Összeakasztotta a bajszát Gödön a DK és  Momentum, a konfliktus pedig a pártok vezetéséig is eljutott.

Gyurcsány Ferenc a momentumosokkal lángosozott
Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Először Fekete-Győr András Momentum-vezér posztolt egy fotót Balatonőszödről ("kísért a múlt"), majd Gyurcsány Ferenc erre úgy reagált, hogy

"András, igyunk egy kávét".

Végül összejött a találkozó, és lángosozás lett belőle. 

Fekete-Győr Facebook-oldalán így kommentálta az eseményt:

Köszönöm Gyurcsány Ferencnek, hogy átkompozott Tihanyba, és ő is aláírta a “minden balatoni településen legyen szabadstrand!” kezdeményezésünket! A balatoni rablóprivatizációnak véget fogunk vetni azért, hogy a magyar tengerhez ne csak milliárdos oligarchák, hanem a magyar fiatalok, a magyar családok, és a magyar nyugdíjasok is hozzá tudjanak férni és ki tudják élvezni!

Ami pedig Göd sorsát és jövőjét illeti, a balatoni munkám elvégeztével rögtön nekiállunk a helyzet feloldásának. Örülök annak, hogy ebben a DK elnöke is partnernek mutatkozik.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Justitia
Az jó, ha együtt esznek, akkor szent a béke.@Béla333:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Fekete-Győr ha egy csepp esze van Gyurcsány egy szavát sem hiszi el...
Most, miután lebuktak az aljas manipulációikkal, most azt az arcát mutatja Gyurcsány, hogy épüljön újra a bizalom az irányába, de egy következő alkalommal újra előveszi a tört, hogy belemártsa a másikba.
Gyurcsány olyan, mint Orbán: egy szavukat sem lehet elhinni...
Justitia
Az jó, ha együtt esznek, akkor szent a béke.@Béla333:
Justitia
@Béla333: Miért nem lehet Gyurcsány egy szavát sem elhinni?
Ön szerint kinek a szavát lehet elhinni az ellenzéki oldlon?
Justitia
@Béla333: 20:35 "Most, miután lebuktak az aljas manipulációikkal," -ezt ki állítja és hol a bizonyíték?
"Manipulált hangfelvétellel támadja Göd polgármesterét a DK"
Tehát az állás 1:1
Béla333
@Justitia: 20.40
Addig szent a béke, amíg meg nem emésztik a lángost...
Gyurcsány akár már holnap hátbadöfi a szövetségesét! Erről talán meg lehetne kérdezni pl. Kerék-Bárczyt vagy éppen Bokrost. Vagy bárkit, aki szóba állt Gyurcsánnyal...
Béla333
@Justitia: 20.42
Én hittem Szél Bernadettnek és hittem Hadházynak is. És hiszek még ma is.
Hiszek Márky-Zay-nak is. Van egy néhány szavahihető ember az ellenzéki oldalon. Gyurcsány és a DK nem ilyen!
Nessy
@Béla333: Tudod, nekem Ungár Péter a "legszavahihetőbb"! Bár régebbről még akad egy, kettő.
Justitia
@Béla333: Jajmár! Kinek kell megemésztenie a lángost?
"Gyurcsány akár már holnap hátbadöfi a szövetségesét" - és ennyire hülye lenne a momentum ennek tudatában, hogy leül vele lángosozni? Húha, de hülyék ezek a momentumosok
Justitia
@Béla333: 20:45 "Gyurcsány akár már holnap hátbadöfi a szövetségesét"
Volt szövetségese szili katalin őt hátbadöfte.
Gyurcsány még senkit nem döfött hátba
Béla333
@Nessy: 20.56
Hogy jön ide Ungár? Szél és Hadházy már nem LMP-sek!
Szél és Hadházy egyébként most is ugyanaz a személy, ugyanolyan gondolkodással, mint amikor a DK-s fanatikusok mocskolták őket csak azért, mert néhány dolgot nem úgy gondoltak, mint ahogy azt Gyurcsány szerette volna...
Béla333
@Justitia: 21.00
"...ennyire hülye lenne a momentum ennek tudatában, hogy leül vele lángosozni?"
Tudják, de nem rúghatják fel ők az ellenzéki együttműködést! Erre ott van Gyurcsány. Majd ő megteszi...
Béla333
@Justitia: 21.03
"Gyurcsány még senkit nem döfött hátba "

Csak aki szóba állt vele. Talán kérdezd meg pl. Bokros Lajost, hogy hogyan lehet bízni Gyurcsány szavában...
Justitia
@Béla333: 20:48 " Gyurcsány és a DK nem ilyen" Miért nem?
Béla333
@Justitia: 21.20
Gyurcsánynak nem az ország a fontos, hanem a saját hatalmi ambíciója. Ő akar lenni az ellenzék vezető ereje, ezért ő fő ellenségnek nem is Orbánt és a Fideszt tartja, hanem azokat a pártokat és politikusokat, akik az ellenzéki oldalon vannak, megjelennek.
Ugyanolyan mint Orbán a másik oldalon: gátlástalan, hazug, egoista. Egymást tartják hatalomban: ha az egyik elbukik, elbukik vele a másik is.
Egyébként meg semmit sem tett Gyurcsány az elmúlt 30 év politikusi korrupciójának a felszámolásáért, felderítéséért, hiszen ő is a kedvezményezettje a rabló privatizációnak, a volt pártja vezetőjeként meg sok-sok milliárdos közpénzek eltüntetéséhez asszisztált. (Nem mondom, hogy részese volt, hiszen az általa is hatalomba segített és bebetonozott Polt Peti soha nem indított érdemben vizsgálatot ezen ügyekben.)
Eriksson
Asztaaa! Igazi kultúrkör!
Igyál vizet, Feri fizet.
Béla333
@Horizont: 21.44
Nem tünt fel, hogy Gyurcsány kavarta fel már megint a szmötyit?
Dícsérjük most azért, mert lecsendesíti az általa keltett vihart?
Tisztára olyan, mint amikor Orbánék migránsoznak, aztán meg megoldják a nemlétező problémát...
Orbán, Gyurcsány egykutya...
Csibi
Fene az éhenkórász Momentumosok gusztusát, hogy már mindekivel leülnek egy asztalhoz lángosozni.
Béla333
@Horizont: 06.43
Ezt mondjátok vagy 10 éve. Nekem nem kell sem Orbán, sem Gyurcsány.
Ha csak ez a kettő marad, akkor inkább összefirkálom a szavazólapot...
Béla333
@Horizont: 06.55
Kiírt maga körül minden új pártot, politikust, aztán mert mivel csak ő marad, így akkor szavazzunk rá?
Hát egy lóxxx-t!
Ilyen ember nem kell a közéletbe!
Gazella
@Béla333: na kisapam. Inkább Gyurcsány. .az a kis gömböc fél a Gyurcsánytól..
Gazella
Jó lenne ha végre normalisan össze fogna az ellenzék!!
Béla333
@Horizont: 07.38
Fóbia? Talán még emlékszel arra, hogy pl. az ide írogató DK-s fanatikusok genetikai hulladéknak nevezték és mindenféle aljas jelzőkkel mocskolták pl. Szél Bernadettet, mert az LMP néhány dolgot nem úgy gondolt, mint ahogy azt Gyurcsány szerette volna.
Hadházyt mocskolták csak azért, mert egy másik ellenzéki párt elnöke volt.
Talán ezt nem kellett volna, hiszen most meg ugyanazokra azt mondják, hogy milyen derék ellenzéki politikusok.
Akkor ez hogy is van?!
Béla333
@Gazella: 07.38
Orbán nem fél a Gyurcsánytól, ellenkezőleg: amíg Gyurcsány a porondon van, neki semmi dolga: elvégzi a piszkos munkát az ellenzéki térfélen a Gyurcsány.
Hogy Orbán Gyurcsánytól fél, az csak amolyan városi legenda, amit a DK-sok gondolkodás nélkül terjesztenek, de kevés köze van a valósághoz!
Rockxy
az a mocskos fideszes lángos, a neres lángossütőkből?
fujj!
Afra
@Béla333: Annak pláne,amit te mondasz...
Gazella
@Béla333: dehogy nem fél!! Beszari!! De ostobával nem állok le vitatkozni. Narancs seggfej nyaló
Ráadásul fiezetett seggnyaló!
Béla333
@Horizont: 08.55
"Ne vele foglalkozz és neked is jobb lesz. "
A híreket nem én szolgáltatom. A Momentumos történet is a DK kavarása.
Ha nem kavarnak, én szóba sem hozom Gyurcsány és a DK erkölcstelenségét!
Tehát: ne kavarjanak az ellenzék soraiban és akkor nem lesz a jellemük szóba hozva.
Ennyi!
Csizmás Kond
...néhány kölyöknek vett egy-egy palacsintát...ez aztán a politika...
evacica
Gratulálok! Ez a helyes viselkedés! Vita lehet, mert miért is ne lenne de azt meg lehet beszélni, persze nem egymásnak üzengetve!
Eriksson
@Horizont: A politika a legizgalmasabb dolog a világon. Olyan thriller, mely túlszárnyalhatja a legjobb forgatókönyv írók fantáziáját. Ezernyi dolog befolyásolja minden pillanatban, s hogy jól sül el-e vagy se, az lényegében a résztvevők érdekein és intelligenciáján múlik.
Egyébként az hogy mi a jó, vagy mi a rossz kizárólag hozzáállás kérdése.
SystemError
@Eriksson: 09:31 Ezzel még egyet is lehetne érteni az utolsó mondatig:

"Egyébként az hogy mi a jó, vagy mi a rossz kizárólag hozzáállás kérdése."

Ezt az üzleti életben etikus viselkedésnek hivják, ami egy bizonyos mozgásteret enged, de sokan félreértik az itthon az etika mozgásterét. Hiszen, amit a büntetőjog szabályoz az nem ide tartozik!
Tehát a jó és a rossz bizony büntetőjog kérdése is, ezt MEG FOGJÁTOK TANULNI HAMAROSAN!
SystemError
@Horizont: Én is egyenes embernek tartom Ferit, főleg ehhez gyógyszerfüggőhöz képest, sőt mintz magánember egyértelmű még be is dobnék vele egy lángost, de a személyét és annak megitélését nagyon nagyon károsnak tartom a jelen politikába. Egy piacot eleve megosztó üzletkötő, amiről tehet vagy nem, sajnos így van. Az ő jelenléte üzemanyaga a mai a fidesz kommunikációjának és működésének. Mondhatnám Viktor nincs Feri nélkül, de ennek a fordítottja is igaz, Viktort csak a Ferivel lehet félrerakni.
Kormányt szeretnénk váltani, akkor nem gondolhatunk csak magunkra, mármint a szavazók terén. Egy jobboldali értelmiségi se fog soha többé a Gyurcsányra szavazni. Itt az idő miniszterelnök jelöltet találni, talán már késő is, ahogy szokott lenni... Amennyiben ez a személy ki lenne már jelölve és az nem a Feri lenne, úgy persze egészen más lenne az ő szerepe is, de leginkább így is nagyon a háttérben kéne maradnia. Szóval Feri személyét illetően mélyen egyetértek veled, de ez nem csak személyi kérdés, hanem politikai halmazoké is és én nem alkalmaznék megosztó üzletkötőt, hiszen eleve onnan indul a beszélgetés, hogy megosztja a "piacot"...Amiben pedig ő van, azzal már nem lehet kománypárti szavazókat megfogni soha! Márpedig matek is kell a győzelemhez.

Mondjuk egy dolgot mindenki elfelejt, hogy valószínűleg hazajött 500e-1millió közötti Angliában dolgozó Magyar, akiket kirekesztettek a soha itt nem élő és esetenként magyarul nem tudó kettős állampolgáraikkal szemben...Ők szerintem mérgesek emiatt és, ha itt maradnak a választásokig, akkor bizony ez nem kis szám százalékokban. Elég sok népességi adatot nem közöl a KSH a korona óta. Megmondom miért, mert még azon agyalnak, hogy ezt hogyan csalják majd el...:) Ez most egy Gyurcsány mentes kitérő volt csak, hogy a számok szintjén van remény, azért bőven...Ferire visszatérve amúgy megértem, hogy addig nem lép hátra, amíg nem látja azt a progresszív vezetőt, aki mögé ő is beállna(remélem a háttérben)
Eriksson
@SystemError: Az, hogy mi a jó, vagy mi a rossz, valóban és kizárólag nézőpont kérdése.

S amiről te beszélsz az egy egészen más témához kapcsolódna.
Peller Anikó
@Bélla: Eriggy már a jó kétsoros fohászom keresztannyába, a lyó durva nénikéretlen picsába az örökös kibaszott gyurcsányozásoddal te baromagyú állat. Hát hajjá már meg, nem bírsz elveszni a kurva hallgatólagos hazug buta tapló geci vagy minta fideszes barátaid akinek a szekerét tolod, de fel nem foghatod mert bunkó vagy szerencsés esetben.

Huhh, pardon, eltévesztettem a gyógyszeremet. Kussolj, nem vagyok rád kíváncsi.
Béla333
@Peller Anikó: 12.29
Le sem tudnád tagadni, hogy Gyurcsány fan vagy...
Te sem bírod elviselni a tőled eltérő véleményt. És a szádból csak úgy dől ki a szar.
Magyarán tipikus DK-s vagy...
namihami
Ebben mi a gond, baj, probléma? Szereti a lángost és leül másik párt tagjaival.
Én is szeretem a lángost (csak úgy---üresen) és leülök a kertben sütögetni a több mint 57 éve barátommal, aki vérFIDESZES. Ez ugyan súlyosbító körülmény, de éreztetem is vele az erkölcsi fölényemet. És miután elmondom neki, hogy egy hungarista-nyilas, szerinte én pedig egy komcsi, egy jót röhögünk rajta. Az engesztelhetetlen és a másik oldalt kiírtani igyekvők általában az echte Fidesz berkeiben találhatók.
Málna
A kép alapján mintha kissé fagyos lenne a hangulat. Persze lehet, hogy csak a lángos nem elég jó.:-)
SystemError
@Eriksson: Sajnálom,de el kell szomorítsalak. Alapvetően, ami nem büntetőjog kérdése az lehet etika kérdése mondjuk... Állam és az államháztartás kárára elkövetett bűncselekmények nem tartoznak ide, sőt el sem évülnek soha... Tudom, hogy a legtöbb fidesz szavazónak fogalma nincs ezen különbségekről, de hidd el egy független igazságszolgáltatás tudja, hogy mi a különbség politikai hangsúlyok és a nettó lopás/csalás között...
Eriksson
@SystemError: 19:53
Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz és az sem, hogy hogyan kapcsolódik ez a bej. bármelyik hsz.-omhoz.
Eriksson
@Málna: Csak az a halom csikk ne virítana ott a mi Ferink vendégasztalán.
Egyébként nem gondolom, hogy ezek az ifjak Momentumosok lennék. Sokkal inkább azt, hogy maga köré gyűjtött néhány csellengőt a fotó kedvéért.
SystemError
@Eriksson: 20:10 Nem gondolod, hogy szánalmas, hogy az egyedüli "kenyeretek" a hazudozás... Amúgy a fiatalokkal kapcsolatban nézegesd a pártod korosztályos szavazói megoszlását. Sajnos az a rossz hírem van, hogy a jővőtök garantált ...
SystemError
@Horizont: Szerintem egy egyszeri rendszerváltó párt kellene. Egy olyan párt, mely nem politizál, hanem mögé áll be a többi párt és azt demokratikus választási rendszert lenne hivatott helyettesíteni, mely már Orbán kedve szerint működik.. Tehát párton belül megmaradna a pártok demokratikus felosztása és szavazati joga..Így nem menne ez az izomszag és az emberek sem vesznének el abban, hogy kire kell szvazani. mert így valóban egységesen lehetne mondani, hogy az "összefogásra" Ez eddig minden egyes olyan eseményen be is bizonyosodott, ahol hiteles összefogás történt, hogy működik. Ez erősen hozza a pártpreferencia nélkülieket is amúgy...
Eriksson
@SystemError: Mit hazudtam? A sok csikket, meg az ifjú nem éheseket? Ott a kép, azt nem lehet meghazudtolni.
SystemError
@Eriksson: Kurva idegesítő agyhalott a műsorod, amit nyilván egy szerep. Vagy te tényleg ennyire hülye vagy, hogy idővel hivatkozva(20:10) válaszolok és nem sikerül felfogni a lepkefing agyaddal, hogy mire válaszolhatott a másik...?

Nézd kutyuska erre a propagandista szar hazudozásra gondolok:

"Egyébként nem gondolom, hogy ezek az ifjak Momentumosok lennék. Sokkal inkább azt, hogy maga köré gyűjtött néhány csellengőt a fotó kedvéért. "

Most jöhet a megsértődős terelős műsorod..:)
Nyírfa
@justhpeter: @Horizont: 06.04, 06.39

Ez egy remek cikk. Tiszta, világos beszéd, kivitelezhető gyakorlati megoldásokkal. Részemről is Ámen!

Ezt azért én is kiemelem, mert pontosan ilyen ellenzéki szavazó vagyok: " Az viszont jó hír, hogy megszületett az az ellenzéki szavazó, akinek egyetlen kérdése van: Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Fekete-Győr András és Tóth Bertalan, hajlandók vagytok együttműködni, vagy nem? "

Ennyi.
Justitia
A propi már szex hírdető is? Lsd
SandraOK95
Мeghívó a szex klubгa - w­­w­­w­­.­­l­­o­­v­­e­...
Erre is van jogosultsága?
Lehet , a nemzeti média és hírközlési hatósághoz kéne fordulni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.