Kedden a hirado.hu-n megjelent egy írás, ami Cserdi július végén eltemetett polgármesteréről szól. A „Bogdán László: a cigányoknak Tamás bátya, a magyaroknak Luther King” című cikk Szerencsés D. Márton és Zsolnai György neve alatt jelent meg. Olvasónk jelezte, hogy a hosszú, oknyomozó portréként és riportként tálalt cikkben, rögtön az elején egy óriási valótlanság szerepel: „Végső búcsú Bogdán Lászlótól - Cserdi 2020. 07. 24.” címmel egy olyan Youtube-videót ágyaztak be, ami az egykori Jugoszlávia területén népszerű hegedűs, Boban Kosztics (művésznevén Boban Voz) 2014-es, szerbiai temetéséről készült. Már onnan is gyanús lehet, hogy nyáron még a gyász ellenére sem járnak kabátban az emberek, és a kamuvideót feltöltő Archer Dark nevű felhasználó többi videója is minimum furcsa, ráadásul a cikk írói a temetésről úgy írnak, mintha szemtanúi lettek volna. Július közepén új főszerkesztőre bízták a közmédia honlapjának az irányítását: a hirado.hu vezetője Leitner Attila, a Lokál...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Ez a ti keresztény valótok! A lopás mellett hazudtok nappal és éjjel. Amit a közmédia most művelt az egy halott ember emlékének a meggyalázása. Miért? Miért? Miért? Semmi sem szent nektek? Sem élet, sem halál?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Csizmás Kond: Még mielőtt félreértenéd amit írtam. Nem a keresztényeket szóltam le. A hamis keresztényekre utaltam. Azokra akik csak kitűzőként hordják magukon a kereszténységet, de életvitelükben, gondolkodásukban messze állnak tőle.
Csizmás Kond
@human: Ha nem vagy keresztény honnan tudod ki a hamis ?...vagy hogy milyen egy keresztényi gondolkodás ?
human
@Csizmás Kond: Arra gondolsz, hogy Borkairól vagy a pedofil képeket gyűjtő nagykövetről honnan tudom, hogy nem igaz keresztény? Vannak tudok jelek amik csak a hasonszőrű álkeresztények szemét nem szúrják.
Csizmás Kond
@human: Nem, arra voltam kíváncsi hogy szerinted mi a hamis keresztény, vagy egyáltalán te mit tartasz keresztény vagy bármilyen vallásban valódinak, nem hamisnak...tökéletesnek...vagy aki nem vallásos miért tartja különbnek magát egy vallásostól.
human
@Csizmás Kond: Én biztos nem mondta, hogy a ki nem vallásos az különb, jobb lenne a vallásosnál. Arra hívom fel a figyelmet, hogy ez fordítva sem igaz. Attól nem lesz senki különb, jobb ha azzal takarózik, hogy rendszeresen jár templomba vagy hogy minden gyereke meg van keresztelve. Az ember attól lesz jobb a másiknál, hogy jobb a másiknál. Azért az súlyosbító körülmény, ha valaki hívőnek adja ki magát, de a való életben nem annak megfelelően cselekszik.
Csizmás Kond
@human: Szerintem bárki bárminek adja ki magát a tettei határozzák meg milyen ember nem az öntitulus...legyen a vallásos vagy vallástalan vagy bármi, bárki.
Az hogy valaki hívőnek adja ki magát és gazember az ugyanolyan súlyosbító körülmény mint aki azt állítja hogy ő nem hisz semmiben de jó ember.
...a jóságot a hit határozza meg...ha megértettél.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.