Már több mint egymillióan vettek részt a nemzeti konzultációban – jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba közölte:

eddig 1 millió 96 ezren töltötték ki a kérdőívet, ami azt bizonyítja: a kérdések minden családot érintenek, ezért a magyarok szívesen el is mondják a véleményüket.

A kérdőíven a koronavírus egészségügyi, gazdasági és nemzetközi összefüggéseiről is állást lehet foglalni – emlékeztetett. A többi között arról mondhatják el az emberek a véleményüket, hogy szükség van-e a hazai gyártókapacitások megerősítésére, egy állandó hazai járványügyi figyelőszolgálatra vagy a bankok és a multinacionális cégek közös teherviselésére.

A korlátozó intézkedésekről több válasz is megjelölhető, így a kormány világos képet kap arról, melyek a magyarok által leginkább támogatott intézkedések, a leghatékonyabbak ugyanis azok, amelyeket a társadalom is támogat

- hangsúlyozta.

Dömötör Csaba elmondta azt is, hogy

a fenyegetést ezután is komolyan kell venni, hiszen a világban már 16,5 millió embernél mutatták ki a koronavírus jelenlétét és 650 ezren hunytak el.

Ausztria a napokban szigorított a beutazási szabályokon, Ukrajnában csak tegnap 800 új megbetegedést regisztráltak, Romániában pedig 46 ezer fertőzöttről számoltak be.

Szerinte a konzultáció – amelynek leadási határideje augusztus 15. –, lehetőség arra, hogy megerősítse azt a széleskörű párbeszédet, amely az elmúlt hónapokban létrejött, és jó támasz lehet a jövőbeli döntésekhez, megerősítheti a kormányzat politikáját.

Kérdésre elmondta: tudomása szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda még nem tett feljelentést konzultációs kérdőívek begyűjtése okán. Közölte ugyanakkor: ha törvénytelenséget tapasztalnak, megteszik azt. Hangsúlyozta:

törvénytelen, ha valaki megakadályozza, hogy a kérdőív eljusson az állampolgárhoz, ahogy az is, ha valaki jogi felhatalmazás nélkül személyes adatokkal gyűjti azokat.

Ugyancsak megerősítette, hogy a kormány szerdai ülésén napirendre veszi a vírussal kapcsolatos korlátozások kérdését. Közölte azt is, a kabinet dolgozik egy programon a zenésztársadalom megsegítése érekében, ehhez több művész és csoport küldött javaslatot.

A politikus kérdést kapott Szarvas Koppány Bendegúz monentumos politikus kijelentéséről, aki szerint a véres tüntetés is alternatíva lehet. Azt felelte: szerinte mindez a mondandó hiányára utal, arra, hogy nem látszik, mi az alternatív programjuk. Hozzátette: a magyarok nem vevők az erőszakpolitizálásra.

Gulyás Balázs publicistának a Fidesz szavazóit minősítő kijelentésére azt mondta: ezt az osztályharcos felfogást már a kommunizmusban is látni lehetett, amikor egyes társadalmi csoportokat, generációkat próbáltak egymásnak uszítani.

Mi a generációk együttműködésében hiszünk

- szögezte le.

A Mátrai Erőmű bekerülési költségét firtató kérdésre azt felelte: a kormány legfontosabb szempontja az volt, hogy biztosítsa az érintett mintegy 10 ezer ember munkáját.

A vételár alapja egy független nemzetközi tanácsadó cég által végzett vállalatértékelés volt – tette hozzá.

Hozzátette: a szaktárca hamarosan részletes tájékoztatást ad.

Az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatójára a magyar médiát érintően úgy reagált: a kormány bármilyen párbeszédet vállal, ha az a tényeken alapul és nem a lejárató kampány része.

Az index.hu ügyét nem kívánta kommentálni az államtitkár, mindössze annyit mondott: bővebb tájékoztatást az ügyben Gyurcsány Ferenc pártja adhat, miután az elbocsátott főszerkesztő Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselővel egyeztetett.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Bizony, hogy szívesen. Olyankor szokták őket libernyáknak, meg hazaárulónak titulálni a fideszesek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Bizony, hogy szívesen. Olyankor szokták őket libernyáknak, meg hazaárulónak titulálni a fideszesek.
justhpeter
Kéretik tudomásul venni, hogy Dörmögő Dömötör képviseli az országban a NER értelmi szintjét, ergo neki mindig igaza van.
nezelodo
Dömötör, Dömötör, most kell a birkákra ereszteni a terelőkutyákat, hogy küldjék vissza a bégetés számláló íveket, mert egyre kevesebben törődnek a kamukérdésekkel. Jól eldönthetik pl kell-e a Soros hitel az EU-tól, ami örökös adósságba dönti a nemzetet, miközben a fidesz bátrai már rég megszavazták a felvételét a parlamentben, a Vezér meg azóta Brüsszelben kemény, hősies harcban legyőzte a hitel felvételt akadályozó libernyákokat! Hurrá birkák!!!
Gazella
Hány millióan vagyunk.. az 1 milliöhöz képest? :D elég lassan kopirozzák a fiatal narancsosok a a sok kohuntációt vezír utasítására :D látszik hogy zsenge fiataljaink se nagyon szeretik a narancsos pöffeszkedő ner tapsikat. :D
kokopelli
@Szeparepa2: Hungarikum! A normális helyeken a választások eredményei után a "győztes" tudja mit kell
tennie,és a nép,hogy mit várhat! A nyertesek dolgozzanak oszt annyi!!! Minden konzultáció,csak inzultáció
lenne,mert úgy nézne ki,hogy a "nagypofájú nyerők" tk. egy impotens banda! (;-()
ómió
Bezzeg az efftársaknak Lenin atyjuk már 100 éve "megaszonta" ezekre a választ!
Nessy
@ómió: Jó, hogy legalább te ismered Lenin műveit, és a válaszokat!
kokopelli
@Nessy: ..a Zorbánnak (és bandájának) is "politikai atyja" volt a Lenin et.! Szívesen elfelejtenék de az a
"hibapont" megmarad náluk is!
Clavigo
@ómió: Te tényleg kitöltve kaptad meg a kérdőíveket ,gyagyás ?
nezelodo
@Nessy: ma 10:15. Lehet, hogy tanított a foxi-maxin, de nem sok minden ragadt meg a fejekben, az övébe viszont rendesen beleégett a Lenin összes, ezért a nagy keserűség és önvád.
Macskaszem
Én is szívesen mondom el a véleményemet, csak én Hadházy Ákosnak küldtem el, de nem csak a családomét, hanem az összes ismerősömét akik még nem dobták ki. Mert ez is vélemény Dörmike.
ómió
@Clavigo: Attól, hogy az efftársi "szubkultúrádban", fajgyökér, ez a szokás, itt nem!
ómió
@Nessy: Azt nektek, efftársaknak "megaszonta" az "atyátok", nem nekem!!! Vagy már az ő ismeretét,"tanításait" is a "fajtaidegenre" kell hazudnotok?
Nessy
@ómió: Esetleg valami értelmes válasz nem jut eszedbe? Vagy ennyit tud a programod? Akkor ma reggeli efftársi hazugság: gyönyörűen süt a Nap, kék az ég, zöld a föld, szép napunk van!
ómió
@Nessy: Az egyetlen racionalitás se tetszik? Akkor attól vagy ilyen "jó efftárs"!
Nessy
@ómió: Nem akarom megzavarni politikai tisztánlátásodat, és vélemény alkotásodat! Legyen neked a te hited szerint!
nezelodo
Tételezzük fel, visszaküldi az előre sugalmazott válasszal kétmillió alattvaló, egymilliót, tételezzük ugyancsak fel, összegyűjt az ellenzék. Az igazi nemzeti konzultáció az a kb ötmillió levél, amin krumplit pucolnak a háziasszonyok a vasárnapi sovány leveshez, vagy csak simán a sparheltbe dobják.
kokopelli
@nezelodo: ...az egész "inzultáció" egy baromság,de az "análfabétáknak" tetszik,mert nekik jól hangzik!!
Nem tudja a kormány,hogy mit csináljon egy periódusban? Mivel nyertek,ha ilyen hülyék?
nezelodo
@kokopelli: Azzal nyertek, hogy folytatjuk, (a lopássorozatot).
kokopelli
Amikor ilyen "nemzeti konzultáció"-ról olvasok,akkor Rejtő Jenő "Fülig Jimmy"-je ugrik be,amikor beszél a néppel!
kb... "Szervusz nép!..mert mi a néppel tegeződünk...".)...! A könyveknek legalább utánozhatatlan humora volt)!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.