Az MKB tradicionálisan erős vállalati bank és ez a hagyomány és fókusz még tovább erősödik 2020-ban. A cégek számára a jelenlegi időszak – a pandémia következményei ellenére – a lehetőségek éve lehet.

"Most kell megragadni a lehetőséget!" – így hozhatjuk ki a legtöbbet a koronavírus után vállalkozásainkból

Az MKB Bank a 2015 és 2019 között eredményesen reorganizált tőkeerős pénzintézet dinamikusan és nyereségesen működik. Az MKB átszervezésének hatékonysága az európai kereskedelmi bankok között is egyedülálló teljesítmény.

Az Európai Bizottság által felügyelt időszak sikeres lezárása után a 2020-as év az MKB és ügyfelei számára is egyaránt a lehetőségek éve.

Pandémia – lehetőségek a fejlődésre

„Az MKB célja, hogy kivétel nélkül, minden támogatott hitel és pénzügyi eszköz elérhető legyen a banknál”

– mondja Szarka László, az MKB Bank igazgatója. „A célunk megvalósulni látszik, hiszen saját konstrukcióink mellett az Exim Bank, a Magyar Nemzeti Bank NHP termékei és a Széchényi kártya program hiteltermékei is elérhetőek nálunk, amelyekhez szakértő pénzügyi-tanácsadói támogatást is biztosítunk.

Ezek a termékek – többek között – beruházásra, elmaradt fejlesztésekre vagy akár a vállalkozások likviditásának megőrzésére is használhatóak és nyugodtan állíthatjuk, hogy a pandémia következményeinek ellenére, 2020 a lehetőségek éve lehet a vállalatok számára. Most ugyanis olyan konstrukciókat tudunk biztosítani a régi és új ügyfeleinknek, melyekkel megerősödve folytathatják működésüket.

Most kell megragadni a lehetőséget! – tette hozzá Szarka László.

A vállalkozások is érdeklődőek

Az MKB-nál az elmúlt hetekben tapasztalt megnövekedett hiteligénylési aktivitás is mutatja, hogy a vállalkozók is nyitottak a „lehetőségek évében”.

Az mindenki számára világos, hogy a válság nagyon eltérő mértékben érintette az egyes ágazatokat, de az is látszik, hogy még azokban az iparágakban is sokan a lehetőséget fedezték fel, melyeket jobban megviselt a helyzet. A bátrabb cégek számára, – a túlzott kockázatvállalás kerülése mellett – a jelenlegi helyzet lehetőség is lehet a piacszerzésre.

Forrás: MKB

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Abban az esetben könnyű,ha közölték velük a forgatókönyvet? Akkor viszont ez az egész játszadozás,velünk?
Eladott Ország
A magyar kormány a magyar cégeket támogatja abban, hogy beruházásokat hajtsanak végre. Ez szépen hangzik, csak ha belegondol az ember, hogy ez többségében Garancsit, Tiborczot és Mészárost jelenti, akkor már nem biztos, hogy akkora siker ez nekünk. Attól ugyanis, hogy a több száz NER cég mellett mutatóba kiosztanak pár száz millió forintot olyanoknak is, akik még nem a NER részei, nem változik a helyzet. A magyar gazdaság élénkítésének úgy lenne értelme, ha a helyi kis- és közép vállalkozásokat támogatnák, akik helyben adnak munkát az ott élőknek. Itt azonban nem a sokszoros milliárdos Mészáros cégeire kell gondolni, hanem azokra az emberekre, akik évtizedek alatt építették fel cégeiket és a mai napig állást biztosítanak emberek tucatjainak, vagy százainak. Azokat sikeres cégeket amiket évtizedes munkával, tehetséges emberek építettek fel és sikeresen működtetnek, előbb utóbb a NER államosítja, azaz visszautasíthatatlan ajánlatot tesznek rá. Ha mégsem adják el, véletlenül meghalnak. Végre egyéni vállalkozó lettem...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/59983847_2077868802516911_1245656956698361856_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=wnjyGlV-BwwAX8vE5q5&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=fad5afb60a6a2b4d2267c7d8fe350fd8&oe=5F6229C5
legott
Ettől az embertől bármit is?
Ránézésre?
Szarka László, te vagy az egyik legutolsó ember, akitől tanácsot fogadnék el.
Néztél már tükörbe, Szarka László, egy önfejlesztő program keretén kívül - ahogy sokszor elmondod magadnak a tükörben, hogy erős vagy és bátor?...

Kicsi a faszod, kopasz vagy, és nem hiszel Istenben - SEMMID NINCS !!!
Érted ezt?...
szaboria1
MKB Mészáros alatt már veszteséges is lett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.