A szoptatás segítéséhez magas szintű, egyetemi szervezésű oktatásban részesülnek a szakdolgozók és az orvosok, illetve ingyenes laktációs tanácsadó képzést is biztosítanak – tették hozzá.

A szoptatásbarát társadalom létrejöttének elősegítésére szeptember elején Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére.

A tárca szombaton – az anyatejes szoptatás világnapja, illetve az anyatejjel való szoptatás hetének kezdete alkalmából –azt közölte, hogy szakmai irányelvük a csecsemők és kisgyermekek optimális táplálásáról megegyezik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Egyesült Nemzetek Szervezetének Gyermekalapja (UNESCO) ajánlásaival, miszerint az élet első hat hónapjában az egészséges csecsemőknél kizárólag anyatejes táplálás javasolt.

Megalakul a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság

Hangsúlyozták, hogy a szoptatás az anyánál csökkenti az emlő- és petefészekrák, valamint a magas vérnyomás kockázatát;

a gyermeknél segíti a fertőző betegségek leküzdését, csökkenti a hasmenés előfordulását és súlyosságát, csökkenti a légzőszervi fertőzések és az akut középfülgyulladás előfordulását, megelőzi a fogszuvasodást, valamint a harapási rendellenességeket, pozitívan hat az értelmi és érzelmi fejlődésre, a kötődés kialakulására.

A szoptatás segítéséhez magas szintű, egyetemi szervezésű oktatásban részesülnek a szakdolgozók és az orvosok, illetve ingyenes laktációs tanácsadó képzést is biztosítanak – tették hozzá.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Józsipapa
mem tudtam mi hiányzik az életemből !!!
10 éve szopunk már ettől a tolvaj bandától !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Józsipapa
mem tudtam mi hiányzik az életemből !!!
10 éve szopunk már ettől a tolvaj bandától !!!
adrenalink
A 10 éve szopatási kormány egyik újabb nemzeti albizottsága...
justhpeter
Pont időben, miután O1G tíz éve szopat bennünket. Csak bízom benne, hogy egy valódi rendszerváltás után ennyi jár majd neki is Kufsteinben
ómió
Az efftársak szoptatását meg a "haladó sajtó" biztosítja!
solidedge
Tervbe van az Ebéd Után Szájat Törlőket Támogató Nemzeti Bizottság 80 Fidesz taggal.
vacsi
Ezt a baromságot! A dédnagyanyám még analfabéta volt, mégis 6 gyereket szoptatott, nevelt fel becsületes emberekké, szeretettel gondozta az unokáit, sőt, a dédunokáit is... És a falusi bába sem volt "magasan képzett".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.