Államalapító Szent István-emlékérmet kap Müller Cecília.

Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost – jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai pénteken Székesfehérváron.

Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta: a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak.

Örömét fejezte ki, hogy Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is a város legértékesebb civil díjaként említette az elismerést, ami Spányi Antal szerint azt jelenti, hogy a város vezetői is a Szent István-i értékrendet tartják követendőnek.

Az idei díjazottnak, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a népegészségügy érdekében végzett munkája joggal váltott ki elismerést az egész magyar társadalomban

- hangsúlyozta a kuratórium elnöke. Példaértékűnek nevezte a tisztifőorvosnak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását, valamint azt is kiemelte, hogy 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa elhárításának irányítását is ő végezte regionális tisztifőorvosként.

Müller Cecíliát emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége egyaránt méltóvá tette az Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetésre

- jelentette ki Spányi Antal.

Csurgai Horváth József, a városi levéltár igazgatója elmondta: már tizenhetedszer adják át a rangos civil elismerést, amelyet legutóbb, tavaly Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság nyugalmazott perjele kapott.

Müller Cecíliát a kuratórium tagjai idén egyhangúlag javasolták a díjra – tették hozzá.

Az elismerést kedden adják át Székesfehérváron.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Csak a Fidesz ... -t szolgálom kitüntetés arany fokozatát kapja...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
remélem akkora mint egy kamionkerék és hordania kell!!!
jesz
újból támad a vírus...de hol van a kitüntetett? Mert agyon lesnénk minden szavát...
nezelodo
Na már most lesz legalább szegény Cili asszonynak is egy nyunyókája, na nem akkora mint a vezérnek, a járvány, de azért állami nyunyóka.
tudode
Aranyeső hulljon Te Rád, illetve őfélesége tiszti főorvoSÁRA, 2011-től a vörösiszap ehárításától kezdve a koronavírus majdnem leküztdéséig:
.
• Pro Sanitate díj (2011)
• Honvédelemért Kitüntető Cím (I. osztály; 2013)]
• Nagyvenyim díszpolgára (2015)
• Fenyvessy-emlékérem (2015)
• Népegészségügyért Emlékérem (2015)
• Szent Adalbert-díj (2020)
• Szent István-emlékérem (2020)
.
Erőt, egészséget tiszti főorvos asszony!
nezelodo
@tudode: Hallod, inkább celebnek láttatják szegényt, mint a szakmáját alapos, aprólékossággal művelő, (leánykori nevén) KÖJÁL szakembernek. Én a helyébe nem nagyon örülnék! Vajon pénz is jár a kitüntetéssel, "vagy csak a szégyen"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.