Több nyugati megyében másodfokú riasztásokat adtak ki.

Az ország nyugati felében több megyében másodfokú riasztásokat adott ki felhőszakadás, illetve zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Az érintett területeken a következő órákban heves zivatarok lehetnek.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint

zivatarveszély miatt Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyére, míg felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést.

Emellett elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarveszély miatt Budapesten, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Veszprém megyében, továbbá felhőszakadás veszélye miatt Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében.

Azt írták: a nap második felétől az Alpok fölött "lefűződő légörvény" alakítja az időjárást. Szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható, területi eloszlása a szokásosnál jóval bizonytalanabb. Az egyik esélyes forgatókönyv szerint a Dunántúl délnyugati, déli felén lehet a legtöbb csapadék.

A záporokból, zivatarokból, majd szombaton már inkább a kiadós esőből területi átlagban 30-60 milliméter becsülhető, de lokálisan 80-100 millimétert meghaladó csapadékösszeg is lehet.

Másutt a legtöbb helyen 10 és 30 milliméter közötti csapadék becsülhető, de lokálisan, felhőszakadás esetén ennél jóval több (akár 50-70 milliméter) is hullhat. A legvalószínűbb forgatókönyv alapján a legkevesebb csapadékra az északkeleti (és esetleg az északnyugati) határvidéken van esély.

Emellett eleinte a nyugati és az északi megyékben alakulhat ki helyenként zivatar. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, délnyugat felől egy zivataros zóna érkezése várható, hatására a Tiszántúlt leszámítva egyre többfelé számíthatunk zivatarra, délnyugaton heves kísérőjelenségekkel. Szombat reggelre a keleti megyék nagy részére is átterjed a zivatartevékenység. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás (lokálisan akár 50-70 milliméter fölötti mennyiségű csapadék), illetve viharos széllökés (60-80 kilométer/órás) és jégeső társulhat. Pénteken a délnyugaton kialakuló heves zivatarokhoz néhol akár 90 kilométer/órát elérő vagy azt meghaladó széllökés, illetve 2 centiméternél nagyobb méretű jég kapcsolódhat. Szombaton napközben, este a zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti, a viharos szél és jégeső nem lesz jellemző.

Az előrejelzés szerint pénteken a maximumhőmérséklet 22-31 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 17-22 fok közé hűl le a levegő.

Szombatra az egész országra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki zivatar, illetve felhőszakadás veszélye miatt.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RuthBI75
Szеretnél аlкаlmi szexet?
A рunсijom az Ön геndelkеzéséгe áll!
Itt mеgtаláljа pгоfilоmаt tеlefоnszámmаl --> w­­w­­w­­.­­l­­o­­v­­e­­x­­x­­.­­c­­l­­u­­b

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.