A 444 tudott meg részleteket a feszült meetingről.

„Én meg neked nem hiszem el egy szavadat sem” – Drámai állománygyűlés az Indexnél – ráförmedésekkel, könnyekkel küszködéssel

Csütörtök délben állománygyűlést tartottak az Index szerkesztőségében. A hangulat feszültebb nem is lehetett volna: egy nappal korábban rúgták ki Dull Szabolcs főszerkesztőt, ami ellen az egész szerkesztőség egységesen tiltakozott.

Bodolai László, a lapot kiadó Index.hu Zrt. tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke és Szombathy Pál, a zrt. új vezérigazgatója azzal az ambícióval mentek be a szerkesztőségbe, hogy lenyugtassák a kedélyeket, valamiféle tekintélyt szerezzenek magunknak, és mindenkit biztosítsanak arról, hogy az Index függetlenül tud működni a továbbiakban.

Szombathy Pál a kilencvenes években a közmédiában dolgozott, a kétezres években a Magyar Hírlap főszerkesztője volt. Az utóbbi években a Digisporton vezet reggeli műsort. Különösebb internetes tapasztalatai nincsenek, a kétezres években az egy évet megélt zona.hu vezetője volt. Velük volt Sztankóczy András, aki szerdán váratlanul került be az Index.hu Zrt. igazgatóságába – ő néhány nappal korábban még a Válasz Online újságírója volt, korábban pedig Szombathyval együtt dolgoztak a Magyar Hírlapban.

Bodolai rúgta ki előző nap Dullt, Szombathy pedig annak az igazgatóságnak volt eddig a tagja, ahonnan már hetekkel ezelőtt kitették a volt főszerkesztőt. Az Index bevételei pedig változatlanul a TV2, az Origo, az Echo TV és a közmédia élén már bizonyított Vaszily Miklós vezette Indamédia kezében vannak, a NER közvetlen közelében.

Ebből az alaphelyzetből, ennek a csapatnak kellett volna meggyőznie a legnagyobb magyar online lap szerkesztőségét arról, hogy minden a legnagyobb rendben.

Mielőtt kiálltak volna a szerkesztőség elé, megbeszélést folytattak a rovatvezetőkkel és a szerkesztőkkel. Első körben őket igyekeztek meggyőzni arról, hogy együtt tud maradni a csapat, és az ő bizalmukat akarták megnyerni. Ez nem sikerült, semmi olyat nem tudtak mondani, amitől az újságírók jobban bízhattak volna a főszerkesztőt kirúgó Bodolaiban.

Arra viszont egyikük sem számított, ami az állománygyűlésen fogadta őket. (Az ott történtekről számos résztvevővel beszélt a 444.)

Bodolai arról beszélt, az Index szerinte „főnixként fog feltámadni” ebből a helyzetből. A megbeszélés során azt hangsúlyozta, hogy mindig az Indexet akarta megmenteni, és hogy ő a kulcsa annak, hogy megmaradjon a lap.

A politikarovat egyik újságírónője szót kért, és azt mondta, hogy már egy szavát sem hiszik el. Amire Bodolai úgy reagált, hogy „én meg neked nem hiszem el egy szavadat sem.” Mindezt a szerkesztőség egy olyan tagjának mondta, akinek a szavahihetőségét még senki nem kérdőjelezte meg az Indexnél. 

A gazdaságrovat egyik újságírója egy három évvel korábbi szerkesztőségnek tett ígéretével szembesítette Bodolait. Ezt akkor tette, amikor Szombathy Pált felkérte, hogy legyen az igazgatóság tagja. Bodolai akkor azt írta, hogy akár ezerszer leírja, sőt közjegyzői nyilatkozatot is ad róla, ha kell, hogy Szombathy Pál soha, semmilyen módon nem fog belefolyni a szerkesztőség munkájába.

Erre a szerkesztőség közepén álló új vezérigazgató, Szombathy Pál és Bodolai nem tudtak mit mondani, némán néztek egymásra.

Sztankóczy Andrást arról kérdezték a szerkesztőség tagjai, hogy ő milyen pozíciót és feladatkört vállalt, amikor idejött. Erre nem tudott válaszolni, viszont elmondta, hogy szerinte itt valami félreértés van, és azért mert egy külsős szakértő hozott egy meg sem valósított koncepciót, attól még az ország egyik legfontosabb lapjának nem szabadna összeomlania. (Ezzel az ún. Gerényi-tervre utalt.) Erre az újságírók emlékeztették, hogy történt itt más is a tanácsadók megjelenésén túl az elmúlt hónapban, például felmondott két vezérigazgató, és tegnap kirúgták a főszerkesztőt.

A szerkesztőség tagjai többször leszögezték, hogy egyetlen lépéssel állítható vissza a bizalom, ha a kiadó vezetői visszahelyezik pozíciójába az egy nappal korábban menesztett főszerkesztőt, Dull Szabolcsot. Bodolai erre azt mondta, hogy ezt nem teheti meg, és, ha ilyen irányba halad a megbeszélés, akkor ő feláll, ami egyet jelent a lap végével. Erre a politikarovat újságírója úgy reagált, hogy ja, hogy ha van ilyen lehetőség, az nekik megfelel, csak adja ezt írásba.

„Akkor Bodi, Pali meg te, akinek ne haragudj, de nem jegyeztem meg a nevét, menjetek el! Mi pedig maradunk.”

A hangulat annyira feszültté vált, hogy Bodolai már a könnyeivel küszködött, amire a szerkesztőség egyik tagja keményen ráförmedt, hogy ennek ott nincs helye. Eddigre már a trió másik két tagja azt mondogatta, hogy „ez nem fog menni”. Bodolai a megbeszélés végén arra panaszkodott, rosszul van, ezért most elmegy.

A gyűlést követően az Index közleményt adott ki arról, hogy Dull Szabolcs visszahelyezését kérték.

Voltak újságírók, akik nem várták meg Bodolai válaszát. Felmondott Dezső András és Szalai Bálint (mindketten Soma-díjat kaptak indexes munkájukért), Janecskó Kata (aki Zsigmond Márta Médiadíjat kapott), Miklósi Gábor volt főszerkesztő-helyettes és Zsuppán András, a kultúrarovat vezetője.

Őket többen követték a politika és a gazdaság rovatból, de mire átértek a felmondási papírjukkal Bodolai irodájába, a kuratórium elnöke már távozott. Így hivatalosan nem tudtak még felmondani.

Bodolai holnap délelőtt ad végleges választ a szerkesztőség feltételeire. Arra senki sem számít, hogy Dull Szabolcs visszahelyezése mellett dönt, a kérdés az, komolyan mondta-e, hogy lemond, ha mindenki mást akar. Csütörtökön sem Bodolai, sem Szombathy, sem Sztankóczy nem akartak nyilatkozni. Munk Veronika főszerkesztő-helyettes annyit mondott:

„A szerkesztőségből sokak számára véget ért az Indexben a munka.”

Forrás: 444

Kép: Index/Bődey

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@Shikari: 09:12
Minden egyes magyar ellenes intézkedésért, magyar emberek kifosztásáért, Magyarország tekintélyének lejáratásáért, el kell számoltatni a haza ellenségeként a magyart-magyarral szembeállító rohadékokat /Orbán és bandája/.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Itt az ""új origo"". A se..nyalók pozíciói pedig, miután az adóforintok zsilipje is ki fog nyílni, be lesz töltve. Csupa ""elfogulatlan és középenálló"" újkinevezettel.
Amíg fideszse.. és hozzá adóforint van, addig a Lendvaynak soha nem lesz ""újságíró"" hiánya.
jesz
ahhh...ez a Bodolai milyen mimóza lélek...ez nem alkalmas még kamu állásra sem, mert ha valamiért felelnie kell, rögtön lehugyozza a lábát(nem kis fizetésért)...hazament sírni.
Horizont
@jesz: Én is ezen röhögtem (ha nem sírni kéne) hogy milyen férfi ez?
Milyen könnyedén szétvernek egy munkahelyet önös érdekből. Döbbenten figyelem. Kéne egy Index2-őt alapítani. Az egyest meg dugja fel magának a puhos.
Shikari
Majd alapít a sok degenerált egy újabb hazugság gyárat ismét. Előtte a törzs és a sámán megszavazza majd! :-))))))
csak úgy....
@Shikari: te csak az igazmondó origót,vadnyalásokat és a prostisrácokat olvasgasd. :)
simmering73
@Shikari: Kinyiltak a gyárkapuk. Takarod dolgozni, bozgor. Ne rontsd itt a levegőt.
Sziszifusz
@Shikari: 07:26
Azért az érdekes az hazugság gyározással kapcsolatban, hogy a Fidesz közeli írott és nyomtatott médiák, hazugságaik miatt, tömegével bukják el a sajtópereket .
Egyébként, különböző szakmai elismeréseket kaptak, akiket te degeneráltnak nevezel.

Bezzeg, Bayer, Zsolt, Stefka István, Bencsik András és a hozzájuk hasonló gerinctelen köpönyeg forgató ex munkásőr újságírók gerinces újságírók majd átvehetik a kilépett Index-esek helyét.
Sámannus
A maffia kilóra megveszi őket. NEM A KORMÁNY IRÁNYÍT ŐK CSAK FALAZNAK MINDENHEZ.
Shikari
@Sziszifusz: A belterjes, degenerált csürhe egymást tüntetgeti ki szakmai díjakkal! Államit érdekes, egy sem kap. :-)
A Libsik is buknak el ennyi sajtó pert, ne aggódj!

Át kell venni ezektől a médiát teljesen! Magyarország a magyaroké és nem ezeké!
Csizmás Kond
Ez a zsindexcirkusz pontosan úgy zajlik mint amikor a zsinagógában van főnökcsere...
Sziszifusz
@Shikari: 08:20
Hogy mi vaaaaan ???
"Át kell venni ezektől a médiát teljesen ! "
Ezek alapján, szerinted kormánytól független, médiákat meg kell szüntetni ! Mert "ezek" nem magyarok !!??
Mondhatom szép jövő. Szegény Magyarország, szegény magyarok !
Shikari
@Sziszifusz: Ezeket a hazugság gyárakat, úgy ahogy vannak, meg kell szüntetni. Elég volt a magyarellenességből és a hazudozásból! Példát kell statuálni és a hungarofób hazudozókat bíróság elé kell állítani!
Kíméletlenül lecsapni mindegyik fake news hírportálra!
Sziszifusz
@Shikari: 08:35
Bárcsak így lenne. De akkor minden "hazugság gyárat" meg kell szüntetni. Ne legyen kivétel.
Sajnos nem ez történik.
Ebben a rendszerben a kormány seggét nyaló nyomtatványok, és internetes oldalak állami hirdetésekkel kitömve szárnyalhatnak. Az objektív információt és az ellenzéki hangot közlő helyeket, antidemokratikus módon, fasisztoid módszerekkel "kinyírják".
Ezt te sem tagadod, sőt kívánatosnak tartod. Jellemző rád a bűntársaidra .
Shikari
@Sziszifusz: Hiába reménykedsz! Lesz elszámoltatás!
Sziszifusz
@Shikari: 099:04
Én is bízom benne, hogy ha nem is mostanában, de lesz elszámoltatás.
Shikari
@Sziszifusz: Minden egyes magyar ellenes mondatért, hazaárulásért, a magyarság mocskolásáért el kell számoltatni az idegen szívű, magukfajta rohadékokat!
Nyírfa
Szégyentelen kormány szégyentelen miniszterelnökének szégyentelen holdudvara. Ki fog Indexet olvasni, ha ellepik a nerlovagok?
Sziszifusz
@Shikari: 09:12
Minden egyes magyar ellenes intézkedésért, magyar emberek kifosztásáért, Magyarország tekintélyének lejáratásáért, el kell számoltatni a haza ellenségeként a magyart-magyarral szembeállító rohadékokat /Orbán és bandája/.
Shikari
@Sziszifusz: Ezen nagyot derültem! Aki kétszer annyi pénzt hozott az országnak, mint azt megelőzően kaptunk, na az tényleg nagy kifosztó lehet!
Orbán nem emelt közmű díjakat, nem kurtította a jövedelmeket és nem vetett ki egyéb adókat, mint a szoclklibek! :-)
Sziszifusz
@Shikari: 10:17
Ezen nagyot derültem !
Kétszer annyi pénzt hozott az országnak (?), mégis szidja mocskolja a libsi Soros bérenceket.
Orbán nem emelt közdíjat, de nem is csökkentett, annak ellenére hogy a beszerezési árak 30-40 %-al csökkentek.
Népámítás, cigány csalás ez az egész.
Kookas
@Nyírfa: akik az origót és a prosti srácokat.
Shikari
@Sziszifusz: Verselj csak! Ez nem a Fletó féle népnyúzás és ország eladósítás. Nyafognak is miatta az idegen pénzen megvett liberálfasiszta nyomorultak! :-)
Kookas
@Shikari: nem hozott hanem LOPOTT!!!
Shikari
@Kookas: Az ország többsége nem ért veled egyet! Orbán népszerűsége csúcsokat dönt! :-)
Sziszifusz
@Shikari: 10:33
Olvass utána a jelenlegi magyar államadósságnak ! 2010-hez képes nagyon megemelkedett, Ha akarod rátalálsz.
A Fletózásnak már nincs aktualitása. 11 éve nem ő van döntési pozícióban.
Kookas
@Shikari: ez a többség csak annyi mint a KDMP tábora akkor mennyi is ja és én nem.
Shikari
@Sziszifusz: Viszont nincs börtönben Fletó, amit hiányolok! A gazdaságunk pedig régen nem állt ilyen jól!
Shikari
@Kookas: Jó libsi szokás szerint kezdjél el matekozni és mutasd ki, hogy Orbánnak nincs többsége. :-)))))))))) Aztán jön a választás és a következő kétharmad és neked akkor új koncepciót kell kidolgoznod! :-)))))))))))))) Semmi baj! Csalás volt, hülyék a szavazók, ez nem is igazi többség, ezek nem a demokráciára szavaztak...stb! Pár ötlet, ha kifogynál a szavakból! :-)))))))))))))
Kookas
@Shikari: tudod ez a többség olyan mint a néppárti tábor ott is utálják ezerrel.
Nyírfa
@Kookas: Magyar Nemzet, MTV, Hír tv , MTI stb.
Bíztam a SZER-ben, de Trump alatt az is lezüllött. Ha el is kezdi a műsorszórást, olyan lesz mint a mikrofonállványos magyar rádiók.
Kookas
@Nyírfa: hát szerintem az itt meg említettek az ország sírásói.és a szer is csak egy retró lenne.
Shikari
@Kookas: Nekem nem az a dolgom, hogy vizslassam Orbán népszerűségét! Egyszerűen csak a választási forgatókönyvet ismertettem.
Nyugodtan mondhatsz más véleményt is, de a tényekkel nehéz lesz vitatkoznod! Érik a következő kétharmad! :-)
Kookas
@Shikari: csezdmeg ne vizslasd DE ne is mantrázd mert tudod amit reggeltől estig magyarázni kell hát az sámli.
Shikari
@Kookas: Én nem értetlenkedek Orbán kétharmadát látva. Ez libsi előjog és ezek az előemberek hörögnek miatta! :-)))))))))))))))))))))))))))
Kookas
@Shikari: ez a 2/3 ad olyan mint a kdmp támogatottsága.
Kookas
@Shikari: ja és ne válaszol egy szóval ne generáld mert az mert az már degenált.
csak úgy....
@Shikari: orbán és a kétharmad..., papíron mint a grimm mesék.
tudode
Micsoda dolog az, hogy a pártállam nem adta vissza a megyei napilapokat, mondá TISZTA LAPPAL az, aki a sajótól kezdve, a tudományos világot, mindent hamm bekap, sóhivatallá téve még a parlamentiséget is
.
----Fidesz kampányfilm 1990 ---őfélesége O,52-nél
.
www.youtube.com/watch?v=6lxACdpb9u0
.
Kicsoda, a miCSODA, mire képeSS, miután a fatornyos falú rakoncátlanja fölgyütt Pöstre szerencsét bróbányi!

.
tudode
Van másik, mint a dirkuszban a trombitás bohóc, 056-nál
.
----Fidesz kampányfilm 1990
.
www.youtube.com/watch?v=WAR72LzcQWg
.
És 20 év múlva megcsinyáta, amivel az átkost kritizálta!
csak úgy....
@Kookas: 11:59 de akkor mitévö legyen a kölyök ha unatkozik és nincs játszópajtás? :)
Szeparepa2
A náci hazaáruló fizeSS maffia söpredék lopakodó sunnyogó pribékjei mindenhová furakodnak, csak ahogy ezt kell egy jóféle zsarnokságban, csak ahogy a nácik és bolsik is csinálták, ami nem a miénk, oda beépíteni minél több felforgatót és kémet...
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 07:26
Örülj neki,hogy alapítanak másik újságot.
Lesz munkád,ott is ugathatsz,román faszkalap.
Ha megszűnik az összes ellenzéki újság,nem lesz munkád román köcsög.
Mehetsz közmunkásnak.
ómió
Folytatódó efftársi "belharcok"?
RuthBI75
Idejе tаlálni еgу állandó barátnőt. Sок еgуеdülálló hölgy vár itt - w­­w­­w­­.­­l­­o­­v­­e­­x­­x­­.­­c­­l­­u­­b
Shikari
@kulabombaafityiszre: Miért engedjük hogy egy migráncs szarnak ekkora pofája legyen? Takarodj anyádba taknyos!
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 04:43
Azt mondják a tezsvérednek te vagy az apja,román cigány.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. October 22., 21:13
Polgár Tünde felől rárohadhat a fiára a koszos ruhája
Itthon - 2020. October 22., 20:56
Motoros és egy teherautó csapódott egymásba