Veres efftárs idején 10% volt - azt azért tette, mert ezt akarta megakadályozni! Ez ellen "harcolt, uszított" és ezt "szapulta"! De a brüsszeli efftársak akkor is a hazaiak mellé álltak és meg is lett az "eredmény"! Államadósság 2002.: 8000 milliárd (50 év "termése"), államadósság 2010.: 22000 milliárd (a 14000 milliárdnyi "növekmény" 8 év "termése", miközben semmit nem vettek, nem építettek belőle). Azt meg, hogy az "átkosban", ha valaki valamire vinni akarta, akkor csatlakozni kényszerült a bolsikhoz, inkább szégyellni kellene, nem azokra mutogatni, akik, mihelyt lehetett, mindjárt ott is hagyták őket! A "liberális" indulással bizony Orbán is tévedett, de mentségére szóljon, évek alatt ugyan, de belátta ezt és képes volt váltani. Különben ma ő is egy Fodor Gábor lenne. Ez, vagy hasonló váltás, viszont egyáltalán nem jellemzi a bolsiból lett "szocikat" és "derivánsaikat", mert ők ugyanazt fújják, mint az eleik, csak "pepitában"! Simicskát meg hagyjuk! Sokezer hektárja után megszünt a területalapú támogatása, ami nem 2 fillér és ez Orbán, a volt barát ellen fordította, akire már mindent kész ráhazudni is! Ügynöklista? Ha meg majd az a pár vagonnyi megsemmisített ügynökkarton előkerül, amelyek a "jó efftársak" nyilvántartását adják, akkor majd ügynöklista is lesz! Addig meg "túl féloldalas" lenne!
kokopelli
...nem "ráhazudni",hanem RÁFOGNI !! Ált.iskola alsótagozat 1.-2. osztály! Leülni 1-es! O'mio babbino ...!
human
Hallgataom a Kossuthot délután és olyan szinten ment a háttérhatalmazás amit bármelyik konteo oldal megirigyelhetne.
Aki Én
@ómió: ...nem fogunk egyetérteni. Az előzők sem voltak piskóták, de ilyen hazug, korrupt kormányunk még nem volt.
Azon csodálkozom, hogy van ember aki ezt nem látja.
ómió
@Aki Én:Hát, egyetérteni biztos nem! Én viszont azon csodálkozom, hogy te a jelenlegi kormányt összetéveszted a Böszméével! És teszed ezt az "önbevallás" ("elkúrtuk" meg "hazudtunk reggel...", stb.) dacára is!
Aki Én
@ómió: ...egyrészt az csak egy félremagyarázott részlet, másrészt a bevallás nélkül is tudtuk, hogy lopnak, csalnak ők is. Nem ,,böszmézem", mert azon túl vagyunk.
Arra viszont hiába vársz, hogy orbán ilyen önbevallást tegyen. Azt viszont megmondta, hogy ne azt figyeljük, amit mond, hanem amit tesz. Ez is megér egy misét.
Nekem nem kell, hogy bevallja, a napnál is világosabb, hogy gyakorlatilag a lopás köre építik a kormányzást.
ómió
@Aki Én: Hogy azt hogyan lehet "félremagyarázni", még elképzelni se tudom. Azt viszont játszi könnyedén, hogy - ha egyszer a "kedvencünk" nyilvánvalóan lop, csal, hazudik - az antipatikust (és nem a gyógyszertáros ellenzékét!) meg úgy lehet vele "azonos szintre" hozni, hogy rá is ugyanazokat ráhazudjuk. Még akkor is, ha erre bizonyítékunk egy szál sincs! És a "közéletünk" egyik vetülete jelenleg is ebben dagonyázik.
Aki Én
@ómió: ,, Még akkor is, ha erre bizonyítékunk egy szál sincs! "
Ez jó :)
Arra milyen bizonyítékod van, hogy a fű zöld?
TASzSz
30 éve francia gyarmat! Úgyhogy, kizárt!
SystemError
Ha nem Orbán lenne a miniszterelnök, akkor nem orosz és baltás gyilkos országok csicskái lennénk és nem lopnák ki a szemünket is ezek a patkányok
vitriol
... vagy nem mi lennénk az EU sereghajtói!
Sámannus
Hú de fasza orosz gyarmatnak lenni ám! Má lassacskán a gatya is le rohad rólunk így legalább nem kell a légkondi sem arra a hires hármas retróra se ám!!!
Kutyaur30
Holland gyarmat? Milliószor jobb, mint FideSS gyarmat lenni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.