Összetartanak.

Salvini megköszönte Orbánnak, hogy támogatja, miután a menekülten tengeren hagyásáért elvették a mentelmi jogát

Matteo Salvini, a Liga és az olasz jobboldali ellenzék vezetője közösségi oldalán tolmácsolta köszönetét Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki pénteken kitartásra buzdította őt, miután a parlament megvonta mentelmi jogát.

Salvini mentelmi jogát azért vonták meg, mert eljárás indult ellene, mivel még belügyminiszterként megtiltotta egy illegális bevándorlókat szállító hajó kikötését.

Matteo Salvini a magyar kormányfő üzenetét is közölte. Orbán Viktor azt írta: "Barátom, folytasd a küzdelmet!".

Válaszában Matteo Salvini azt írta: "Nem adom fel, megvédtem Olaszországot, és ugyanezt fogom tenni, amikor visszatérünk a kormányba".

Közösségi oldalán a Liga vezetője hozzátette, hogy az év eleje óta majdnem 14 ezer migráns érkezett Olaszországba a tavalyi év ugyanezen időszakában érkező kevesebb mint 4 ezerhez képest. Júliusban majdnem 7 ezren értek partot; ez az elmúlt három év legmagasabb nyár közepi adata.

Korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fejezte ki köszönetét Matteo Salvininek.

A magyar diplomácia vezetője Facebook-oldalán közölte: a Liga vezetője nemcsak Olaszországot, hanem Európát is megvédte azzal, hogy "nem engedte, hogy az illegális bevándorlók, az embercsempészek és szövetségeseik, az úgynevezett NGO-k kinevessék az olasz és európai törvényeket, és minden létező szabályozást megsértve, önkényesen kikössenek Olaszországban, és ezáltal illegálisan bejöjjenek Európába".

Forrás: MTI

Kép:Koszticsák Szilárd /MTI 

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Justitia
Kéz kezet mos. szijártó és orbán arra gondolol, őket is eléri egyszer,hogy megvonják a mentelmi jogukat
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Justitia
Kéz kezet mos. szijártó és orbán arra gondolol, őket is eléri egyszer,hogy megvonják a mentelmi jogukat
tudode
Ez a két haver lelketlen, mert nem élték at pk, a II. vh-t, de cuccolják mindazt, amelyet az állampolgárok lemondása árán épíettek újra úgy, hogy a Széchenyi Lánchíd újjáépítését már 1949. novemberében, a szüli napján 100 évvel átadták mindenféle hercehurca nélkül
.
welovebudapest.com/cikk/2020/2/13/kepek-budapestrol-akkor-es-most-75-eve-ert-veget-a-ii-vilaghaboru-egyik-legborzalmasabb-varosostroma-1
.
Megérdemelné őfélesége, ha megtapasztalhná EZT A KUTYÁT tejergetni játszani vele!
Nessy
Gruevszki mellett ő is elfér! Már kijelölte a diplomáciai rendszámú autót, drága külügyérünk!
Gazella
@Justitia: már nagyon várom... tegnap 22:21
simmering73
Zsák a foltját. Ezt a Salvini gyereket épp most készülnek kicsinálni a hazájában...
jesz
azért nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy özönlik az afrikai menekültek hada Olaszország déli partjaihoz(egyúttal az unijóba)...ez mind a baloldali kormány támogatásával történik.

Ha Szalvini hatalomra jut, akkor már baszhattya...nap, mint nap olyan mértékben lepik el a neveletlen, kezelhetetlen, beteg, nincstelen erőszakos menekülők Olaszországot(is), hogy lehetetlen lesz őket kordában tartani..a visszaküldésükről már nem is beszélve...ellepik az Uniót...

Ja, dolgozni nem akarnak...csak enni, meg dugni a fehér lányokat..
Nessy
Szegény Salvini! Nem kért tanácsot időben Orbántól, és nem kezdett letelepedési kötvényt árulni! Most nem lenne gondja! Nem baj, Gruevszki mellett ő is elfér!
namihami
Világ fasisztái/hungaronyilasai -- közösüljetek! Csak a személyek változnak, a szellem örök! És megbonthatatlan!
A Mi Istenünk is tud egy szájból hideget is meg meleget is! Ahol éppen van. Ha Brüsszelben (pénz), akkor oroszellenes, ha Moszkvában (szintén pénz), akkor EU-ellenes. Csak a pénz iránya azonos, jöjjön bármerről. Az (valami érthetetlen módon), de mindig a családi kasszában fejezi be az útját.
Giovanni Alba
@Horizont: Hát perszehogy, hiszen ezt mondják a hangok a fejében. Az is lehet mondjuk, hogy csak egy beszólás volt, és most az visszhangzik, jár körbe-körbe, amikor összecseng, akkor fölerősödik, azt hiszi a szerencsétlen, hogy megerősítik, pedig dehogy. A szellem napvilága még keresi a lehetőséget, hogy eljuthasson hozzá, de ő fél a ragyogástól, mert látta a filmet. (Ragyogás, Stephen King regénye alapján)
Giovanni Alba
@Horizont: Arra válaszoltam, Tuti hogy így kell lennie, hiszen mindenünnen ezt hallja, és nem jut az eszébe juszt sem, hogy netántán csalfa hangok azok :-)
Justitia
@Lisa24: Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.