Több százmillió forintos kárt okozott egy illegális műsorszolgáltatást végző nagykanizsai férfi, aki budapesti társával közvetítette több ezer előfizetőjének a lopott tévéműsorokat – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Lopott tévéműsorokat közvetítettek, több százmilliós kárt okoztak
Fotó: Pixabay

Haszon Dávid közölte: a NAV nyomozói Budapesten bukkantak rá a 88 magyar nyelvű tévécsatornát kínáló weblap szolgáltatójára, amelynek nyolcezernél is több regisztrált felhasználója volt. A szerzői jogok megsértésével

az illegális szolgáltató csaknem 200 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

A feketén működő műsorszóró ötletgazdája egy nagykanizsai férfi volt, aki a szintén a zalai városban élő édesanyja meglévő tévészolgáltatását szerette volna valahogyan a saját otthonában nézni. Ehhez egy budapesti férfit talált társnak, aki vállalta a szerverszolgáltatást, így interneten kezdte el közvetíteni az egyik legismertebb, országos lefedettségű távközlési szolgáltató tévécsatornáinak műsorát.

A lopott műsorok szolgáltatójához először csak néhányan csatlakoztak, majd miután a két férfi meglátta az illegális műsorszolgáltatásban a pénzkereseti lehetőséget, meghívásos alapon kezdték el hirdetni a streamoldalt. A már meglévő előfizetők ajánlására lehetett csatlakozni regisztrációval és az előfizetési díj átutalásával,

így az illegális internetes tévészolgáltatás bárkinek, bárhol a világon, bármilyen okoseszközzel elérhetővé vált.

A nyomozás eddigi adatai szerint több mint nyolcezren vették igénybe a kétezer vagy ötezer forintért kínált műsorcsomagokat,

a páros ezzel megközelítőleg 600 millió forint bevételre tett szert.

A NAV vizsgálja a két férfi vagyongyarapodását is.

A technikai hátteret nyújtó fővárosi férfi otthonából a nyomozók 52 asztali számítógépet, dekódereket és tévékártyákat foglaltak le, az illegális sugárzást biztosító szervereket pedig azonnal leválasztották a hálózatról.

A közlemény kitért arra is, hogy a jogdíjak megfizetése nélkül nyújtott illegális IPTV-szolgáltatás szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogokat sért, ami bűncselekmény, elkövetőjére akár nyolc év szabadságvesztés is kiszabható.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Azért ez a ""Haszon"" név egy NAV dolgozónak mégis durva.
Magyarosíthatna Fidesz Dávidra.
jesz
..."52 asztali számítógépet, dekódereket és tévékártyákat foglaltak le, az illegális sugárzást biztosító szervereket"...

Legalább nem vertek, öltek, raboltak, hanem gondolkodtak...nem is akármilyen színvonalon...

Ügyes...csakhát...megbuktak. (lesz idejük azon törni a fejüket, ki is lehetne a fontos barátjuk, mert kell...)
namihami
@jesz: Vagy kinek kellett volna csengetni a lóvéból...(alkotmányosműködtethetőségikőccség)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.