A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat megy végbe a munkaerőpiacon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára keddi közleményében.

Bodó Sándor közölte: a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hetedik hete csökken a munka nélkül lévők száma.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatási adatok is bizakodásra adnak okot, hiszen a júniusi mutatók májushoz képest már 58 ezres létszámnövekedést jeleztek.

A veszélyhelyzet miatt elsőként és leginkább nehéz helyzetbe jutott ágazatok közül a kereskedelemben, a turizmus-vendéglátásban és a feldolgozóiparban is a többszörösére emelkedett a bejelentett új álláshelyek száma.

Bodó Sándor hozzátette, a gyors és célzott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát, miközben az elhelyezkedetteké a múlt héten már a 20 ezret közelítette.

A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései a 2010 utáni időszak eredményeire építve nagymértékben segítik a magyar gazdaság kilábalását a koronavírus okozta válságból. Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség – tudatta.

Az ITM által gondozott bértámogatási programok összességében több mint 260 ezer munkahely megőrzését tették lehetővé. A bértámogatások és a további akciótervi lépések (például hitellehetőségek, adó- és járulékkedvezmények, képzések) eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek. A kormány változatlanul azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megvédje, és amennyit a vírus mégis tönkretesz, annyi újat létrehozzon – közölte.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Azért ezt "efftársiasan" nem így kellett volna!
lusta
És a nem regisztráltaké mennyivel nőtt? 3 hónap utáán a delikvens kikerül a rendszerből. Ez lenne a siker?
1magyar
A kapitalizmusban az a legnagyobb baj,hogy sok a tolvaj milliárdos, akik a vagyonukat eltörvénykezték a nép nagy részétől, a még dolgozókat meg kizsákmányolják.
1magyar
@lusta: Azok kenyéren vízen élnek, vannak akik lopnak,vannak akik maffiába verődnek stb.a teljes foglalkoztatottság jobb volt, mindenkinek dolgoznia kellett 55 éves ill. 57 éves koráig.
Milliárdos meg egy se volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.