Csak visszaszerezték azt, amit a nyugatiak kivittek az országból.

Megtartotta szokásos péntek reggeli rádióinterjúját a Kossuth rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. 

A hvg.hu cikke szerint koronavírus-járvány kapcsán a kormányfő arról beszélt, hogy egyelőre Magyarország jól áll a védekezésben a környező országokhoz képest, ám nem szabad lazítani, továbbra is hordani kell a mszkokat és tartani kell a távolságot egymás között. A cél most az, hogy külföldről ne legyen behurcolva a vírus újra, ezért aki nyaralni akar, az a zöld jelzésű országokat válassza – magyarázta.

Orbán szerint nem kaptunk az EU-tól pénzt 

Fotó: címlapkép: Facebook/Orbán Viktor/videórészlet

Orbán szerint a 

magyar védekezés azonban bevált, ha tartjuk azt, amit eddig, nem lesz baj. Ma Magyarországon minden megvan, ami a védekezéshez kell.

A magyar egészségügyi rendszerről – amelyről véleménye szerint folyamatosan lekezelően beszélünk – szólva elmondta, az bebizonyította, hogy Európa egyik legjobb rendszere, de az egészségügyi ipar is magas szinten van, és 

minden védőeszközből annyit gyártunk, amennyi kell.

Hozzátette, nem szeretne olyan helyzetbe kerülni, 

hogy lazítunk, aztán meghalnak emberek. Ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy most van.

Ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy ez sokaknak, a zenészeknek nagy érvágás, hiszen szeptemberig csak az 500 fő alatti zenés rendezvényeket lehet megtartani., a fesztiválszezon pedig idén elmarad. Ezért találták ki a garázskoncert-sorozatot, ez a kormányfő szerint segíthet a zenészeknek, alkothatnak.

Vagyunk néhányan, akik szerelmesei vagyunk a cigányzenének, én is közéjük tartozok

- válaszolta arra a felvetésre, hogy az ötmilliárdos mentőcsomagon belül több százmilliót különítenek el a cigányzene megsegítésére.

A munkanélküliségi mutatókat is említette a kormányfő, szerinte többen dolgoztak júniusban, mint januárban. Szerinte kell még néhány hét, hogy teljesíteni tudják a korábbi vállalást, miszerint annyi munkahelyet teremtenek, mint amennyit a járvány tönkretett.

Nagyon közel vagyunk.

A gazdasági válságkezelés kapcsán a következőket mondta a kormányfő:

Szellemileg Matolcsy György egy nagyon bátor ember, sokat segít nekem. Itt hordom a mellényzsebemben a mondatát, hogy kanyarban kell előzni.

Azt is megjósolta, hogy 

jobb állapotban fogunk kijönni a járványból, mint ahogy belementünk, 

bár hozzátette, hogy ezt egy dolog fenyegetheti:

ha van második hullám, és az térdre kényszerít minket.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy 2023-ban Veszprém lesz Európa egyik kulturális fővárosa, ezért fejlesztik a várost 40 milliárd forintból, a térségbe pedig majdnem 100 milliárd forint megy majd, a programot Navracsics Tibor vezeti.

A műsor végén előkerült a következő hétéves uniós ciklus költségvetése, valamint a helyreállítási alap, Orbán pedig az uniós pénzeket eképpen írta le:

a nagy fenét, nem kapunk pénzt az Uniótól, csak visszaszereztük az innen a nyugatiak által kivitt pénz egy részét.

Szerinte az a pénz jár nekünk, főleg a 40 évnyi kommunizmus után, ezért megalázó szerinte az a feltételezés, hogy 

EU lök nekünk egy kis pénzt.

Az EU-s támogatásoknak már van helye, a vízhálózatot fejleszti belőle a kormány, de energetikai beruházásokat és a környezetvédelmi rendszer átszabályozását is ebből finanszíroznák.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

creativehun
"Szerinte az a pénz jár nekünk, főleg a 40 évnyi kommunizmus után" Orbánnak valóban kezelésre lenne szüksége... 1, Itt soha nem volt ideológiai értelemben kommunizmus 2 , Aki az elmúlt rendszer haszonélvezői voltak ..azok többsége..ideológiai örököse..a fidesz soraiban lopja a napot ..és a közpénzt. Ebben a remek kis rendszerben többek közt Orbán Viktor édesapja is lelkesen asszisztált.. 3 , Miét járna nekünk azért bármi is mert 40 évig olyan rendszer volt amilyen??? 5, Amikor majd a fideszes köztörvényes gazemberek végre elzavarásra kerülnek..akkor majd azért tartjuk a markunkta mert az Unió annak ellenére tolta ide számolatlanul a milliárdokat ,hogy tudta...orbánék magánvagyonná alakítják a közpénzt??? Ugyan már... Szánalmas vergődés egy szánalmas féregtől!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Ugyan má'! Azért a multijaik által innét kipumpált pénz egy részét - nyilván még a Trianontól eredő "nagylelkűségtől vezérelten" - csak-csak visszaadják!
RonaGyuri
jaj dagadék ez még tőled is gyengűs!!! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: hacsak nem azt akartad mondani, hogy ti nem kaptatok - mert az országnak adták és nem neked - így kénytelen vagytok tőlünk ellopni!!! =))
tudode
Egyáltalán tudatában van őfélesége, hogy miről pofagol, akkor, amikor nem csak EU-s cégeket, a hottentottáktól a pirézek számára vonzó az éhbéren dolgozó kisembereket foglalkoztatn, a világ minden tájáról:
.
.----- Szinte példátlanul kiszolgáltatott Magyarország a külföldi cégeknek
.
g7.hu/vallalat/20190211/szinte-peldatlanul-kiszolgaltatott-magyarorszag-a-kulfoldi-cegeknek/


A külföldi vállalatok azonban más, a kormányzattól kapott előnyöket is élveznek: 2010 és 2018 között 346 milliárd forint állami támogatást adott a kormány a multiknak, és ebben még több száz milliárd forintnyi adókedvezmény és a cégek elvárásai szerint épülő fejlesztés még benne sincsen. Ilyenről a magyar kkv-k – néhány kivételtől eltekintve – nem is álmodhatnak.
.
Nem mindenki most jött le a falvédőről, mert van olyan szint, amely alá még őféeségének sem illene lealacsonyodnia azzal, hogy félrebeszél!
dr. prédikátor
@Shikari: nyikari cerkóf!!! mi a faszt köszöngetsz te bűzlő szarkupac!!!
Peller Anikó
@dr. prédikátor: talán annak örül, hogy az Elnö Kúr. Ja.
1magyar
Hát ezt nagyon jól látja, ingyen semmit nem kapunk, egyrészt aki azt mondja, hogy ajándékba kapjuk a zs-t hülyének nézi az eu-vezetőket, másrészt meg sokszorosát viszik ki tőlünk.
De amit kapunk sajnos nem igazságos a visszaosztása, akik dolgoztak de lebetegedtek vagy megöregedtek,dolgoznak-jobban meg kell becsülni.
Clavigo
Idóta vagy te Orbán... meg szarházi is.
creativehun
Szellemileg Matolcsy György egy nagyon bátor ember, sokat segít nekem. Itt hordom a mellényzsebemben a mondatát, hogy kanyarban kell előzni...Azt azért tegyük gyorsan hozzá...épeszű ember nem kanyarban előz..mert ez nem bátorság hanem ész kérdése. Persze ha az egyszeri cigány vak lovát vesszük alapul ami fejjel ment a falnajk...akkor valóban bátrak vagyunk...csak mindíg az a kérdés...ki fizeti a révészt???
Clavigo
@Shikari: Csigavér,,öreg,,csillapodjál.. A végén még orgazmusod lesz a Zsírmorétől...
creativehun
"Szerinte az a pénz jár nekünk, főleg a 40 évnyi kommunizmus után" Orbánnak valóban kezelésre lenne szüksége... 1, Itt soha nem volt ideológiai értelemben kommunizmus 2 , Aki az elmúlt rendszer haszonélvezői voltak ..azok többsége..ideológiai örököse..a fidesz soraiban lopja a napot ..és a közpénzt. Ebben a remek kis rendszerben többek közt Orbán Viktor édesapja is lelkesen asszisztált.. 3 , Miét járna nekünk azért bármi is mert 40 évig olyan rendszer volt amilyen??? 5, Amikor majd a fideszes köztörvényes gazemberek végre elzavarásra kerülnek..akkor majd azért tartjuk a markunkta mert az Unió annak ellenére tolta ide számolatlanul a milliárdokat ,hogy tudta...orbánék magánvagyonná alakítják a közpénzt??? Ugyan már... Szánalmas vergődés egy szánalmas féregtől!
human
De Viktor! Akkor miért adsz milliárdos támogatásokat ezeknek a gonosz multiknak? Ja hogy különben nincs aki munkahelyeket teremtene és megugrana a munkanélküliség.
Giovanni Alba
@human: Azt mondja, visszaszereztük egy részét annak a pénznek, amit a nyugatiak kivittek tőlünk. Kérdem én mély kíváncsisággal, ami pénzt idehoztak, mert befektettek, ezt-azt építettek és üzemeltetnek, azt a pénzt már visszaadtuk nekik? A másik csak egy futó megjegyzés, miféle mellényről beszél ez a lökött? A lőhatlanról? (Vavyen Fable nyelvi leleménye)
graycivil1
Ha jól értem, akkor a magyar családok semmit nem kapnak a magyar államtól. A fenét...! Csak azt kapják vissza, amit befizettek adóban. (Azt is a jobbára arra nem rászorulók kapják.)
ómió
@Aki Én: Érdeklődj utána! 1. Igaz-e! 2. Milyen rendszer szerint, milyen feltételekhez kötötten igényelhető vendéglátóipari/turisztikai támogatás!
volvós
Étteremben a Vendég _
- Mondja Főúr ! Van cigánypecsenye ??
Igen Uram, de akkor nincs cigányzene ...

Hát igy tartozik Viktor vajda a cigányokhoz
még származásilag, agyilag is !!!
SystemError
Egy igazi gerinctelen útonálló szélhámos jellemtelen patkány ez.
csipetke
Óriási a baj a puhos fejében. Az EU hol tehet arról,hogy itt 40 évig kommunizmus volt?Állandóan az EU ellen óbégat,és rohadtul csodálkozik,hogy amerre csak megy,mindenhol utálják a toporzékolásügyi kis izéével együtt. Ahelyett,hogy szégyellné magát,hogy mire kaptunk plussz-pénzt,amit csak a legszegényebb országok kapnak.Ami pénzt ideömlesztettek az EU-ból zsákszámra,és a maffiabanda nem lopta volna el,másképp állna az ország. Csakhát annak a pénznek a zöme pénztáros lölő,és a többi stróman,és oligarcha zsebébe vándorolt
legott
Der Spiegel: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
168ora.hu/itthon/nemzetkozi-lapszemle-fegyverek-honvedelem-hadsereg-188529

O1G

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.