Figyelmeztetést adott ki a rendőrség.

Súlyos balesetek Győr-Moson-Sopronban – őzek és szarvasok voltak a hibásak

Vadon élő állatok okoztak súlyos baleseteket vasárnap este Győr-Moson-Sopron megyében.

Előbb egy 37 éves ásványrárói férfi közlekedett a Honda típusú motorkerékpárjával a 86-oson Répcelak felől Páli felé, amikor a jobb oldali mezőgazdasági területről egy őzbak ugrott elé. Az ütközést követően a motoros a bal oldali sávon áthajtva, a mezőgazdasági területen állt meg. A baleset következtében a járművezető megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Pár órával késő 85-ös számú főútvonalon történt hasonló baleset. Fertőszentmiklós irányából Pereszteg felé közlekedett egy Ford típusú gépkocsi vezetője, amikor egy mély árokból egy szarvasbika ugrott a járműve elé. A sofőr az intenzív fékezése, valamint balra történő kormányzása ellenére is elütötte az állatot. A baleset miatt a kocsival áttért a menetiránya szerinti szemközti sávba, ahol összeütközött egy arra haladó Toyota típusú gépkocsival is.

Az ütközés következtében a vétlen autós az oldalára borulva, hosszirányú tengelye körül többször megpördülve állt meg az úttest szélén. A balesetben az állatot elütő kocsiban hárman – a sofőr és két utasa – a másik, vétlen autóban pedig a járművezető sérült meg. Mindegyiküket kórházba vitték a mentők.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét:

Nemsokára kezdődik a szarvasbőgés időszaka. A bikák a bőgési időszakában jóval aktívabbak, kevésbé óvatosak, veszélyérzetük lecsökken, ezért körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre.

Ha vadat lát, lassítson! A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. A mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.

Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.

Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt!

Forrás: 24.hu

Kép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Asszem még Gyurcsány is hibás lehet...meg a Soros...stb.
ágimami
Sajnos az ősszel mi is szenvedő alanyai voltunk egy ilyen esetnek. Szerencsére az unokám vezetett, este volt, a fényszórónál látta már messzebbről, hogy pár szarvas megy át az úton, így ahogy tudott lefékezett 90-ről, kb. 40-re, így csak épp súrolta az egyiket, de egyből el is futott, nem esett semmi baja. A kocsinak "csak" a bal oldali sárvédője horpadt be. Hálát adtam az égnek, hogy ennyivel megúsztuk!
Nagyon vigyázzon mindenki, aki autóval, motorral közlekedik, egyre több az ilyen baleset!
Tudom, könnyű mondani, mert vannak kivédhetetlen esetek, mint pl. a fentiek is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.