Magyarországnak és Lengyelországnak nemcsak komoly pénzösszegeket sikerült szereznie, hanem megvédte nemzeti büszkeségét az európai uniós csúcson – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 2021-2027 közötti keretköltségvetésről és a koronavírus-válság miatti gazdasági helyreállítási csomagról szóló négynapos tárgyalások után, kedden Brüsszelben.

A Lengyelország brüsszeli uniós nagykövetségén Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő azt mondta, a két országnak sikerült egyértelművé tennie: azok részéről, akik örökölték a jogállamiságot, elfogadhatatlan, hogy kioktassák és kritizálják azokat a szabadságharcos népeket, amelyek nagyon nehéz időket éltek meg és sokat tettek a kommunista rezsim ellen.

Orbán Viktor közölte: minden kísérletet, amely össze kívánt volna kapcsolni két rendkívül fontos kérdést, az uniós pénzeket és a jogállamiságot, sikerrel visszautasították, és ezzel összefüggésben egy teljesen új mechanizmus létrehozását szorgalmazták.

Az említett törekvések megtörése siker úgy Magyarország, mint Lengyelország számára

- közölte. Hozzátette, Magyarország álláspontja szerint a két témát külön kell kezelni, és ezt sikerült elérni a megbeszélések folyamán.

A jogállamiság fogalmának tisztázása érdekében a kérdésre vissza kell térni a közeljövőben – mondta Orbán Viktor.

A tárgyalások sikere azt mutatja, ha összefogunk, semmilyen ellenfél sem győzedelmeskedhet fölöttünk

- fogalmazott.

A tanácskozás nemcsak fontos, hanem jó küzdelem volt Lengyelország oldalán – tette hozzá Orbán Viktor.

Az elért sikerek közül kiemelte a nyugat-balkáni régió uniós integrációjára és a bővítésre szánt támogatások mértékét. Szavai szerint az Európai Uniónak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint Szerbiának az unióra, ugyanis Szerbia nélkül nincs jól működő európai biztonsági architektúra.

A témával összefüggésben Mateusz Morawiecki rendkívül fontosnak nevezte az uniós költségvetés bővítésre elkülönített összegét, véleménye szerint ugyanis annak hiányában vákuum alakul ki a Nyugat-Balkánon, amelyet mások mellett Oroszország, Törökország vagy Kína tölthet ki.

"Nekünk, az Európai Uniónak kell ott lennünk" – fogalmazott.

A jogállamiságra vonatkozóan egyebek mellett kiemelte: sikerült egyértelművé tenni, hogy nem lehet összefüggés a politikai és a gazdasági dimenziók között.

Lengyelország a jogállamiság védelmében és abban érdekelt, hogy az uniós pénzek felhasználását és a jogállamiságot szigorúan felügyeljék. Elfogadhatatlan azonban az ország ellen évek óta folytatott, valódi okok nélküli politikai támadás – tette hozzá a lengyel miniszterelnök.

Orbán Viktor kiemelte, a még megoldásra váró kérdések, egyebek mellett a politikai tevékenységet folytató, uniós pénzből támogatott, saját kormányaikat elfogadhatatlan módon támadó civil szervezetek átláthatósága a közeljövőben ismét az uniós tanács asztalára kerülnek.

A legelmaradottabb régióknak járó uniós pénzekkel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, Magyarország abban hisz, hogy a munka a siker kulcsa.

Az uniós pénzek csak a magyarok odaadása és munkája révén működik. Ez a garancia arra, hogy "nagyon boldog hét év elé nézünk" – fogalmazott.

Azt kívánom minden magyarnak, soha ne legyen kevésbé sikeres reggelje, mint a mai

- tette hozzá a miniszterelnök.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Nem is tudom, milyen apropóból, de eszembe jut egy régi vicc.
Hruscsov és Kennedy versenyfutást rendeznek. Kennedy nyeri meg.
Az orosz újságok harsogják az eredményt: A rangos nemzetközi futóversenyen Hruscsov az előkelő második helyezést érte el, míg Kennedy utolsó előtti lett.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
A jogállamiság és törvények betartása nem "politikai" minőség ezt jegyezd meg te geci! Ráadásul ez bent maradt a feltételek között. Szóval ne örüljetek Lölővel annak a kis plusz pénznek, mert már figyelik a tolvaj patkányok kezét!
görbetükör
Nem is tudom, milyen apropóból, de eszembe jut egy régi vicc.
Hruscsov és Kennedy versenyfutást rendeznek. Kennedy nyeri meg.
Az orosz újságok harsogják az eredményt: A rangos nemzetközi futóversenyen Hruscsov az előkelő második helyezést érte el, míg Kennedy utolsó előtti lett.
tudode
Aki osztozik ennek a kofának a sikerében, az meg is érdemli/melte a sorsát!
.
Akik belelátnak ennek a politikai szélhámosnak a cinkelt kártyájába, azoknak reményt keltő az, hogy
.
------ Magyarországon is vizsgálódhat az Európai Ügyészség - exkluzív interjú az európai főügyésszel
.
hu.euronews.com/2020/07/06/magyarorszagon-is-vizsgalodhat-az-europai-ugyeszseg-exkluziv-interju-az-europai-fougyessze
-------------------------------------
.
Ezt a politikai szélhámos se az országa, se az EU nem képes se lenyelni, se kiköpni!
Nyírfa
@tudode: Belátható időn belül ki lesz köpve, és azt nem fogja sikerként hirdetni.
volvós
...ezt monja a csúti tolvaj...de azért várjuk meg az EU válaszát is !!
Birkák !! Ne igyatok előre a róka bőrére !!
Nyírfa
Rá kell hagyni. Mint Rutte: nem a háttérzajra kell figyelni.
verőce21
A lipsiknek csak egy maradt, a Remény(hez)... :)
ómió
Akkor a proletár internácizmus "nem nyert"?
kokopelli
...gondskodna legalább arról,hogy reggelije legyen minden magyarnak! A "fazonjáról mindenki meg tudja ítélni,hogy
mit nyomhat magába naponta! Őfölmértósága biztos tiszteletbeli tagja "Felcsúti Tükörtojás Klub"-nak!
Nyírfa
Apropó: ilyet kívánni minden magyarnak felér egy átokkal. Mert ezzel azt mondta, hogy maradjatok a sötét oldalon, harcoljatok az értelem és a boldogulásotok ellen, hazudjatok magatoknak boldog, sikeres reggelt, akkor, amikor éppen két vállra fektettek titeket, csak nem fájt, mert szőnyeget raktak alátok.
Nem, Viktor, ez a Te reggeled, tartsd meg magadnak.
csak úgy....
@verőce21: aki csak két felé, "lipsikre" és fideszesekre tudja osztani a világot az
szellemileg nem lehet túlzottan friss!:)
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Köszönöm szépen,ragadj össze anyáddal, többet lophatok én pedig sikeresen folytatom gerinc műtétem után 40 éven keresztül végzett fizikai munkámat! Önnek is ilyen sikeres reggelt kívánok, de minimum egy gerinc cserét vagy beépítést, mert önnek lehet, hogy nincs is.
Gazella
Na mi van haza is hazudsz te geci... pfff. N e gondold azt hogy az lesz amit te akarsz..
Málna
Nem csoda, hogy ilyen népszerű a mi Viktorunk. Imádnivaló :-)
balos
@Málna: Töröld meg a szád,ha szart reggelizel!
Málna
@balos: Látom, neked nem sikerült ilyen jól a reggeled. Talán majd legközelebb.
lampa laz
a xart dzsemként eszik reggelire fideszék...
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Az aki sikernek könyveli el, hogy a feltételek közé nem került a jogállamiság, nyíltan elismeri a diktatúrát.
verőce21
@csak úgy...: (11:14) Ezenkívül vannak még olyan Fosos-ok, mint te...! - nem @csak húgyos...: Halmozod az élvezeteket...? :)
csak úgy....
@verőce21: te egy aranyos kis prosztó vagy! :) többet nem is reméltem töled! :)
hiába vergödszke..
verőce21
@csak úgy...: @csak húgyos...: Halmozod az élvezeteket...? :) Te Fosos is...? :)
tudode
A rosszból is megárt a SOKK!
.
Reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára egy szarkabőrbe bújt csószómászóKÁRA kinek van étvágya!
.
Ahelyett, hogy a bársonyfotel foglaLÓI alkalmával elduruzsolta volna, a LAZA FOLYTATJUK HELYETT, hogy mit kezd azzal a nagy falattal, amitől széle, hossza egy lett!
.
Ehelyett elterelő, un. hadjáratként eltereli az alattvalókká silányítottak figyelmét arról, hogy baráti köre segítségével szétcuccolnak mindent, amelyre rémálmában gusztusa lett:
.
www.google.com/search?q=orb%C3%A1n+csal%C3%A1d+gazdagod%C3%A1sa&oq=Orb%C3%A1n+csal%C3%A1d&aqs=chrome.3.69i59j69i57j69i59l2j46j0l3.8027j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
-----------------------------------------
.
Nem lesz ennek az ötletelgetésnek, ellenségkép keresésnek, és egyéb huncutságoknak jó vége -- az ország számára sem!
csak úgy....
@verőce21: te csak egy neveletlen,butuska gyerekek ! :)
verőce21
@csak úgy...: Unalmas vagy Bugsy, ne erőlködj!
Te @csak húgy...: és @csupa Fos...: ! :)
sokanvagyunk
@szaboria1: Erre nem lennék annyira büszke:
"az a tagállam, amely lakossága több, mint egyharmada él az uniós fejlettségi szint 50%-a alatti régiókban, nem bukhat többet reál értelemben a 2014-2020-as felzárkóztatási forrásaihoz képest, mint 15%."
cikicakk55
" Az uniós pénzek csak a magyarok odaadása és munkája révén működik. Ez a garancia arra, hogy "nagyon boldog hét év elé nézünk" Na ne már! Mi Magyarok dolgozunk látástól vakulásig( már akinek van munkája), de abból amit fizetésként kapnak lehetetlenség megélni,főleg ahol gyerek(ek) is vannak. Amennyiben az Uniós pénzeket tényleg arra fordítanák amire az Únió adja,akkor talán kevesebb lenne a mélyszegény ember. Budapesten is sok szegény ember él,de az össz. lakosság csak cirka 2 millió ember. 7,5 millió ember vidéken,kis városokban,falvakban,tanyákon él és ott bizony munka is alig van és főleg ott nyomorognak a legtöbben. Most,hogy Orbán és bandája elvette a nem Fideszes városoktól a megélhetéshez szükséges pénz,még a polgármesteri hivatal sem tud túl sok segítséget nyújtani a tényleg nélkülözőknek. Kívánom Orbánnak,hogy neki is legyen olyan "csodálatosan szép reggele" mint az országban kb 6 millió embernek van.
Nyírfa
@cikicakk55: Az utolsó mondatodra: Ámen!
Qqberci
A csútkány orrát rendesen felevertét a kakiba és most próbűl vigyorogni hozzá:

Az elnök kiemelte, hogy "első alkalommal van egyértelmű kapocs a pénzügyi források és a jogállamisággal kapcsolatos feltételek között, mivel a csúcson kiderült, hogy a tagállamok többsége ragaszkodik ehhez".
Clavigo
Én meg azt kívánom innen te felcsuti Görény...,,,Szakadt volna a hombár fejed a qrva @nyádba,,mikor a világra szart...
Nyírfa
@Qqberci: Ezt azért jó hallani! Kis vigasz.
Manhattan
@Shikari: Te félrebeszélsz! Orbán olyat bukott, mint az ólajtó. A négy feltétele közül egy sem teljesült. Pluszpénz nincs, Magyarország soha ilyen kis arányban nem részesült a hétéves költségvetésből, mint most fog, a jogállam sérelme miatt fölfüggeszthetik az uniós kifizetéseket, ehhez nem egyhangú szavazás kell, csak minősített többség, a 7 cikkely folytatódik, a civil szervezetek támogatása megmarad. A lakájmédia persze Orbán dicsőségét zengi, de célszerű inkább a Tanács nyilatkozatának hinni. www.consilium.europa.eu/media/45109/210720-euco-final-conclusions-en.pdf?fbclid=IwAR2kGu45UIMM2vf0cAKwKIm67svLm2rBUVJqh2fYZ3LxuRx8MZYvn35SnyY&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202007&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202007
csak úgy....
@verőce21: a dedós !:) érve nincs csak fosozik-hugyozik és öt ezért szeretik a fideszben!
egy kis cement egy kis mész,fideszesnek nem köll ész!
csak úgy....
@Shikari: 15:50 ez egy 500 ft. érö mondat volt?:) a végén kiderül,hogy te pénzért vagy plöm-plöm! :) csodálkoznák,nekem ingyen barikának tünsz...
tudode
Stop!
.
Az Amerikai Népszava összefoglalta a mi hősünk gürizését arról, hogy ugyan összelittyentette a palamenjét, meghozatta az ukázt, és nem teljesített belőle semmit:
.
--- ORBÁN KISFIÚNAK BIZONYULT, TOTÁLIS VERESÉGET SZENVEDETT, A JOGÁLLAMISÁGHOZ KÖTIK AZ UNIÓS PÉNZEKET
.
------ Orbán nem érvényesítette a magyar parlamentben megszavaztatott feltételeket, amiért az ellenzéknek most számon kellene kérnie
.
nepszava.us/orban-kisfiunak-bizonyult-totalis-vereseget-szenvedett-a-jogallamisaghoz-kotik-az-unios-penzeket/
----------------------------------------
.
Még mindig visszasírhatják a melósok a 8 óra munka, 8 óra pihenést, 8 óra szórakozást, annak ellenére, hogy milliárdokkal tér haza hátizsákjában, ha a keményen dolgozó kisembernek annyi forrás jut, mint az EU előző ciklusából, akkor csak álmodozhat a régi szép időkre, amikor volt
.
---- Beatrice: 8 óra munka 8 óra pihenés 8 óra szórakozás
.
www.youtube.com/watch?v=CsK85hTsOMo
-------------------------------------
.
Így kell a Krisztusból is bohócot csinyányi arra felé!
simmering73
Én meg azt olvastam a fészen, hogy a fele se igaz ennek a nagy sikernek. Csak az ilyen szellemileg alultáplált shikariféléket etetik vele.
simmering73
Orbánnak komoly vereséggel végződött az EU-csúcs, semmit nem tudott elérni, és boldog lehet azért, hogy a Magyarországnak adandó uniós pénzeket egyelőre nem vágták meg, ezért az Orbán-család strómanok útján történő lopása, gazdagodása, a diktatúra finanszírozása a következő hét évre is biztosított. Legalábbis, amíg a jogállamiság követelményét nem kezdik el érvényesíteni. Orbán a fontoskodáson kívül semmire nem volt képes. Gyáva volt a vétóhoz, megijedt a nagyok asztalánál és nem mert beleszólni a nagyok játékába.
nepszava.us/orban-kisfiunak-bizonyult-totalis-vereseget-szenvedett-a-jogallamisaghoz-kotik-az-unios-penzeket/
volvós
@Málna: 11:25 nemzeti r.banc elvtársnő !! Sz.pj@d le bő nyállal a vezéred túrós f@rkát !!!
Gondolom, a so álomtitKÁR már volt a szádban !! Pfujjjjj
csak úgy....
@Shikari: "Mi megelégszünk a pénzzel és a jogállami liberálfasiszta hablaty elkerülésével! " :) marhára betörö vagy inkább rabló a logikád ! rögtön gondoltam,hogy te cca. 90% ban cigó és nem böcsületes magyar!
Gazella
Jogállamisághoz kötik. A munkanélküli regisztrálás több legyen mint három hónap.. stb... Itt a propelleren lehet még olvasni az EU parlament döntésről.
Vagy a HVG-n.
verőce21
@csak úgy...: (16:36) Huh, de elménc vagy...! Ilyet én is tudok neked mondani:
Egy kis pisi, egy kis kaki, készen van a @csak húgy...: Papi...!
csak úgy....
@verőce21: te a fejedbe vetted,hogy ma még éjfél elött bebizonyítod,hogy nagyobb ökör vagy mint a shikari? áldásom rád vergödszke,se eszed se humorod a fantáziád átlagon aluli. te csak egy nevetséges nagyra nött dedós,ki próbál kínrímelni..
verőce21
@csak úgy...: Ökörségben nem tudlak überelni...! Sőt te @csak húgy...: és @Csupafos...: !
csak úgy....
@verőce21: remélem a porontyokat jobb iskolába járattad,mint amit te végeztél...,dedós és hazudozós tallini tutajos! te lassan csak a shikarit tudod "ökörségben überelni" ...persze az nem egy nagy föladat!
verőce21
@csak úgy...: Pelenkázd be magadat, mert @csak húgy...: és @csupa Fos...: lesz a fekhelyed!
Jó éjszakát...!
csak úgy....
azért, ha jól körül nézünk itt a propelleren az illibsi,fidesz imádók között ,- hát ennyi nyomit még életemben nem láttam egy kupacban!
csak úgy....
@verőce21: a zasszonyt csöcsörésznéd inkább,mint a székletemmel foglalkozol...,persze te egyedülálló lehetsz,sött! már évek óta mint a shikari,-
van min csodálkozni?
verőce21
@csak úgy...: Te csak a magad bajaival foglalkozzál, ne velem,ott van neked a @csak húgy...: és @csupa Fos...: !
csak úgy....
@verőce21: te napközben is ennyire degenere? csak húgy és csupa fos?
verőce21
@csak úgy...: Na jó, kapsz egy rendes választ, hogy tudjál aludni Lacika...!

Orbán több pénzt kapott, mint amire számított.
A feltételeket felpuhították pávatánc-kompatibilissé.
S. Kurz is csak a déli államoktól fél, hogy "a segélyek elszivárognak" náluk, sőt Hollandia el-offshorozza!
nezelodo
Nagyot tud pálfordulni a mi vezérünk! A nemzeti kamukonzultációban még a Soros örök kötvényekről, meg az ország eladósításáról hadovál, és meg is kérdezi, hogy "ugye nem akarja a beetetett birkanyáj, hogy az unokáink is adósrabszolgák legyenek?" Ehhez képest a kiváló tisztakezű többség már rég eldöntötte a parlamenti szavazásával, hogy "romlásba dönti az országot", és Orbán Brüsszelben a szélmalomnak már minden lapátját levágta az illiberális lézerkardjával, és a holland fickót is visszakergette a gyarmataira. A Julis nénik meg Bivalybasznádon még aug. 15-ig töprenghetnek, hogy eladósítsák-e az unokáikat, és közben karhatalommal őriztessék a kincset érő kérdőívet!?
LauraEM99
Sziа! Látоgаssа mеg a szeхкlub оldalаmаt - www.lovexx.club
volvós
@liwidi: érezz te egy 220 V-os zárlatos vibrátort, hogy legyen valami, ami jól megb@sz, te riherongy !!!
kokopelli
@csak úgy...: ..azt sem tudta magában tartani a "kiverőce" et.,hogy trafikot "kapott" anno a ßoptató gazdájától !(;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.