A koronavírus-járvány kezdetén az idegenrendészeti hatóság több mint egytucatnyi iráni egyetemistát a járványügyi szabályok megsértésére hivatkozva kitoloncolt az országból – írja e heti számában a HVG

Csendben megszüntették a járvány alatt indított büntetőeljárásokat az iráni diákokkal szemben
Fotó: Pixabay

Mindezt Orbán Viktor arra használta fel, hogy azt harsogja:

„az illegális migráció és a koronavírus-járvány között egyértelműen kapcsolat van, hiszen számos bevándorló Iránból vagy Iránon keresztül érkezett, ami a fertőzés egyik gócpontja”.

A diákoknak egyébként semmi közük nem volt az illegális migrációhoz, ők a Semmelweis Egyetemen tanulnak, tartózkodási vízummal Magyarországon éltek, igaz, a járvány kitörésekor néhányan a hazájukban jártak.

Az Orbán-kormány azonban – a keleti nyitás politikájának részeként – nem akar lemondani az iráni piacról. Ennek is betudható, hogy az irániak kérésére a teheráni magyar nagykövet fogadta a kitoloncolt hallgatók családját, a magyar igazságszolgáltatási szervek pedig megszüntették a járványügyi szabályszegés miatt indított büntetőeljárást a diákokkal szemben.

Az egyik diák jogi képviselője a HVG-nek ezt a lépést legalább annyira abszurdnak nevezte, mint magát az eljárást, más jogi képviselők pedig aggódnak amiatt, hogy a diákok visszatérhetnek-e Magyarországra tanulni.

(HVG)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Csak akkor jöhetnek, ha becsszóra hozzák a vírust is.
justhpeter
Az aljas munkát mindig sutyiban csinálják vissza.
vacsi
Sutyiban, fű alatt? Hát, gratulálok!
ómió
Pedig aztán az "összefüggés" az efftársilag imádott migráncsok meg a vírusterjesztés között, az maga a bolsevik lehetetlenség!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.