A környezetvédelmi oktatás területén Magyarország messze más országok előtt halad, ami megjelenik egyrészt a természettudományi tárgyak hangsúlyában, másrészt az osztálytermen belüli és kívüli foglalkozásokban. Rétvári Bence a Kemencei Erdei Múzeumvasút 20. születésnapján tartott ünnepségen azt mondta, az új Nemzeti alaptanterv fontos célkitűzése, hogy a természet szeretetét az oktatásban is megjelenítse. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány az eddig elhanyagolt kisvasúthálózatra, mint a turizmus fontos részére tekint. Hozzátette, a kormánybiztosság első előterjesztésére a kormány megszavazott 10 milliárd forintot a kisvasutak felújításának első ütemére, majd elfogadta a második ütemet is, amelyre 12 milliárd forintot biztosított, ezekből a forrásokból folynak ma a kisvasút-felújítások. A kormánybiztos elmondta, támogatásukkal megújult egy ritka C50-es dízelmozdony, amely az 1950-es években készült és sokáig bányavasútként működött. A...

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Nem a céllal volna a baj, hanem a hozzájuk rendelt (kizárólagos névvel-címmel) kivitelezők személyével.
Egy privát megjegyzés. Én, mint vén gyerek, imádok kisvasutazni és elég sokkal volt már szerencsém utazni. Imádom...
A legtöbb állapota igazolja is a felújítás szükségességét. Csak itt is a felújító által felszámolt és a felújításra ráköltött összegek közötti különbség fogja a problémát okozni. És a haveri kör munkáinak éppen ez róható fel. Legyen az újépítés vagy rekonstrukció.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.