Az Omega zenészét megműtötték.

Az Omega együttes billentyűse hetek óta kórházban van, de közvetlen veszélyben nincs, inkább csak lelkileg viseli meg a helyzet. Ismerősei, barátai mindennap beszélnek vele, ám az álhír őket is sokkolta.

Épp a reptéren voltam, vártam a családtagokat, akik most jöttek haza. Ott ért a hívás, hogy meghalt Laci, és hogy már az internet is ezzel van tele. Hirtelen nem is értettem, nem akartam elhinni, hiszen nem sokkal korábban beszéltem vele

– kezdte el a Blikknek Kóbor János, aki azonnal hívta barátja családját, hogy igaz-e a hír.

Persze, hamar kiderült, hogy az egész egy félreértés volt, Laci pedig él és virul. Azonnal intézkedtünk, hogy lekerüljön a halálhíre mindenhonnan. Nem is értem, sok zenész meg szakmai portál is kitette, hogy Laci elhunyt, utána sem jártak, mi az igazság

– mondta nevetve az énekes.

Ma ünnepli 77. születésnapját a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Benkő László. Melyik a kedvenc Omega-dalod? (Fotó: ORIGO)

Közzétette: ORIGO – 2020. június 11., csütörtök

Laci két hete elesett az utcán. Eltört a térde, a bordája, nem volt mese, a lábát műteni kellett. Az operáció jól sikerült, át is szállították a rehabilitációra, de akkor előjöttek a régi gondok

– folytatta Kóbor.

 Sajnos tüdő- és mellhártya-vizesedése lett, ráadásul a fekvőgipsz miatt nem is tud mozogni, nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát. Aggasztóbb az állapota, mint korábban volt, mert most fejben egy picit elhagyta magát, rossz a kedve. Nem hagyjuk neki, hogy a negatív gondolatok elhatalmasodjanak rajta

– mondta a zenész.

Ha Benkő állapota stabilizálódik, pár hét múlva elhagyhatja a kórházat, ám törött térde miatt akkor is vigyáznia kell magára.

Címlapkép: Facebook/Origo

(blikk.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Az hogy él, igaz, de hogy virul, az költői túlzás. Mindenesetre jobbulást kívánok.
Eriksson
Mindenesetre hihető volt a halálhíre, mert évek óta maga terjeszti magáról, hogy az utolsókat rúgja.
Ettől függetlenül mielőbbi felépülést kívánok neki bízva abban, hogy akinek halálhírét keltik az sokáig fog élni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.