Gyászol a balettvilág.

Gyász: elhunyt a legendás magyar előadóművész

Elhunyt a magyar táncművész, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója.

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Állami Operaház egykori balettigazgatója – tudatta az egyetem kedden az MTI-vel.

Fodor Antal Erkel-díjas, kiváló művész, az Állami Balett Intézetben és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, ahol később Doctor of Liberal Arts (DLA) címet is szerzett. A táncművész diploma megszerzését követően 1959-ben a Pécsi Baletthez szerződött, 1969-ben meghívták a budapesti Operaházhoz koreográfusnak. Az ott eltöltött több mint 25 év alatt alkotói tevékenysége mellett volt művészeti vezető, balettigazgató és az intézmény főigazgatójának tanácsadója.

"Elévülhetetlen érdemeket szerzett a modern balett és a modern táncművészet magyarországi meghonosításában, elismertetésében és megszerettetésében nemcsak saját koreográfiái által, hanem jelentős szerepet játszott abban is, hogy a kor legjelentősebb alkotóinak művei a hazai színpadokon is megjelenjenek"

- olvasható az intézmény közleményében.

Koreográfusi munkáiból kiemelkednek a szimfonikus (absztrakt) balettek, amelyekkel az uralkodó realista, cselekményes (szovjet típusú) művekkel szemben új műfajt honosított meg a magyar táncművészetben. Ezzel utat nyitott a nyugati alkotások befogadására az Operaház balettegyüttese és közönsége számára.

Koreográfus-rendezőként a világ számos országában dolgozott, köztük Németországban, Olaszországban, Ausztriában, Spanyolországban, Lengyelországban, Svájcban.

Alkotóművészi tevékenysége mellett a fiatalok oktatásában is feladatot vállalt: tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen táncot, zenés mesterséget és koreográfiát, valamint az újrainduló koreográfus-képzésen osztályfőnök volt. Megszervezte a Magyar Táncművészeti Egyetemen a Koreográfus- és Táncpedagógusképző Intézetet, amelynek első igazgatója volt. Vezetése alatt a táncművészet minden ágában lehetőség nyílott pedagógus diploma megszerzésére. Elindította a koreográfusképzést, ahol többek között olyan művészek szereztek diplomát, mint Bozsik Yvette, Mihályi Gábor, Mucsi János, Földi Béla és Duda Éva.

Fodor Antalt a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ismeretlenül is legyen számára könnyü a föld, itt hagyta maga után a tánc boldogság hormont, a táncot, amelyet egy életen át gondűző volt sok, sok embernek, és öröm forrása annak a munkátnak, amely az egy élet alatti gyakorlását igényelt, a nézőknek pille könnyű mozdulatokkal!
.
E szomorú történet apropóján illik megemlékezni egy politikusról, aki ember maradt politikusként is
.
----- Elhunyt Kósáné, Kovács Magda
.
https://ezalenyeg.hu/kozugy/elhunyt-kosane-ko...
.
https://nepszava.hu/3086255_elhunyt-kosane-ko...
.
Tiszteletükre:
,
------ Demjén Ferenc - Honfoglalás dalszöveggel
.
https://www.youtube.com/watch?v=4tE-3DfhAiQ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.