Ahogy azt korábban mi is megírtuk, több emberöléssel is gyanúsítják külföldön D. Csabát, a csantavéri születési szerb-magyar férfit, aki ellen egy budapesti gyilkosság ügyében befejezte a nyomozást a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője, Gál Sándor – aki hidegvérű sorozatgyilkosnak nevezte a gyanúsítottat – elmondta:

a férfi 2018 szeptemberében kokaineladás ürügyével egy budapesti bevásárlóközpont mögötti területre csalt egy gödöllői vállalkozót, majd fejbe lőtte.

A férfi beismerte tettét, de azt mondta, csak meg akarta tisztítani Európát a drogtól. Állítása szerint a bosszú is vezérelte, mert a sértett tippet adott ellenfeleinek tartózkodási helyéről, és rá is lőttek a Margitszigeten – közölte.

Az alezredes elmondta: az eredetileg építési vállalkozó sértett kábítószereladással kezdett foglalkozni, és kokaint akart vásárolni.

D. Csaba többször is egyeztetett a vállalkozóval, aki több mint 44 ezer eurót adott át neki és szerb társának. A végzetes találkozóra a vállalkozó a barátnőjével ment el, ám a nőnek azt mondta, hogy a helyszíntől távol várakozzon, mert olyan emberekkel fog találkozni, akik már öltek embert.

Gál Sándor szerint a legvalószínűbb az, hogy D. Csaba mindössze pénzt akart szerezni, de amikor a vállalkozó ellenőrizni akarta a szállítmányt, megölte őt. A szakértői vizsgálatok szerint ugyanis cukor, nem pedig kábítószer volt a helyszínen talált 11 csomagban.

A vállalkozó barátnője egy idő múlva a találkozó helyszínére ment, de ott nem talált senkit. Másnap reggel visszatért, de akkor már tartott a helyszínelés, mivel időközben egy kutyát sétáltató nő rátalált az áldozatra.

A férfi a rendőrségi helyszíni kihallgatáson részletesen beszélt a gyilkosság okáról és arról, hogy hogyan vonszolta a patakhoz az áldozatát.

Azért mondtam neki, hogy átadom a csomagot, hogy lelőjem, mert nagy veszélyt jelentett rám Magyarországon. Logisztikus támogatást adott az ellenfeleimnek ahhoz, hogy megtaláljanak.

– magyarázta D. Csaba.

A helyszínen rögzített DNS-nyomokat nemzetközi adatbázisokba is feltöltötték, azok pedig egyezést mutattak a 38 éves, életelleni bűncselekmények miatt már büntetett előéletű D. Csaba adataival. Szintén rögzítették a csomagokon D. Csaba barátnőjének DNS-nyomait, őt a megtévesztés miatt nagy kárt okozó csalással gyanúsították meg.

Ezt követően európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, Gál Sándor megfogalmazása szerint "hajtóvadászatot indítottak ellene".

Külön nyomozócsoportot is felállítottak elfogására, több címet is ellenőriztek, köztük egy szentendreit, ahonnan a gyanúsítottnak a rendőrök kiérkezése előtt pár órával sikerült Párkányba távoznia. A szlovák bevetési egység megpróbálta elfogni, ám D. Csaba Prágába menekült, ahol 2019 márciusában elfogták. A férfit tavaly júliusban, a Terrorelhárítási Központ segítségével hozták Magyarországra.

A sajtótájékoztatón levetített felvételen D. Csaba részletesen beszámol arról, hogyan húzta el a testet a patakhoz, és beszél arról is, hogy a fegyvert később elásta az erdőben. Gál Sándor az MTI kérdésére elmondta: bár mutatott egy helyszínt a férfi, nem találták meg a fegyvert.

Az alezredes elmondta: 2017 augusztusában Barcelonában több lövést adtak le egy férfira, aki azonban túlélte a támadást.

A gyilkossági kísérlettel egy montenegrói klánt hozott összefüggésbe a spanyol rendőrség, a helyszínen rögzített minták pedig egyezést mutattak D. Csaba adataival. Ennek ellenére a spanyolok felfüggesztették az eljárást, és nem is ajánlották fel a magyar hatóságoknak annak lefolytatását.

Hollandia azonban megküldte azokat a nyomozati iratokat, amelyek szerint D. Csaba 2018 júliusában fejbe lőtt egy horvát férfit egy amszterdami kávézó teraszán. A sajtótájékoztatón a magyar rendőrök bemutatták azokat a felvételeket, amelyeken látható, hogyan távozik a helyszínről az elkövető, miként öltözik át nyugodtan egy üzletben.

D. Csaba ezt a bűncselekményt is elismerte. Tettét azzal magyarázta, hogy áldozata, egy kábítószerrel kereskedő férfi, értelmi szerzője volt egy ellene irányuló támadásnak.

A férfit a szerb hatóságok kérésére gyanúsítottként hallgatták ki egy 2019 januárjában elkövetett belgrádi emberölés miatt is. Ezt a bűncselekményt is elismerte, tettét azzal indokolta, hogy 2018 szeptemberében Budapesten, egy Bajcsy-Zsilinszky úti lakásában merényletet követtek el ellene, és ehhez volt köze belgrádi áldozatának.

Az MTI kérdésére Gál Sándor azt mondta: a gyilkosságok indokaként felhozott bűncselekmények, így a margitszigeti lövöldözés vagy a belvárosi merénylet sem bizonyult valósnak. Újságírói kérdésre, miszerint a férfiról korábban felmerült, hogy bérgyilkos, azt mondta: nem kaptak olyan információt, amely szerint pénzért követte el a bűncselekményeket.

Az ügyben előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, különösen nagy kárt okozó csalás és közirathamisítás miatt gyanúsították meg a férfit, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal megküldték a Fővárosi Főügyészségnek.

Forrás: 24.hu, MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Sajnos, az áldozata már nem tud beszélni...
Gyütt Mönt
Mostanában a felfüggesztett szabadságvesztés standard.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.