Komoly áttörésként értékelte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az EU-csúcsot lezáró megállapodást, hiszen – mint mondta – sikerült megvédeni a nemzeti büszkeséget és jelentős mennyiségű plusz pénzt is kiharcoltak az országnak.

Dömötör Csaba az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta, a megállapodás azért is áttörésnek számít, mert a tárgyalások elején a felek álláspontja nagyon távol volt egymástól, és több országcsoport vitázott négy napon keresztül.

Kifejtette:

voltak olyan országok, amelyek nemhogy többet, de kevesebbet akartak befizetni, mint eddig.

A déli országok pedig nagy bajban vannak, így egyértelműen segítségre szorulnak. Ugyanakkor a tárgyalóasztalnál ültek a kelet-európai országok is, amelyek eddig fegyelmezett gazdaságpolitikát folytattak, és a költségvetésük nem "szállt el", mégis az a veszély fenyegette őket, hogy arányaiban kevesebb pénzt kapnak – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte:

a lényeg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 3 milliárd euróval, azaz mintegy ezermilliárd forinttal több fejlesztési forrást tudott "kiharcolni" az eredeti tervekhez képest.

A műsorban elhangzott, hogy a keddi adatok szerint már 725 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs ívet. Dömötör Csaba erre reagálva azt mondta, a koronavírus-járvány mindenkit érintett valahogy, ez magyarázhatja a konzultáció népszerűségét.

Forrás és címlapkép: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
dörmögőcsabika cicus ...sz.pásból jelesre vizsgáztál, csak ne
felejtsd el, hogy LE KELL NYELNI, mert a főnök ugy szereti !!!
Ja, és egyszer próbáld meg NŐ-vel tuti neked újdonság...:-)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
A "büszkeségünk", ha jó az értelmezés, amiatt kap több lóvét a következő ciklusra, mert automaikusan jár azoknak az országoknak, akiknek a gazdija ugyan dúsgazdag lett, de az ország legtöbb régiója lecsúsztak megélhetés szempontjából, és szegények lettek, ezzel 3 ezer milliárd euró üti a markát a nemzet un. "büszkeségének"!
.
Értelmezés kérdése
.
"""" Semmi sem valósult meg Orbán terveiből?
.
Az Egyenes Beszéd vendége Molnár Csaba EP-képviselő, DK.
.
www.atv.hu/videok/video-20200721-semmi-sem-valosult-meg-orban-terveibol
---------------------------------------
.
Válámi van/lesz július 23-án, mert rendkívüli EP plenáris ülés lesz Brüsszelben:
.
"""" A következő ülés időpontja és helye: 2020. július 23., Brüsszel."""
--------------------------------------
.
Olyan fura, vagy milyen az, hogy ezek a fiatalemberek is őfélesége etetőjéből veszik ki a szót/szavak egymásutániját!
kereső
Komoly megvédése a "nemzeti büszkeségnek", :azért kap az ország + 3 milliárdot, mert jó néhány régiónkban az eu átlag ötven százalékánál 15%-al alacsonyabb szinten élnek az emberek a nagy "jólétben". Qrvára büszkék lehettek amúgy nemzethyleg.A + három milliárd meg majd elmegy propagandára a jólétről.
volvós
dörmögőcsabika cicus ...sz.pásból jelesre vizsgáztál, csak ne
felejtsd el, hogy LE KELL NYELNI, mert a főnök ugy szereti !!!
Ja, és egyszer próbáld meg NŐ-vel tuti neked újdonság...:-)))
Aki Én
Egészen pontosan milyen ,,nemzeti büszkeséget" sikerült megvédeni, és hogyan?
Vagy csak megint a szokásos nacionalista durrogtatás, amitől gyengébb képességű híveknek távolról jobboldalinak tűnhet a bolsevista típusú rezsim?
Clavigo
Jól van, kis kalácsképű Zacsinyaló... A legbüszkébb arra vagyok,,,,hogy Te is kaptál tőlünk 35 %-os béremelést,,mikor a járványra hivatkozva kibasztátok a betegeket a kórházakból. A gyökér Gazdaállatod eleganciája is nemzethünk büszkesége volt... ( hungaricum )
Gazella
Huu bazd meg nagyban megy a propaganda... hazudás és hazudás
justhpeter
Ez a Dörmögő Dömötör a kedvencem lesz. A sok nyalás után ő tudja legízesebben visszaböfögni a gazdaállata hülyeségeit.
Mert biztos, hogy a nemzeti büszkeségünk része az a tény, hogy az Unió rangsorában ma már csak két ország van mögöttünk, a többség már fényévekre megy előttünk. Erre valóban büszke lehet a nemzet. Legalább is a bégető része.
Eladott Ország
Mert megvédte a főni, mondták a fideszes firkancok. És tényleg! Kiment ez oda az öltönyös senkik közé, felhajtotta az inge ujját, begyűrte a háját a gatyakorcba, panyókára vágta a gyűrött zakóját és levágta, megpörzsölte, feltrancsérolta a disznót, visszatöltötte a saját belébe, végül pedig összepattintotta a lapra szerelt bútort is, mégpedig egy szál bugylival. Aztán majd győzedelmesen visszakacsázik a magánvállalkozásába, hogy kiélvezze munkája gyümölcsét.Tulajdonképpen egyetlen eredményt ért el (több lopható pénzt), azt is azzal, hogy az EU átlag 50%-a alatt tartják a magyar lakosság harmadát. Hogy ez mekkora siker, főleg egy hanyatló nyugattól jobban teljesítő ország esetében! És tegyük hozzá, hogy 2015 óta még a közép-magyarországi régió lakosai is szegényednek. Az új uniós szabályozás szerint ha a 27 tagállamból 15 (minősített többség) a jogállamiság feltételeit nem látja megvalósulni az érintett államban, pénzügyi szankciókat léptet életbe. Ha van Rétvári- és Hollik-díjas, lábszagú troll, aki Európa legszebb középületében hétről-hétre beleokád a balfasz ellenzék, és rajtuk keresztül a magyar választók jelentős részének sápadt orcájába, az minden bizonnyal Rogán méltó beosztottja a legmagasabb hőfokon üzemeltetett kormányzati pofátlanságban. Igen, ezek a mindenre is méltatlan alakok ássák alá közös erővel a parlamenti demokráciát, a politikába vetett közbizalmat. Az ellenzék bárgyú asszisztálásával. Ezek a szánalmas, Orbán kottájából büfögő, hazug, cinikus, a kollektív amnézia hátán magasra kapaszkodott alakok, akik miatt az Országgyűlés egy vidéki kocsma színvonala alá süllyedt, mechanikus gombnyomogatásra berendezkedett, méltatlanul lecsúszott intézménnyé züllött.
ómió
Nemzeti? Na, ne má'! Az bolsi ördögnek a szenteltvíz!
Nessy
@Eladott Ország: Lehet, hogy nagyon büszkék leszünk, de ne forduljunk meg, mert kiderül, hogy kilóg a fenekünk a lukas nadrágból!
ómió
@Eladott Ország: És lám! Erre te vagy az élő példa! Még, ha szívesen hazudnád másra, akkor is!
ómió
@Eladott Ország: Az Athina Művek szerint?
ómió
@Eladott Ország: Majd , ha az "Edda Művek" is úgy hazudik, mint az Athina Művek, akkor gagyogjál, fajgyökér! Az efftársi "alapvetéseiteket" pedig, úgy, mint pl. sorbaállás, előrehajolás, stb., meghagyjuk neked meg a bolsi tetübandádnak!
advocat
@Eladott Ország: "Ha esetleg valaki előrehajol..." Akkor ti még mélyebbre, hogy nehogy megelőzzön??? Ha jól értem?
balos
Szerintem amit az o1+1 gecivel a turulbaszó hazug fiak művelnel a már-már nekrofilia!
Eladott Ország
@advocat: tegnap 08:28 ♦ Nem! A nemzeti nyalókák már mindenkit kitúrtak a seggnyalók sorából.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/66889255_2276619425739688_2521683000081514496_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=rYrSDGRmrNcAX-AhP3h&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=edbb09b5904aa73ed9d812e2fe2303c9&oe=5F28A876
Neked is jogod van tudni, hogy kell szétnyalni egy diktátor seggét!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/106246069_3663933403633282_5290305812636292914_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=Gdh1UEa2aXIAX_A2908&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=1e77ac80761c26ea78abe2df097163d4&oe=5F243FFA
Cikidam...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/105679000_2596789837240759_1820344398153279921_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Fvhk0AvoFdwAX-CaUoE&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=943451ec00757690a88c6b49bc4f0224&oe=5F24862E
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/106472970_3031068073615053_8394502216671520510_o.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=825194&_nc_ohc=0RfIDPguoGcAX_G9H3a&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=43dd1f45029adc2ad4490dd0b373bf61&oe=5F2CF2C6
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/106296732_2617366818363677_5635288687581432043_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=825194&_nc_ohc=br5i54ECDnIAX9CiGvg&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=694331d63a87e957737ea2f255166304&oe=5F2C8358
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/82881207_2468339063456739_1288358567428232687_o.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=825194&_nc_ohc=WJDlOL7xhYsAX88AexW&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=faefab342f9adcbc098b171b16fbe5dd&oe=5F41F276

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.