Vidnyánszky kinevezését a kuratórium több tagja sem fogadta jó néven.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem eddig fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium felállította azt a kuratóriumot, amely az egyetemet tulajdonló alapítványt vezeti majd szeptember 1-jétől, azaz a modellváltás után. 

A kuratórium vezetője az a Vidnyánszky Attila lett, aki színházi szervezete, a Magyar Teátrumi Társaság vezetőjeként hosszú ideje becsmérli az egyetemet. A kuratórium tagjai pedig a következők: Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező, és Világi Oszkár, a SLOVNAFT Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új vezetője – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Fotó: Bielik István/Népszava

Közzétette: Népszava Online – 2012. december 17., hétfő

Vidnyánszky kinevezését a kuratórium több tagja sem fogadta jó néven, a színészosztályokat 1979 óta oktató Zsámbéki Gábor (76) például azonnal felbontotta a szerződését az egyetemmel, így szeptember 1-től már nem tart órákat az intézményben. A szintén Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező után nem sokkal pedig Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézetének megbízott vezetője is lemondott minden egyetemen betöltött funkciójáról.

Vidnyánszky mellett Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnök-vezérigazgatója is helyet kapott az intézetben.

Címlapkép: Facebook/Népszava Online

(index.hu, blikk.hu)

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Azért még egy katona, vagy legalább egy rendőr kellett volna a stábba...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@SystemError:Eszerint mindig a saját bolsi tetübandád jött be nálad!
SystemError
@ómió: Nagyon tudsz prosti fajsrácoskodni. Jöttök majd Lölö katonai telkére a népi bulira. Lesz beépített fajtárs szerver log elemzés az Anonymussal és persze a végén Viki lesz a fő atrakció. Running Man! Talán még sűtögetés is lesz!
ómió
@SystemError: Egy-egy bolsi "szeánszotoknak" analóg a "forgatókönyve"? És "bolsikapcsiból" hazudod tovább? "Ögyes"! A meleg sört hideg virslivel már nem toljátok? Derága? Nehéz összelopni a rávalót?
ómió
@SystemError: A te agyadban tényleg system error lehet! Minimum! "Szerzett", vagy örökölt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.