"Én olyan helynek szeretném látni Terézvárost és Magyarországot, ahol nem a gyűlölet kovácsol közösségeket, hanem a másik ember segítése és elfogadása. Remélem, sokan csatlakoznak hozzánk, terézvárosiakhoz, és együtt elérhetjük, hogy minden ember szabadon és boldogan élhessenek Magyarországon" – írta a polgármester pénteken a Facebookon megosztott videójához.

Eddig nem járt azonos nemű pároknak jegyescsomag, de Soproni Tamás polgármester változtat ezen szeptembertől Terézvárosban – számolt be a 24.hu.

A momentumos polgármester a Facebookra feltöltött videóban mondta el, hogy szerinte „a magyar LMBTQ-közösségnek még ma is számos kihívással kell szembenéznie”, és bár fontosak a szimbolikus gesztusok is – ő is kitűzte a szivárványos zászlót a kerületi önkormányzat homlokzatára –, de ezen túl szeretne lépni. Ezért teszi elérhetővé az 50 ezer forint értékű jegyescsomagot az azonos nemű pároknak is a házasodni vágyók mellett a kerületben.

Soproni szerint „botrány”, hogy még mindig vannak olyanok, akik homofób üzenetekkel, gyűlöletkeltéssel akarják a népszerűségüket növelni. Azt mondta, Terézváros példát akar mutatni, mert szerinte a politikának kell először megváltoznia ahhoz, hogy a homofóbia visszaszoruljon.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: Facebook

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Csak így tovább!!! Végre egy józanul gondolkodó ember!!!
ómió
Naná! Az ott az "efftársi jövő" záloga!
Oposit
Csak úgy megjegyezném ennek a fasszopónak, hogy azért mert egy másik férfi miatt otthagyott az asszony és én soha nem kaptam iskolakezdési támogatást a gyerekemnek, mert azt válaszolták, hogy "nem biztosított az ellenőrzése, hogy a gyerekre költöm, mivel nem lakok velük egy háztartásban", ezek a buzik meg már ilyet is kapnak, felháborító!
Kb 60 éves a családjogi törvény, amit néha módosítgatnak, de érdemben nem. Még mindig az iszákos férj modellje a mérvadó benne, és az anyák oldalára billen minden esetben, még akkor is, ha nem a férfi volt a hunyó.
Nem elfogadni kéne a másságot, hanem egyenlő törvényeket kéne hozni, basszátok meg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.