A NAV a politikus elfogása előtt egy nappal vette zár alá a férfi cégét és a családi házát is.

Joób Márton, a háromszoros kenu világbajnokot, 11 gyermekes családapát kedden reggel vették őrizetbe – erről először az origo.hu írt.

A NAV zár alá vette a 250 millió forintos áfacsalás gyanújával letartóztatott szegedi baloldali önkormányzati képviselő, Joób Márton családi házát

– írta meg pénteken az Átlátszó.

A lapnak az ügyet ismerő, meg nem nevezett forrás azt mondta:

Hétfőn szóltak neki, hogy a hét második felében elvihetik. Tudta, hogy baj van, több szegedi politikustól is próbált segítséget kérni, de már késő volt. Kedd reggel a családja szeme láttára bilincselték meg és vitték el, majd tartottak házkutatást

A háromszoros kenu világbajnokot, 11 gyermekes családapát, aki a baloldali összefogás színeiben szerzett önkormányzati képviselői mandátumot, és – sikertelenül – az MSZP-Párbeszéd színeiben a 2018-as országgyűlési választáson is indult, kedden vették őrizetbe, előzetes letartóztatását pedig más gyanúsítottakkal együtt csütörtökön rendelte el a bíróság.

Az ügyészség részletes közleménye szerint a megalapozott gyanú szerint a szórólapterjesztéssel foglalkozó – a bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű – gazdasági társaság a 2013 és 2017 vége közötti időszakban valós gazdasági esemény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák kiállítására létrejött cégektől. A számlázási lánc tetején álló cég a szórólapterjesztést négy megyében folytatta, jellemzően be nem jelentett alkalmazottakkal. A bűncselekményt leplezése érdekében a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után a fennmaradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez. Az eddigi adatok szerint a költségvetést ért vagyoni hátrány összege meghaladja a 250 millió forintot.

Joób Mártonnak az önkormányzat honlapján elérhető vagyonbevallása szerint két cége van, az egyik a Műsorkalauz Kft., a másik a Sálem Kft.. Mindkettőben felesége is részes, a cégek székhelye a 11 gyerekes családfő szegedi háza. A vádbeli időszak előtt a Műsorkalauz Kft.-nek így alakultak a bevételei és az eredménye – teszi hozzá az Átlátszó.

Joób apja évtizedeken át volt a Hit Gyülekezete vezetője, a napokban „a kialakult helyzetre tekintettel” kérte nyugdíjazását. A politikus szintén a gyülekezet tagja.

Forrás: Átlátszó, 24.hu, 444

Címlapkép: Illyés Tibor / MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyütt Mönt
@ómió: a bizonyítással még adós a NAV, egyelőre csak gyanúsított. Várjuk meg a bíróság ítéletét.
Cicamama55
Így jár az, aki a kereszteződésben áll. Valamelyik oldalról belefutnak előbb utóbb...
Sámannus
Ha kivered a veszett kutya szemfogát az is dorombolni fog. Ha holnap kiszáll polt petya a bicnicből a pohosnak is jut majd a pórázból. No jó ez csak egy lehetőség, egy szép napon lehet őt is vezetni fogják nagy golóbissal a bokáján. Csaxólok, van itt más gubanc is taplókáim.
SystemError
A törvények mindenkire vonatkoznak. Vesszen aki a fideszes jövőképet követi egy könnyebb úttal. Másrészről jó lesz kontrasztnak a szaros kis 250 millájával. Polt után szerintem az egyik első elővett ügy az erőmű lesz. Bizony az az ügy soha nem évül el, mert az államháztartás kárára elkövetett bűncselekmények nem évülnek el. Bizony Tiborcz maffiacsaládtag sem fogja megúszni Nagyon sajnálom az Orbán unokákat és a legtöbb gyerekét is, aki nem élt vissza a beteg hatalommal amúgy, mert össze Orbánozta őket és ez pecsét lesz életük végéig. Lehet, hogy több unoka apa vagy anya esetleg mindkettő nélkül fog felnőni, mert apu vagy anyu valamelyik böriben fog boldogulni a saját lábán a zuhanyzóban.
simmering73
"Ez év május 27-én (két hónappal Joób Márton és társai letartóztatása előtt) egy 750 millió forintos jelzáloghitelt jegyeztek be a szegedi Hit Gyülekezete Tölgyeskert Közösségi Központ nevű gyülekezeti házára...
...A 750 milliós jelzáloghitel felvétele azért érdekes, mert ebben az időszakban már javában zajlott a nyomozás Joób Márton és társai áfacsalása ügyében. Mivel a helyi Hit Gyülekezete saját ingatlanban működik, nem lehet tudni, miért volt szükségük 750 millió forintra, amelyre nem is szolgált elég fedezetül a szegedi gyülekezeti ház. Ezért a szegedi közösségi ház tulajdonlapjára bekerült, hogy “a keretösszeg egyetemlegesen terheli a Hit Gyülekezete zirc-i, szombathelyi, érdi és kaposvári gyülekezeti házait is”. A vidéki gyülekezeti házak tulajdonjoga a budapesti központi Hit Gyülekezete nevére van bejelentve, mivel a vidéki gyülekezetek nem önálló jogi személyek, nem különálló egyházak (miközben viszonylag önálló életet élnek), ezért nem lehet tudni, hogy a 750 milliós jelzáloghitelt ki és milyen célra vette fel a szegedi és a többi vidéki gyülekezeti ház terhére. A pénz a budapesti vagy a szegedi gyülekezetnek kellett?"
nepszava.us/iden-majusban-750-millio-jelzaloghitelt-vett-fel-a-hit-gyulekezete-az-afacsalasban-erintett-szegedi-gyulekezet-kozossegi-hazara/
tudode
Aha!
.
A Hit gyüli sneciját elkapták, de bezzet a lelkipásztornak látszó tárgyat nem
.

----- JÚDÁSPÉNZ SEMJÉN “CSALÁDELLENES, DESTRUKTÍV SZEKTÁJÁNAK”, A HIT GYÜLEKEZETÉNEK
.
nepszava.us/judaspenz-semjen-csaladellenes-destruktiv-szektajanak-a-hit-gyulekezetenek/
.
Hogy ezek a pasik mit összecuccolnak, miközben kiadják a kilövési ukázt a snecikre!
.
A cápák befalják a szneciket, példastatulás céljából. Reszkessetek egerek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.