Visszavonta a fellebbezést a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje, így az első fokon kiszabott büntetés jogerőssé vált, az eljárás nem folytatódik másodfokon – közölte kedden a Fővárosi Törvényszék a 24.hu cikke szerint. Kaleta korábban mindent beismert a bíróságon, ügyvédje azzal védekezett, hogy védence mélyen vallásos és óriási lelkiismeret-furdalás gyötri.

A Budai Kerületi Bíróság július 1-jén egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kaletát, akinek 540 ezer forintos pénzbüntetést kell megfizetnie.

A vád szerint a volt perui nagykövet több ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt a laptopján

- írj a 24.hu.

A bíró indoklásában hangsúlyozta, hogy a törvények három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés kiszabását teszik lehetővé, hasonlóan a közokirat-hamisításhoz, fogolyszökéshez vagy éppen a csoportosan elkövetett garázdasághoz. Mivel az ügyészi indítvány az volt, hogy Kaleta beismerés esetén egyéves büntetést kapjon három évre felfüggesztve, ennél súlyosabb szankciót a bíróság nem szabhatott volna ki akkor sem, ha ezt indokoltnak látja. Végül két és fél évre függesztette fel a büntetés végrehajtását.

Kaleta, aki beismerte bűnösségét, rövid beszédében azt ecsetelte, hogy megviselte

az ügy a családját, a szülei ismeretlen számról kapnak telefonokat, és a céget is zaklatják, ahol munkát kapott.

Ügyvédje szerint a volt diplomata mintaértékű jogászi életet élt, diplomáciai karriert futott be és a hazáját szolgálta.

Mélyen vallásos emberről van szó, aki rendszeresen gyakorolja a hitét

– mondta Mester Csaba ügyvéd a védencéről, akinek

állítólag óriási lelkiismeret-furdalása van, és 30 kilót fogyott.

Azt indítványozta, hogy ügyfelére csak pénzbüntetést szabjanak ki.

Az ítélethozatal után egy héttel Mester fellebbezést nyújtott be. Mivel az ügyészség elfogadta az ítéletet, így másodfokon nem lehet súlyosabb büntetést kiszabni az elsőfokúnál, Kaleta semmit nem kockáztatott a fellebbezéssel – teszi hozzá a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
rábeszélték az ügyvéd urat a fellebbezés visszavonására!!!
Borsó
Mélyen vallásos, azt elhiszem. A katolikus papok pontosan ugyanúgy szeretik a gyerekeket, mint Kaleta.
Pálinkafőző Rézüst
Még eggyel több fideszes bűnöző szabadlábon...
namihami
Csak nem?!?! Pedig akár egy Lovagkereszt megkapásáig forszírozhatta volna. De egy felmentés, néhány tízmillióval és egy nagykapacitású laptop, előre feltöltve képekkel, minimum kijárható lett volna.
SystemError
Mert mi is a tét, hogy 1.5 évig van szabad lábon vagy 1 évig van szabad lábon és aztán lesz szabad lábon...:) 500e az meg egy heti bére, amit csökkentettek volna 400-re. Hagyjuk már ilyenkor már Orbán mondja meg, hogy ki mit csinál fellebez vagy nem mert ennek már csak politikai vonatkozása van, tehát Orbán és Habony fajtársak vezényelnek, amióta lebukott.
Szerintem még a feleségének is meg van mondja, hogy mikor kell a kamerába mosolyogni, ahogy Borkainének is meg volt... Igaz utána mindketten telehányták a budit, "de ha kellenek a kofferek drágám, akkor azt csináljuk, amit Orbánék mondanak"
Béla333
Mégis kasztrálják a fickót?
Ja? Nem ez volt az ítélet, hanem felfüggesztett börtön?
Hm...
balos
Megint egy neres szarkupac milliós nyugdíjjal,mert megérdemelte!
vacsi
"a céget is zaklatják, ahol munkát kapott."
Remélem, nem egy iskolában kapott munkát?! Esetleg iskolaőrnek jelentkezett?
A környezetemben több becsületes, tanult fiatal van, aki nem talál munkát. Akkor most hogy is van ez?

Ami viszont örömhír: Kaleta Gábor nevét, pofázmányát sikerült örökre rögzíteni az emberek tudatában. Ez is valami...
Mrfingusz
Ezt a mocskos férget fel kellene akasztani az első fára ! Ja hogy mélyen vallásos? Akkor a keresztre !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.