Nem várt módon kilőtt az infláció a KSH legfrissebb adatai szerint. Az átlagon belül a nyugdíjas fogyasztói árindex 4,3 százalékkal emelkedett, miközben júniusban még „csak” 3,6 százalékos árnövekedést mért a statisztikai hivatal az idősek körében.

Valószínűleg kompenzációt kapnak a nyugdíjasok az infláció miatt

Miközben idén mindössze 2,8 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, vagyis egyértelműen romlott a nyugdíjak reálértéke. Az Mfor számításai – amelyeket a 24.hu idéz – szerint az első hét hónap átlagában 3,94 százalékos volt a nyugdíjas infláció.

A szakportál úgy véli, biztosra vehető, hogy november táján kompenzációban részesülnek a nyugdíjasok az államtól. Kizárt ugyanis, hogy augusztusban olyan alacsony áremelkedést, pláne árcsökkenést mérjen a KSH, ami megfordítja a folyamatot.

Márpedig a nyugdíjtörvény értelmében amennyiben a nyugdíjas infláció meghaladja a fogyasztói árindexet (amit a teljes társadalomra vetítve állapítanak meg, és január-július között 3,5 százalék volt, tehát alacsonyabb, mint a másik mutató), akkor előbbi nyolc havi mutatójából kell kiindulni a kompenzáció megállapításakor.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Majd a maginfláció 2.9%.- 3% lesz oszt jó napot! Abban nincs a gyümölcs zöldség, meg egyéb élelmiszer, támogatott gyógyszer etc.
Ronin2
Ez a "valószínűleg" szó surmókáim részéről nálam azt jelenti,hogy ..NEM!
Móricka vicc jut eszembe róluk,:- nagyapa a hóna alatt az újsággal indul a budi felé.
Valószínűleg sz@rni megy,mert olvasni nem tud!:D
advocat
Viszont már 150.000.-rért kapható a legújabb színes tv, ami nemrég még 200.000.- volt. És ez is számít!
namihami
@advocat: És milyen finom is az a filléres krumplikörettel és a potompénzért megvehető fejeskáposztából készített salátával. Hiszen tv-t mindennap eszünk, a többi zöldség-gyümölcs-liszt-cukor, stb. pedig úgyis csak a nagyobb sátoros egyházi ünnepekre kell. A mosó- szárítógép viszont rizzsel, a digitális fényképezőgép tarhonyával a legjobb.
jesz
a hír úgy kezdődik, hogy "valószínűleg"...nos akkor azt a kompenzációtbátran a hajunkra kenhetjük...(akinek van)

A piacon bóklászva látom, hogy eszement árak vannak...mégis alig férünk egymástól..na, mint észrevettem nem azért, mert mindenki vadul vásárol, hanem sokan négyszer-ötször is végigjárják a piacot, mi hol olcsóbb...aztán jópáran dél után(sic) visszajönnek(aki tud) és sokkal olcsóbban megveszik az utolsó darabokat...ha nincs már ami kellett volna, akkor az bizony bukta...marad a drága cucc a közértben.
ómió
Kompenzációt? Akkor nem egyhavi lenyulást böszme módra?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.