Ma ünnepli 90. születésnapját Soros György. A dollármilliárdossal a Népszava készített interjút. A magyar származású nagybefektető életében a legsúlyosabb válságnak tekinti a mostanit a második világháború óta, szerinte „az emberek zavarttá váltak, megrémültek. Olyan dolgokat tesznek, ami rossz számukra és a világ számára is”. Közölte, hogy Európa sokkal sérülékenyebb, mint az USA, utóbbiban „Trump csak átmeneti jelenség, aminek remélhetőleg novemberben vége szakad”. Trumpot pökhendi szélhámosnak tartja, aki belülről ássa alá a demokráciát. Orbánról is nyilatkozott.

Kilencvenedik születésnapja alkalmából készített interjút Soros Györggyel a Népszava. A magyar–amerikai üzletember főként a közös európai válságkezelésről és az Európai Unió jövőjéről beszélt. Soros szerint olyan válság van most, ami a legsúlyosabb krízisnek tekinthető a II. világháború óta. Ebben a válságban pedig „Európa nagyon sérülékeny helyzetben van, sokkal inkább, mint az Egyesült Államok. Az USA a történelem leghosszabb ideje működő demokráciái közé tartozik. De még az USA-ban is egy pökhendi szélhámos, mint Trump, meg tudta nyerni az elnökválasztást, és belülről alá tudja ásni a demokráciát.”

Azt is mondta, bizakodik, hogy Trump elnökségének novemberben vége lesz.

Az Európai Unió sokkal sérülékenyebb helyzetben van, mivel nem kész formáció. Továbbá sok ellensége van mind belülről, mind kívülről

– mondta Soros. A Népszava megkérdezte, kik ezek az ellenségek:

Sok politikai vezető és mozgalom ellenzi azokat az értékeket, amelyek alapján az Európai Uniót megalapították. Két országban ezek az erők lényegében elfoglalták az államot, Orbán Viktor Magyarországon, Jaroslaw Kaczynski Lengyelországban. Ez úgy történik, hogy közben Lengyelország és Magyarország az EU által folyósított strukturális támogatások legnagyobb kedvezményezettje.

De leginkább mégis Olaszország miatt aggódik, ahol szerinte Európa támogatóinak aránya csökken, és az eurózónában maradás támogatottsága is visszaesett.

Ezután bírálta a „Fukar Ötöket”, azokat a tagállamokat (Hollandia, Ausztria, Svédország, Dánia és Finnország), amelyeknek szerinte önző módon sikerült elérniük, hogy a közös fellépés gyengébb legyen a szükségesnél.

Európa külső ellenségei Soros szerint sokan vannak, „de van egy közös jellemzőjük: ellenzik a nyílt társadalom eszméjét”.

Ebben a sorban pedig Oroszországot megelőzte Kína, mondta. „Egykor Oroszország volt a legnagyobb ellenség, de nemrégiben Kína lehagyta Oroszországot. Kína vezető szerepet tölt be a mesterséges intelligencia terén, amely az ellenőrzés eszközeit hozza létre. Ez utóbbiak hasznosak egy zárt társadalom számára, és halálos veszélyt jelentenek egy nyílt társadalomnak. Ez felborítja az erőviszonyokat a zárt társadalom javára.”

A koronavírus is kárára van a nyílt társadalomnak Soros szerint, „mivel a megfigyelés mesterséges intelligencia által előállított eszközei igen hasznosak a vírus megfékezésében, és ez még a nyílt társadalmakban is elfogadhatóbbá teszi ezen eszközöket”.

A teljes interjút ITT olvashatja el.

Forrás: Népszava, HVG, Index, Portfolio

Címlapkép: MTI

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
@Csizmás Kond: orbán meg érted se szarik,és a pereputtyán,meg a haverokon kívül senkiért. Az én felfogásommal te ne foglalkozz,engem se érdekel a tied.Az agyam meg pont annyira tiszta,hogy lássam,mi folyik itt,és mi folyik körülöttem.De téged olvasva nem mindenki látja,hogy mi folyik körülötte,bár te ott Romániában valószínűleg élvezed a mi közpénzünket,amit a dagadt puhos számolatlanul odaömleszt zsákszámra a szavazataitokért,azaz,megvesz benneteket kilóra. A gond az,hogy a mi pénzünkből.Ne válaszolj,mert az okosságaidtól sok embert kiver a víz
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Afra
Nagyon jól látja a helyzetet,ezt mindenki tudja...
Jozefina
További jó egészséget!!!
Sajnos, amit mond igaz!!!
tudode
----- Andrea Bocelli / Szülinapra /
.
www.youtube.com/watch?v=evZrFYzGqL8
.
Tévedni emberi dolog, egy E-vel Emernek is, és az országnak is!
Csizmás Kond
...szerintem soros is csak átmeneti jelenség---aki hamarosan ki fog múlni...az ilyen szaralakok teszik tönkre a világot.
csak úgy....
@Csizmás Kond: orbán is csak egy "átmeneti jelenség" ,aki elöbb-utóbb szintén "kimúlik" de addíg ö és a szar alakjai teszik tönkre magyarországot és európát !
csipetke
Isten éltesse Gyuri bácsit! Azért jó látni,hogy mennyire tiszta agyilag ennyi idősen,bár ott valamit benézett,hogy a vírus következtében Európa sérülékenyebb,mint Amerika. Mellesleg a szarházi,közpénzen gazdagodott oligarchák,strómanok,akik köz és Eu-s pénzen gazdagodtak orbán jóvoltából,példát vehetnének Sorosról,mert ő sokkal több pénzt jótékonykodott el,mint a gazdag magyarok összvagyona. De ezek csak harácsolnak vég nélkül,mert sajnos '22-ig még tehetik
Csizmás Kond
@csipetke: ...isten éltessen tégedet is mert jó látni, hogy bár nem annyira tiszta az agyad de élsz ...és adja az isten hogy élj még sokáig...de soha ne feledd a felfogásod határozza meg a sorsodat...szóval gyuribácsizhatsz de attól még lehetsz nagy szarban...mert gyuribácsi nem érted szarik hanem a leszármazottjaiért...szóval hajrá gyuribá..
legott
Orbánnak mindig mindenhonnan csak a pénz kell. Csak a pénzből ért a nem keresztény Orbán Viktor.

Mindenkit megölök.
Beszivárgok és mindenkit megölök.
csipetke
@Csizmás Kond: orbán meg érted se szarik,és a pereputtyán,meg a haverokon kívül senkiért. Az én felfogásommal te ne foglalkozz,engem se érdekel a tied.Az agyam meg pont annyira tiszta,hogy lássam,mi folyik itt,és mi folyik körülöttem.De téged olvasva nem mindenki látja,hogy mi folyik körülötte,bár te ott Romániában valószínűleg élvezed a mi közpénzünket,amit a dagadt puhos számolatlanul odaömleszt zsákszámra a szavazataitokért,azaz,megvesz benneteket kilóra. A gond az,hogy a mi pénzünkből.Ne válaszolj,mert az okosságaidtól sok embert kiver a víz
csak úgy....
@csipetke: ne is reagálj erre a külhoni szörmókra! :) fogadni mernék,hogy nem a kánikula vitte el a maradék eszét...,ugye cirmi!? :)
Csizmás Kond
@csipetke: Soha egyetlen percben se gondoltam vagy reméltem hogy Orbán értem személyesen is tesz valamit...és bár romániában van ahogy van nálad nem minden van a megszokott rendben...különben nem romániáznál...mert tudod mindenki azzal fest amije van...neked ez van...ja és a pénzed..mennyit adjak ?
Nessy
Sorosnak a legnagyobb és megbocsájthatatlan bűne Orbán, a kollégiumi társak és a fidesz támogatása anno! Amit ma már szeretnének az "urak" elfeledni, és támadják Sorost, ahol lehet!
division
Szép kort megért az öreg, lassan már ő lesz a "soros":-))
Gyütt Mönt
@Csizmás Kond: 16:28 Soros nevét és adakozásait nagyon sokan ismerik. Na de a tiédet...?
csak úgy....
@division: sokakat láttam fiatalabban elpúsztulni,-ezzel csak a nagyon bunkók viccelödnek és nem egy jól képzett és sikeres vállalkozó!
Csizmás Kond
@Gyütt Mönt: ..na de a tiedet ?...mert ugye nem te vagy a vén szar ?
Amúgy soros egy kibaszott uzsorás akinek az adakozás az adóelkerülés, ami egyrészből jó de ahogy ő műveli az káros...
division
@csak úgy...: Semmi bajom a korával, sem a halálát nem kívántam, de valljuk be, a 90 év az 90 év.
csak úgy....
@division: aki böcsülettel élt azért késöbb jön a kaszás! -10-15 éve még azt sem tudtad,hogy létezik ! orbán faragott közellenséget az öregböl a gyönge és alig értelmes hívei számára,gratulálok!
kereső
Volt aki már jóval előbb megmondta- orbánról a véleményét.
Vaclav Havel Orbán Viktorról 2002-ben:
"Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is."
Gyütt Mönt
@Csizmás Kond: mitől lenne uzsorás? Kétségtelen kárt okozott Orbán és tsai iskoláztatásával. Mi kivetnivalót találsz abban, hogy 1 millió $-t küldött a vörösiszap károsultak javára, amit persze elloptak, vagy miért káros az, hogy Bp-nek is küldött 1 millió Eurót?
csak úgy....
@Csizmás Kond: te egy "kibaszott" buta román vagy szerb aktuális atyafi,aki a napi nyalásból tengeti az életét..
Béla333
Jó egészséget!
Segíthetne kicsit többet is a maffia megszüntetésében.
Adja már oda a Ferinek azt a bizonyos bizonyítékot a svájci bankszámlákról...
division
@csak úgy...: Hihetetlen a lekezelő stílusod, mit ne mondjak. A múltkor a cégemre írtad, hogy örököltem, most meg alig vagyok értelmes, de mindenkinek jól odaszúrsz. Azt minek neveznéd, amikor valakinek a szülei több száz hold földdel rendelkeztek Magyarországon, majd kárpótlásként visszakapja a gyerek, és éli világát munka nélkül a haszonbérleti díjból? Jogilag rendben van, de mégis...
csak úgy....
@division: azon csodálkozok,hogy te ezen csodálkozol! azt hiszem te reagálsz a dolgokra túl magas lóról és többnyire tudálékosan ,akkor én miért tartsam vissza magam!? nem vagyok az alkalmazottad a véleményem csak az általad leírtakból
származik!
magyarországon egy töredék tudta csak a kárpótlási jegyekken a vagyonát visszaszerezni a többiböl a jó elvtársak gyarapodtak! te jó elvtárs voltál? na látod,akkor nincs is több kérdés..
division
@csak úgy...: Ez az, egy töredék, de a szájuk az jár rendesen.
csak úgy....
@division: te most mire válaszoltál? te jó elvtárs voltál és nem köne ragoznod fölöslegesen a dolgokat!
division
@csak úgy...: Én nem voltam jó elvtárs, viszont van aki jól él a kárpótlásból, miközben beszólogat mindenkinek, holott semmit nem csinált életében. Úgysem érted, vagy nem akarod, le is zárhatjuk.
csak úgy....
@division: az a szar,hogy lassan már nem lehet hinni neked...,próbálkozz shikarinál és erikkson is hívö.
division
@csak úgy...: Nem kell nekem hinni, arról meg nem tehetek, hogy nem érted mire céloztam a fentiekkel. Gondolkozz el rajta, hátha menni fog, ha meg nem, akkor így jártál. Szerintem le is zárhatjuk, de azt hiszem ezt már írtam, viszont ha eszedbe jutna a lényeg, akkor írhatsz nyugodtan. Sorosról meg még annyit (ha már ott indult el minden), hogy számodra becsületes csak az lehet, aki Orbán ellen van, a "honnan vannak a milliárdjaim" része innentől már téged nem érdekel. Aki Fideszes, az csaló, aki nem Fideszes, az meg becsületes. Apám egy zseni volt, a becsület mintapéldánya, 76 évesen mégis meghalt, Soros meg még él. Szerintem ezt sem fogod érteni, fáradsz már nagyon.
legott
Ahogy lehetőségem lesz rá, kiiktatom Orbánt.
legott
Távolról sem puszta kézzel.
Közelről puszta kézzel!
legott
Látni akarom az arcát, ahogy meghal. ahogy kihuny a fény a szeméből - és vele összeomlik a Fidesz csürhe.
Látni akarom a fideszes csürhét, ahogy darabokra hullik a párt a geci nélkül - mert darabokra fog hullni !!!
csak úgy....
@division: az öregedet soroshoz hasonlítod ? apám még 60 sem volt,persze megint teresz és magyarázod a lehetetlent!
szerinted,ez a mészáros gázos valóban lehetne orbán nélkül egy komoly cég feje és tudná,hogy ott miröl zenélnek? az helyett,hogy egymást baxtassuk,lenne egy javaslatom! gondolkozz!
division
@csak úgy...: Nem hasonlítom hozzá, mivel a politikához sosem volt köze, és ugyan jól élt, de nem volt dollár milliárdos. Mészáros...az megint egy másik téma, amolyan jókor voltam jó helyen, akár egykoron Simicska. Azt meg nem tudni, mi lesz a vége:-)
legott
Ne szépíts.
Amit meg kell tenni, azt megteszem.
És ennyire egyszerű ez a történet.
Majd biztos bocsátott kérek, mert biztos jó vagyok...
Hát nem kérek bocsánatot !!!
legott
Az Orbán-család megért a kiirtásra.
legott
Egyszerűen csak odamegyek ls kiirtom az egész családot.

És ennyi!
legott
A TEK megprbálja védenk őlet., de leszarom

A kurva abyádat takén érdekli, hogy mnnir geci vagy, de ebgem nem érejek ///
Milyn amikor a búdös pataszok mennek haza:
Hát ilyen !!!
csak úgy....
@division: azért simicska értelmét nem merném a lölö értelméhez hasonlítani!
sajnos már megint terelsz ,tudod mit!? szórakozz a cselédlánnyal ne velem...
Csizmás Kond
@Gyütt Mönt: Mint már annyiszor elmondtam az értelem nem azt jelenti hogy milyen megjegyzés tetszik vagy nem tetszik...
...hogy megértsd, a vén szaros nem taníttatott senkit hanem csak az alapítványa ...és az nem ő még csak nem is hasonlít sem rá sem az elveire, ugyanis az a röpke pár év amióta működik a nyilt társadalom egyetem csak arra volt jó, hogy olyan hatalmakat kezdjenek ki ahol nem az ő elvei uralkodtak, de a bomlasztás itt nem fog megállni és az ő társadalmát is ugyanezek fogják szétszedni. Ez a modern kommunizmus szaros módra.
...és vörösiszap...jártál te ott a katasztrófa után ?
Eladott Ország
ómió
Még mindig lételemét, az anarchiát tolja az öreg, meg a zsebes allűrjeit.
Nyírfa
A teljes interjút még nem olvastam el, de az itt közölt részlet minden gondolatával egyet értek.
Aki Én
Maradjunk annyiban, hogy Soros többet tett a magyarokért mint orbán, és kevesebbet ártott.
Olyan amilyen, de ez vitathatatlan.
És nem azért, mert ő nem ártalmas...
Nyírfa
No, az a véleményem, hogy nagyon józan, tisztán látó ember Soros György. Olyan alapigazságokat vall, amelyekkel csak az nem ért egyet, aki keresztbe fekszik a haladásnak.
verőce21
A Soros-féle "haladásnak" már keresztbe feküdt a fél világ! Nem véletlenül tiltották ki országokból.

Mert abból a haladásból nem kérnek, hogy mások (milliárdnyi ember), nyomorán élősködve gazdagodjon. Az pedig, hogy "jól látja a dolgokat" kétlem. Ő csak azt látja, amit cselekedni akar! Azokat az okosságokat mondja el, amit megvalósítani kíván...
SystemError
Ha egy ilyen idős ember, ekkora hangsúlyt fektet abba, hogy talán az utolsó születésnapján ilyen témával foglalkozzon, akkor ott bizony bakancslistára került egy skalp...:) Ez bizony nem sok jót jelent az Orbán maffiának, ha egy ilyen nagy hatalmú ember ezt veszi a fejébe, mint utolsó ügyet a listán...:)
Gazella
@Nyírfa: nem vagy egyedül! Én is egyetértek a szavaival!
kereső
Orbán viktor nem csak Európa, de leginkább Magyarország, a magyar emberek ( a 93030 négyzetkilométeren élők) legnagyobb ellensége. Egy pestis.
kokopelli
@kereső: Kb, egy hónappal ezelött a "ZDFinfo"-n (Második Német Adó ) elkaptam egy hosszú filmet,ami a "Soros-
összeesküvés"-sel foglalkozott! cca. 45perc (angol. de német felirattal).Az Orbán még sehol sem volt,amikor már a
kül. "besokalt" kormányoknak,a Birnbaum és a Finkelstein jó penzért "Soros ügyet" kovácsolt össze.A gazdasági,vagy
pénzügyi csőd,nem az illető országok vezetőinek hibája,hanem a Georg Soros műve volt!A kormányok fizettek mint a
köles!A Netanjau,az Erdogan,az Orbán és a többiek azt ki is használták!A török líra gyengülése,az izraeli gazd.-i fe-
szültség és talán még a pirézek fenyegetése is az a Soros lelkén szárad!..~3/4 óra politikai paródia,hogy mi mindent le-
het a népeknek "beadni" ill. mi mindenre vevők! ...és a határ nélküli irígység! Természetesen a két un. szakértő keresett
a "bóton" legtöbbet! (igaz,hogy három dolog végtelen a világon!..a harmadik az emberi hülyeség! (;-))
Csizmás Kond
Hát persze hogy csak önmagát tudja elképzelni európa megmentőjének...na húzzon a picsába, kilencven évesen ne akarjon más világot alkotni, hanem készüljön a saját másvilágára.
kokopelli
@kereső: Miért nem mondta meg az Orbán V.,vagy írta le anno,hogy mibe került a "Birnbaum&Finkelstein" profi dehonesztáló,becsületromboló mocskos páros? Biztos,hogy nem ingyen csinálták,mivel a Netanjahu szolgálatában
merült fel a Zorbánék szüksége is!Az Erdogán is megbízójuk volt,amikor az effendi lírája a klotyóba csúszott!! Egy
alapítvány az nem BANK!Egy alapítvány az segít! A homokos zsidó Arthur Finkelstein már beadta a kulcsot!Az Orbá-
nékat az sem zavarta,hogy az "Arthur édes" buzi volt? Miért nem mutatta be Orbán a két tanácsadóját?Miért nem kö-
zölte,hogy mibe kerültek?...az Orbánék mennyibe kerültek a Soros Gy-nek! Miért nem mondják meg azt is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.