A Bizottság alelnökét nagyon aggasztják az Indexnél kialakult állapotok, hiszen a főszerkesztő elbocsátása után sorra mondanak fel a munkatársak, mert úgy vélik, hogy a portál immár nem független – írja a Politico cikke alapján az Index. Věra Jourová elmondta, hogy a Bizottság kapcsolatban áll a szerkesztőséggel, ő maga pedig úgy gondolja, hogy roppant megerőltető lehet ilyen bizonytalan körülmények között dolgozni. 

Az Európai Bizottság alelnöke, Věra Jourová „aggodalmát fejezi ki” amiatt, hogy az Index több munkatársa is felmondott „attól tartva, hogy a cég már nem független"

– írja az IndexPolitico pénteki cikke alapján.

Juorová már július elején is azt mondta, hogy aggódik az Indexért, mert szerinte „nem szabad engedni, hogy a gazdasági nyomás politikai nyomásgyakorlást eredményezzen. A demokrácia nem működik szabad és független sajtó nélkül”.

Csütörtökön Juorová már úgy fogalmazott:

nagyon aggasztónak tartom a magyar média helyzetét, de főként azt, ami az Indexszel történik.

Ehhez hozzátette azt is, hogy a 400 kormányközeli médiumot tömörítő KESMA esetét is ki fogják vizsgálni, mert „nagyon komolyan fogjuk venni ezt a magyar esetet”.

A Miniszterelnöki Hivatal most azt közölte a Politicoval, hogy nem nyilvánít véleményt a médiapiaccal kapcsolatos ügyekben.

A csütörtöki felmondások a lapnál azután kezdődtek el, hogy szerdán Bodolai László, az Index Zrt.-t tulajdonló alapítvány vezetője és egyben a zrt. igazgatóságának elnöke kirúgta az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot. A szerkesztőség ezt elfogadhatatlannak tartja, ezért csütörtökön azt kérte Bodolaitól, hogy helyezze vissza pozíciójába Dull Szabolcsot. Ezt a kérést azonban Bodolai elutasította – számolt be a lap.

Forrás: Index, Népszava

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
,,,sohasem vetemednék arra, hogy elhallgattassunk másokat"
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
,,,sohasem vetemednék arra, hogy elhallgattassunk másokat"
Kookas
@Aki Én: másokat soha de aki az igazat közli no azt IGEN.
Málna
az Index több munkatársa is felmondott „attól tartva, hogy a cég már nem független""
Attól tartva? Tehát egyelőre senki nem akadályozza őket a munkájukban. Csak a nyulak akarják vinni a vadászpuskát.
almalibre
A szabad sajtó annyit jelent, hogy minden orgánum szabadon eldöntheti, milyen szemszögből közelít a tényekhez. Az ujságírók szabadok olyan tekintetben, hogy megválaszthatják melyik ujságnál dolgoznak, de onnantól mindenki olyan stílusban dolgozik, ahogyan nekik a tulaj megszabja. Ha a céget eladják változhat a stílus, a kirakat, a termék, ez így van minden vállalkozás esetében…
Egyébként, ha az Indexet eladták, az lehetett az oka, hogy nem termelt elegendő bevételt…
ómió
De azért az itteni efftársi "belharcokba" direkte nem interveniál?
tudode
Van is oka ez EB-nek is aggódnia amiatt, amelyre a bennszülöttek már fel sem kapják a fejüket, hogy miskárolja ki őfélesége a sajtóorgánumokkal együtt az alapjogokat is, nem kímélve az EU-t sem a jól bevált karakterbuzerálásával
.
Vajon melyik un. "még szabad" sajtóorgánum merészelné közreadni pl. az Index fokozatos amortizálását:
.
--- A FIDESZ KIVÉGZI AZ INDEXET IS, A HÓHÉR SZOMBATHY PÁL, AZ MSZP VOLT ÜDVÖSKÉJE
.
nepszava.us/a-fidesz-bedaralja-az-indexet-is-a-vegrehajto-szombathy-pal-az-mszp-volt-udvoskeje/
.
Talán még csak a vécés nénik nincsenek átpolitizálva!
Rockxy
ki a tököm az a bodolai?
és hogy került oda?
és ha jól tudom, az index magánkézben van.
há bamme!
az a magánkéz, mér nem csinál rendet?
Gyütt Mönt
Mielőtt kialakítom a véleményemet, előbb megkérdezem ómiót. Ő annyira, de annyira hiteles.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.