Húsfeldolgozó kisüzemet létesített Hajdúnánáson a szociális szövetkezet, a 178 millió forintos belügyminisztériumi támogatásból készült beruházást hétfőn adták át.

Közmunkások dolgoznak majd a 178 millió forintból létesített hajdúnánási húsfeldolgozóban
Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke (b), Tiba István fideszes országgyűlési képviselő (b2), Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára (b4), Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester (b5) és Csiszár Imre (Fidesz-KDNP) alpolgármester (j) a hajdúnánási húsfeldolgozó üzem avatásán 2020. július 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Az átadó ünnepségen Hoffman Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára méltatta, hogy a helyi sajátosságokat figyelembe véve, a helyi értékekre alapozva, a szomszédos települések számára is példát adó üzem épült Hajdúnánáson.

Az európai uniós követelményeknek megfelelő húsfeldolgozó üzem a szövetkezet vágóhídjához kapcsolódik. A vágóhídon hetente 50 sertést és kiskérődzőt vágnak le, a feldolgozó ebből tőkehúst és feldolgozott húsokat állít elő, főként a helyi közétkeztetés számára.

A szociális szövetkezet 18 közfoglakoztatottnak ad munkát élelmiszerfeldolgozó üzletágában.

Hoffman Imre hangsúlyozta: a közfoglalkoztatás valódi értéket teremt Hajdúnánáson, a helyi sajátosságok életben tartása maradandó érték az "utánunk jövő nemzedékek" számára. Megjegyezte, hogy a koronavírus-pandémia következményei nehezítik a kitűzött célok megvalósulását.

Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy hittel, testületi és kormányzati támogatással megvalósíthatók az önkormányzat által megfogalmazott célok. Kiemelte, a hét év alatt fokozatosan kiépült közfoglalkoztatási program kitörési pont az ott élőknek.

Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta,

Hajdúnánás sokat tesz az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás érdekében.

Emlékeztetett arra, hogy 2013-ban bevezették az első helyi márkát, a Nánási Portékát, azzal a céllal, hogy minél több helyi élelmiszer készüljön a közétkeztetés számára.

Beszámolt arról, hogy a szociális szövetkezet keretében az elmúlt években savanyító-tartósító üzemet hoztak létre, a Kendereskertben állattenyésztés és növénytermesztés folyik.

(MTI)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
És ezt úgy adják elő, mintha ezekkel az emberekkel jobb dolog nem is történhetne.
És tudnak aludni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@Nessy: Az élet egyfolytában arra tanít, hogy soha ne két rossz közül akarjak választani, mert az nem az én választásom, hanem olyan alternatívák, amelyeket mások kínálnak a saját jól felfogott érdekükben.
Ha mindig a szerint döntenénk, amely a mi valós érdekeinket szolgálja - fejlődés, önmegvalósítás -, akkor nem történhetnének meg a jelen anomáliák sem.
lusta
@Nessy: Sajnos ez a gondolkodásmód eluralkodott az utóbbi 10 évben. A közmunka is munka. Még a keleti uniós országokban is, hazánk kivételével, a közmunkások minimálbért kapnak. A munka, az munka. Erre hazánk Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártja és qurmánya a rabszolgamunkára adja a pénzt és rabszolgaberuházásokra költ.
Nessy
@lusta: Ez így igaz! De ameddig akad 2,5 millió hívő határon innen és túl, ameddig 49% = 2/3, addig ez marad, sőt romlik! Mert a kormánynak már Dárius kincse sem elég!
kokopelli
Fel kell venni a kapcsolatot Gütersloh-val a Tönnies-Húsgyárral,ami a legszegényebb,legolcsóbb munkaerővel
ment neki a nagy "húsháborúnak"! Az ország legnagyobb "Corona góca" lett! Az "Arany-kupát" még nem hozták
el! Senki nem tudja,de sejti,hogy miért!
Gazella
Ha van akinek elég a cirka 50.000 segélyes havi zseton... Menjen ... megérdemli.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.