Szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható, melynek területi eloszlása a szokásosnál jóval bizonytalanabb. A szombat reggeli riasztási térkép így fest, a narancssárga szín a másodfokú riasztási szintet jelenti.

Ezekre a járásokra zúdul éppen özönvíz: az időjárási szélsőség miatt kiadták a narancsos riasztást

Az egyik esélyes forgatókönyv szerint a Dunántúl délnyugati, déli felén lehet a legtöbb csapadék. A záporokból, zivatarokból, majd szombaton már inkább a kiadós esőből területi átlagban 30-60 mm becsülhető, de lokálisan 80-100 mm-t meghaladó csapadékösszeg is lehet (a július havi országos átlagos csapadék 65 mm.) – írjáka meteorológiai szolgálat honlapján.

Másutt a legtöbb helyen 10 és 30 mm közötti csapadék becsülhető, de lokálisan, felhőszakadás esetén ennél jóval több (> 50-70 mm) is hullhat. A legvalószínűbb forgatókönyv alapján a legkevesebb csapadékra az északkeleti (és esetleg az északnyugati) határvidéken van esély.

ZIVATAROK

A zivataros zóna egyre inkább Kelet-Dunántúlra és keletre összpontosul, hatására a Mezőföldön, az Alföldön, Észak-Alföldön, illetve északkeleten lehet intenzívebb zivatarokra számítani. A zivatarokhoz elsősorban a már említett felhőszakadás (lokálisan akár 50-70 mm fölötti mennyiségű csapadék), illetve viharos széllökések (60-80 km/) és jégeső társulhat. Szombat napközben, este a zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti, a viharos szél és jégeső nem lesz jellemző.

(met.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.