Előkerültek kövek, botok, vasvilla, sőt még gázpisztollyal is próbálták egymás vérét ontani a bandatagok.

Nem válogattak a harci eszközökben annak a két bandának a tagjai, akik vérre menő harcba kezdtek csütörtök éjszaka Érden. Egy ember meghalt, öten súlyosan, heten könnyebben sérültek. Az M7-es autópálya felhajtójánál lévő benzinkúton fajultak el a dolgok a két csapat között, ám ez már csak a folytatása volt egy korábbi szóváltásnak, amely néhány kilométerrel odébb, egy másik kúton zajlott.

A két banda autós üldözésbe kezdett, a kocsikkal koccantak is, majd a fentebbi töltőállomásnál félreálltak. A helyszínen lévő rokonság szerint az üldözők meg sem várták, hogy kiszálljon az autóból az ellenfél, mészárlásba kezdtek.

Leszámolni jöttek, egyértelmű. Odaléptek az autóhoz, s rögtön szúrtak

– mondták a családtagok a Blikknek.

Az ötvenéves férfi állapotát a mentők a helyszínen stabilizálták, de később belehalt a szúrt sebekbe. A lap Iinformációi szerint az elhunyt férfi tehetős építőipari vállalkozó volt, épp ezért ismerősei először azt hitték, üzleti vita volt a balhé. Később ezt egy arra járó rokon cáfolta lapunknak.

A fiát, Renátót támadták be korábban az enyingiek. A közösségi oldalon üzengettek egymásnak a fiatalok. Józsi csak a fiát védte, de sajnos ő húzta a rövidebbet. Nem volt itt semmilyen üzleti vita

– állította a családtag. Azt mondja, a fiatal fiú az édesapjával együtt dolgozott az építőiparban, csak a környéken legalább 100 házat építettek. Emellett pedig luxusautókkal is kereskedtek.

A véres összecsapás előtt néhány órával az enyingiek egy live videóval üzentek az érdieknek a Facebookon: „gyertek, üssünk egyet, kutyák!” – provokálták ellenfeleiket.

A rendőrség 13 embert fogott el a halálos bandaháború után, egy 36 éves férfit emberöléssel, a többieket csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítják.

Címlapkép: YouTube/oliceHungary

(blikk.hu)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Ezek élnek mint Marci Hevesen, tele vannak lóvéval ki tudja honnan milyen áron. (NAV?)
Aztán ha nem tetszik valami akkor bandába verődve háborúznak.
És ilyenek miatt szívnak a rendes cigányok is.
Ja és nem két család verekedett össze hanem ez bandaháború volt.
Ott rohadjon meg mind. Én egy mentőt nem küldtem volna egyikért se...De rendőrt se.
Öljétek egymást baccátok meg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Chao ragazza: ma 04:12 ◘ Tájékoztatlak, hogy öregségi nyugdíjas vagyok több mint 42 év munkaviszony után. Egyben örülök neked, hogy te sokra vitted és ezt közkincsé is tetted. Sajnos van már a soraid között akik ilyen sikeresek mint te vagy, csak ebbe egy ország döglik/döglött bele!
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0...
https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0...
https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0...
Tiborc:" Nem szeretnék egy olyan cégben dolgozni, amelyik közpénzeket nyer:"
https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0...
Holnap 10 órakor kerületi Tiborcz-sajnálás lesz, gyülekező az Óhegy parkban!
division
@Eladott Ország: Buta vagy nagyon, ugye tudod? Nem a sikeres emberek miatt döglik meg egy ország, ők viszik előre. Ne keverd a sikerest a bűnözőkkel ha lehet.
Chao ragazza
@vacsi: A fickónak 100 építkezése volt ! Mondjuk kilöknek becsületes vállalkozásokat is olcsó áraikkal.Akkor döbben le az építtető amikor porlik fel a járda, vagy kezd dőlni kis szögben a fal egy év múlva ,később meg le kell bontani .
Chao ragazza
@Eladott Ország: Csak 42 év ?Én 1969-2019 -g dolgoztam !Ez 50 év !Amúgy még fél évet kellett volna dolgoznom Hollandiában ,mivel ott 67 év volt akkor a korhatár ( így csak fél évvel később utaltak a holland nyugdíjamat az osztrák meg magyar mellé ) ,most 67,6 év !Férfinak nőnek egyaránt !
Chao ragazza
@Eladott Ország: Te bekattantál kis nyomorult világodba és nyomorodat sikítod ide ! Die Presse meg Reuters ,New York Times és a többi Soros hoax press SOHA nem tud bizonyíték mutatni, amit jelentene az OLAF-k ! Mert hidd el megtenné ha volna !Így viszont nagyobb káoszt csinál a te féléd nyomorára alapozva hazugságot terjesztve !Valamit feledsz de nagyon. Amíg az ország törekvő dolgozói tele tudják venni a hűtőt, és a kocsiját tele tudja tankolni nem fogja vissza tapsolni a kaméleon Gyurcsány csipet csapatát ! Neked meg ajánlom ha nyomorogsz, mond vissza a nyugdíjadat és menj vissza dolgozni !Kimégy külföldre és simán megkeresed a nyugdíjad 3 X ha segédmunkás vagy.Szakmunkásként meg a nyugdíjad 5 X .Dolgoztam 72 éves kőművessel is Hollandiában !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. August 7., 18:49
Meghalt Reigl Judit