Évente több mint 8,6 millióan vesznek igénybe Magyarországon valamilyen társadalombiztosító által finanszírozott orvosi ellátást. Közgazdászok szerint hat hónap helyett már két-három hónap tartozás esetén figyelmeztetni kellene az adófizetőt – írja a Világgazdaság.

Tavaly több mint 532 ezer, egy évvel korábban pedig 537 ezer olyan személyről tudott a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), akinek munkaviszony és egyéb jogosultság hiányában magyarországi lakóhely mellett be kellett volna jelentkeznie egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére, de ennek a jogszabályi kötelezettségének nem tett eleget, és piros lámpa mellett vette igénybe térítésmentesen az egészségügyi szolgáltatásokat Magyarországon – közölte a Világgazdasággal a NEAK.

Az elmúlt két évben az egészségbiztosító adatai szerint

évente valamivel több, mint 8,6 millióan részesültek a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátásban. Az idén júniusig 382 ezren, tavaly 511 ezrren, tavalyelőtt pedig 510 ezren voltak azok, akik egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésre be voltak jelentkezve

A sürgősségi ellátást mindemellett továbbra sem lehet megtagadni a betegektől – írja az RSM Hungary adótanácsadó cég. Július 1-jétől azonban, akik nem fizetnek egészségbiztosítási szolgáltatási járulékot, és hathavi elmaradást halmoznak fel, nem lesznek jogosultak a térítésmentes egészségügyi ellátásra. Nem lesz lehetőség az elmaradt egészségbiztosítási szolgáltatási járulék befizetésével a jogviszony utólagos rendezésére sem, vagyis a betegnek, ha ellátták, ki kell fizetnie a szolgáltatást.

Forrás: vg.hu

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
az igazi potyázók a semjén magyarok! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
...akik..."hathavi elmaradást halmoznak fel, nem lesznek jogosultak a térítésmentes egészségügyi ellátásra. Nem lesz lehetőség az elmaradt egészségbiztosítási szolgáltatási járulék befizetésével a jogviszony utólagos rendezésére sem, vagyis a betegnek, ha ellátták, ki kell fizetnie a szolgáltatást."...

Na, azt az embert megnézem, aki bármennyit is befizet...ha addig nem fizetett, és mégis ellátták, akkor ugyan miért is fizetne az
ellátás után?
...ha meg nem látják el, akkor az összes egészségügyis gonosznak lesz kikiáltva, és jönnek a megmondók...(akik szintén nem fizetnek TB-t(sem)...)
RonaGyuri
az igazi potyázók a semjén magyarok! =))
Oposit
A cigányok mindenképpen, és még a gyógyszert is.
nezelodo
Na arra befizetek, amikor a határon túli tesókra is igaz a rendelkezés... Vagy azokét is mi fizetjük ezután is?
szegfue
@nezelodo: Én meg pont arra gondoltam, hogy csakis a határon túliak potyáznak, mert a "munkaviszony és egyéb jogosultság hiányában magyarországi lakóhely mellett be kellett volna jelentkeznie egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére" . Ezt ugy értelmeztem, hogy nem elég, ha egy külföldi bejelentkezik egy m.o-i lakcimre, eg.szolg.ra is be kellett volna jelentkeznie... vagy rosszul gondolom?
kereső
@szegfue: Van a határon túliaknak TAJ kártyája?/száma, mert elvileg e nélkül nem lehet eü. ellátást igénybe venni.Ill.lehet, de ki kell fizetni.Probléma volt még tavaly is, hogy haza költözött családok gyermekeinek nem volt TAJ kártyája,( az ügyintézés elhúzódása miatt) ezért az ellátást ki kellett fizetni- bár a Tbj. szerint alanyi jogon jár nekik az ellátás.Fura ellentmondások vannak itten.
cikicakk55
@szegfue: Én is pont erre gondoltam. Nem a Magyar lakcím kártyával ellátott,Magyar állampolgársággal rendelkezők a legfőbb ludasok.A nyugdíjukért ide járkáló Ukránok, a határon túl élő Magyarok , és a letelepedési engedélyt megvásárlók akik a legtöbbet lógnak koloncként az Egészségügy nyakán. A cigányok legtöbbje azért rendelkezik TB kártyával,mert ha másért nem a munkanélküli segély mellé jár a TB ellátás. Szóval Rogán és bandájának a bűnét nem kellene még pluszban a nyakunkba varrni.
szegfue
@kereső: Szerintem van... vagy ugy, hogy M.o-n dolgoztak és ezzel "biztositottakká" váltak, vagy ha 2 éve -- ha jól emlékszem -- már m.o.i lakcimmel rendelkeznek, akkor kérhetik a TAJ kártyát.
A hazaköltözött magyar családoknál meg az volt a baj, hogy amikor kiköltöztek, akkor "jogkövetően" leadták itthon a TAJ kártyájukat, jó esetben a lakcimkártyájukat is, tehát amikor visszajöttek, nem volt itthon a visszaköltözést megelőzően 2 évig m.o.-i lakcimük, igy nem kaphattak TAJ kártyát.
kereső
@szegfue: Úgy tudom, hogy ez a rendelkezés magyar állampolgárokra nem érvényes. Tehát, ha van magyarországi lakcime, akkor felélesztik a régi TAJ kártyát- ezek a gyermekek kint születtek, tehát eredetileg nem volt magyar TAJ számuk- és csak az ügyintézés ! elhúzódása miatt nem rendelkeztek kártyával/számmal. De ez ellent mond, az alanyi jogon járó ellátás tv-i rendelkezésének.A tbj. tv-ben belül van ellentmondás.
szegfue
@kereső: Igazad lehet a külföldön született gyerekek esetében... erre én nem emlékeztem, csak arra az esetre, amikor itthon születtek a gyerekek és ugy mentek ki, majd haza.
RonaGyuri
@kereső: @szegfue: @cikicakk55: MEG KELL NYUGTASSALAK BENNETEKET!
A külföldön dolgozó, de az itthon lakcímmel és a legtöbb esetben mindenféle adózással is rendelkező, sőt jelentős pénzt hazautaló állampolgárokezt még akkor sem kaphatják meg, ha befizetik a járulékot. A családtagok csak akkor, ha igazolják, hogy kinn nincs biztosításuk.
Ez nem vonatkozik az Orbánra szavazáson túl valójában semmiféle magyarországi kötődéssel sem rendelkező (nagyon gyakran a magyar nyelvtudásuk nullával egyenlő) semjén-magyarokra. nekik jár. Az egyik barátom fia békésben orvos, majdnem meglincselték – nem az emberek a hivatal =)) – mikor nem akart ellátni – nem sürgősségi - egy derék románt! =))
kereső
@RonaGyuri: Ez az azért egy kicsit faramuci helyzet, már ami a családtagokat illet- mer pl. Franciaországban a biztositott felnőtt jogán!!! jár ellátás a jövedelemmel nem rendelkező családtagnak(felnőttnek, gyereknek)- kvázi biztositottnak minősül Ő is. ( igy volt ez az átkosban jó ideig itthon is.).Amúgy meg el tudom képzelni, hogy ez a gyakorlat amit leirtál. Csak a "státusz" magyaroknak jár minden ingyen és bérmentve. Már több mint egy millióan vannak.
RonaGyuri
@kereső: pontosan számos kinn (köztük Francia is) dolgozó ismerősömtől - akik eddig fizették azt a családtagi havi többezer forintot - most ezt megvonták, csak akkor fizetheti, ha igazolja, hogy kinn nincs biztosítva.
kokopelli
@szegfue: ...és sok tízezer magyar él az átkos nyugaton,akik esetleg évtizedekig SzTK-t fizettek,mégse veszik
ígénybe,mert a kintiben bíznak!!...ja,hogy a nyugati ellátás utcahosszal jobb? ..ez van,ezt kell szeretni! (;-))
Sámannus
Ebben biztosan benne vannak a szlovák rendszámos szer gecik is. Azt hiszem ezzel csökkentem azt a kört ahol a söpredéket keresni kell
namihami
És én a határon túliak egészsègügyi lopása mellé odatenném még az országon belül történő bármilyen közlekedés ingyenességét is. Légyen helyi vagy helyközi és bármilyen tömegközlekedési. Ha nekünk az egymegállós villamos is teljes ár, akkor nekik akár a határtól miért ingyenes akár a vonat vagy a busz is? Annak az árát se a nyuszi tojja, az is közp énz, nem?
Chao ragazza
@kereső: Akkor Hollandiát ajánlom neked !Ott 18 éves kortól ÉLETE VÉGÉIG mindeki fizet egyénileg ,mivel nem a cégek vonnak tb-t ! Havi 130-600 € ki menyire beteges !De ez csak a háziorvosig " ingyenes " a további vizsgálat ,szakorvosért már FIZETNI kell !Árak a csillagos ég és 1000 €-g a biztositó nem térit semmit vissza.De vannak mütétek amire bankkőlcsönt kell felvennie vagy részletekben fizeti vissza ! 55 éves kor urán a kopásos ,protézises műtéteteket a biztositó nem fizeti ki a betegnek kell !Nyugdíjasnak külön listáról írhat csak fel gyógyszert amit a biztosító enged ! Itt " normális " sok 80-90 év közötti inkább eutanáziát kér mert nincs pénze a gyógyításra !Ha belegondolok, 90 éves anyámat feltuningolták Miskolcon INGYEN ,Hollandiában meg 20 000 € lett volna ez ! Nem beszélve kint a szándékos alkoholistát dohányost drogost csak akkor gyógyítják, ha előre kifizeti a költségeket. Pár éve egy 42 éves fickónak nem fizették a májcserét !Egy kórház nem csinálta meg ingyen.Eutanáziát kért !
kereső
@Chao ragazza: Itthon is volt ilyen elképzelés, hogy a dolgozó kapja meg a bttó bérét, és abból teljesen önadózással fizesse meg az szja-t, fizessen alapellátásért az államnak min.összeget- kössön eü.ellátásra biztositóval szerződést, és fizesse a nyugdijmegtakaritását. Halott a dolog- ismerve a magyar emberek adózási morálját. Másrészt politikai okokból nem lehetett létrehozni a több biztositós rendszert( ha a fideSS marad- akkor majd lesz!!).Szóval ne gyere nekem ezekkel a példákkal, mert nem releváns- akkor lenne az, ha a jövedelmeink is pariban lennének a hollandokkal.
Más: ha a magyar megtanulna bánni a pénzével, akkor talán meg lehetne ezt csinálni, és nem lenne "rászorulva" az állam gondoskodására- nem lenne annyira kiszolgáltatott helyzetben a saját államhatalmával szemben- ez több egyéni szabadságot adna. Na ez nem ma Magyarországon- itt a kormányok azt szeretik, ha az emberek tőlük függnek - és ezzel lehet csorbitani alapvető jogokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.