Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért "ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A mostani állapot jó, stagnál a helyzet, és minden változás, amit esetleg tennénk, az magával hordozhatja a helyzet romlásának kockázatát, és ezt nem szeretnénk vállalni

- fogalmazott a kormányfő, úgy értékelve: a magyar védekezés bevált. Azt mondta, "ha tartjuk azt, ahogy eddig éltünk, és ahogy eddig együtt éltünk a vírussal, akkor nem lesz baj".

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon ma minden rendelkezésre áll a védekezéshez, és "a szükséges eszközöket mi gyártjuk", mindenből annyit, amennyi kell, a helyzet így sokkal biztonságosabb.

Megjegyezte továbbá:

a járványügyi helyzetben a magyar egészségügyi rendszerről kiderült, hogy Európa egyik legjobban teljesítő egészségügyi rendszere.

Mit sem érnek azonban az eszközök, ha a szabályok nem pontosak, illetve az emberek nem tartják be őket. Ezért is fontos a nemzeti konzultáció, hogy a következő hullám elleni védekezésre "úgy fussunk rá, hogy ne legyen vita semmiről se" – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta:

a tervszerű, higgadt, kiszámítható védekezést nem szabad feladni, "nem szabad, hogy elragadjon bennünket a hév, a lelkesedés, a szív, a nyár, a Balaton, a nyaralás", hanem "legyen a fejünkben, hogy a vírus itt van közöttünk".

A "nyugalom hátterében" folyamatosan több száz ember áll készenlétben "egy gépház megbízható módján" – jelezte.

A miniszterelnök elmondta:

az operatív törzs ülésezik, keddenként tesz javaslatot a kormánynak az esetleges módosításokra, erről a kabinet szerdánként tud határozni, a döntések pedig pénteken lépnek hatályba.

Ez elsősorban a külföldre utazóknak fontos – folytatta –, mert a veszély most a vírus behurcolása. Ezért arra kérte az érintetteket, hogy kövessék az országbesorolásokat, és külföldre utazás esetén a zöld jelzésű országokat válasszák, ne a sárgákat és a pirosakat, mert ezzel nemcsak magukra, hanem az itthon maradókra is bajt hozhatnak. A világban sok helyütt megindult a második hullám – hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy a járvány miatt segíteni kell a könnyűzenével foglalkozóknak is, ezért a kormány elkülönített nekik több mint 5 milliárd forintot, és egy olyan program indul, amelyben garázskoncerteket rögzítenek, majd a média bemutatja őket.

A keretből 800 millió forintot kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánnak.

A munkaügyi helyzettel kapcsolatban arról beszélt, hogy a járvány miatt összességében ugyan megtört a foglalkoztatás lendülete, de ezt már sikerült visszaállítani, néhány hét múlva pedig az is kijelenthető lesz, hogy teljesült az a kormányzati vállalás, amely szerint annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit tönkretett a vírus.

A kormány a gazdasági védekezés egy speciális változatát alakította ki – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy sokat szokott segíteni neki a "szellemileg nagyon bátor" Matolcsy György jegybankelnök, aki szerint "kanyarban kell előzni", vagyis ki kell találni olyan speciális magyar válságkezelő lépéseket, amelyekkel előnyre lehet szert tenni a válság időszakában.

Más országok válságkezeléséhez képest a legfontosabb eltérésnek a kormányfő azt tartja, hogy Magyarország nagyon jelentős összegeket és szabályváltozásokat eszközölt a beruházások területén. Ez pedig jövőre fantasztikus eredményeket fog produkálni, 2021-ben egy olyan "beruházási boom" mutatkozik majd meg a magyar gazdaságban, amire régen volt példa, és "jobb állapotban fogunk kijönni a járványból, mint ahogyan belementünk" – értékelt.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt egy bizonytalansági tényező zárójelbe teheti: ha van második hullám, és az térdre kényszerít bennünket.

A rádióműsorban szó volt arról is, hogy 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz Veszprém, amiről a kormányfő azt mondta: ez egy lehetőség lesz arra, hogy ezt a fantasztikus országot megmutassák a világnak, de akkor az nem lehet koszos, viharvert. Veszprém egy ékszerdoboz, a lábainál pedig ott a Balaton

- fogalmazott.

A kulturális fővárosi program jó kezekben van, Navracsics Tibor volt miniszterelnök-helyettes fogja össze kormánybiztosként, és a térségre összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak – ismertette.

A legutóbbi EU-csúccsal kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt: a magyarok ne úgy gondoljanak az európai uniós forrásokra, mint "amit mi kapunk valakitől, aki nálunk gazdagabb és erősebb", hanem úgy, hogy Magyarország a nyugati áruk védővámok nélküli behozataláért és beruházásokért cserébe elvárja a létrejövő profit egy méltányos részének visszajuttatását, mert "az a mienk, azért mi dolgoztunk meg".

A versenyfeltételek egyenlőtlenek voltak, ezért "jár nekünk valamifajta esélyegyenlőséget teremtő pénzügyi visszatérítés" – jegyezte meg.

Hangsúlyozta továbbá: a brüsszeli visszatérítéseket gyorsan kell felhasználni, különösen járvány idején számít az idő a gazdaságban, ezért a kormány már beazonosította a gyors megvalósításra alkalmas programokat. Példaként említette a magyar vízrendszer megújítását, valamint a környezetvédelmi és energiarendszer átalakítását, amelyek ezermilliárd forintos tételek.

A legutolsó brüsszeli csatában négy nap alatt 3 milliárd euróval, több mint 1000 milliárd forinttal növeltük meg azt az összeget, amelyet be tudunk vonni a magyar gazdaságba

- közölte Orbán Viktor.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Az anyád, hogy nem verdesett jobban a falhoz te moslék.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Az anyád, hogy nem verdesett jobban a falhoz te moslék.
Giovanni Alba
Annyira tetszik ez a két hír egymás mellett.
Itthon - 2020. July 31., 12:15Orbán Viktor: "Nem szabad, hogy elragadjon bennünket a hév, a lelkesedés, a szív, a nyár, a Balaton, a nyaralás" Itthon - 2020. July 31., 11:15Brutális hőség várható: Első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki.
A cikkhez. Ez nagyon ciki : "A legutolsó brüsszeli csatában négy nap alatt 3 milliárd euróval, több mint 1000 milliárd forinttal növeltük meg azt az összeget, amelyet be tudunk vonni a magyar gazdaságba" ugyanis azok a tagállamok kaptak plusz pénzt, ahol a lakosság minimum egyharmada él egy bizonyos szint alatt. Kikötés volt, hogy az előző költségvetés 75%-át mindenképpen megkapják, ám a rosszabb helyzetben lévők a 85%-ot. Innen a plusz amivel nem büszkélkedni kellene, hanem mélyen szégyenkezni. Persze nem hallani a hüppögésüket a gazdaság dübörgése miatt. A brüsszeli csata ... én azt hittem, az Európai Unió kormányfői tanácskoztak a következő költségvetésről. Ott most akkor konstruktív megbeszélés, netán vita, alkudozás volt, vagy (egy bolond fejében) csata, harc, háború? Kezeltetni kéne már, nagyon ráfér egy muszájkabát.
Gazella
@Giovanni Alba: 14:44. mély csend van arról hogy nem kapták meg az EU pénzt.., Stop! Mondott az EU parlament
Gazella
:D Európa mélyen bugyborékol a röhögéstöl... A magyar egészségügy az egyik legjobb... hisz kiüritettèk a kórházakat, hogy üresen kongjanak a kórházi ágyak...
simmering73
Tényleg jól van beállítva. Most nézem a híradót, az emberek a strandon egymás hegyén hátán.
Gazella
@Szeparepa2: 14:45.. nagyon mérges vagy.
ómió
Az is túl sok, ha az efftársakat a hazudozás "ragadja el"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.