Érdekes eszmefuttatás.

Kiderült, mi a 13. havi nyugdíj legnagyobb haszna – ezért fognak most különösen jól járni az idősek

A 13. havi nyugdíj visszaépítése évről-évre javítja a nyugdíjemelés mértékét, végső soron olyan, mintha megvalósulna a svájci indexálás – hívta fel a figyelmet Farkas András nyugdíjguru, a TrendFm-en. A svájci indexálás lényege, hogy a nyugdíjak összegének éves emelését felerészben az infláció, felerészben pedig a nemzetgazdasági nettó átlagbér növekedési üteme határozza meg. Az utóbbi években Magyarországon a nettó átlagbér átlagosan 10 százalékkal nőtt, miközben az infláció 3% körül ingadozott. A nyugdíjakat ez alapján a svájci indexálással átlagosan 5 + 1,5 százalékkal, azaz 6,5 százalékkal kellett volna emelni minden évben, nem pedig az infláció mértékével, 3 százalékkal.

Ha így történt volna a nyugdíjemelés az elmúlt években, akkor Farkas ANdrás szerint nem nőtt volna – és nőne tovább – olyan fájdalmasan szélesre az a szakadék, amely a nemzetgazdasági átlagkereset és a nyugdíjak tényleges vásárlóereje között tátong.

A 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének első lépéseként a nyugdíjasok az eddigi bejelentések szerint a jövő februári nyugdíjjal együtt a nyugdíjuk 25 százalékával egyező mértékű pluszjuttatást (lényegében plusz egy heti nyugdíjat) is kapnak.

2022-ben ilyen jogcímen a nyugdíj 50 százalékával, 2023-ban 75 százalékával egyező összegű plus juttatást kapnak majd, míg 2024-től kezdődően minden évben egy teljes havi plusznyugdíjban, azaz 13. havi nyugdíjban részesülnek.

A 13. havi nyugdíj egynegyedének kifizetése úgy is értelmezhető, hogy éves szinten a nyugdíjak jövőre nem 3 százalékkal, hanem 3 + 2, azaz 5%-kal nőnek majd.

Egyszerű példán is bemutatta, miről is van szó:

100 ezer forint nyugdíj esetén a 13. havi nyugdíj visszaépítésének első lépéseként e 100 ezer forint 25 százalékát, azaz plusz 25 ezer forintot kap az érintett. E 25 ezer forintot az éves nyugdíjösszegre, e példában 12 x 100 ezer forintra, azaz 1,2 millió forintra vetítve az eredmény két százalékpont, vagyis a pluszjuttatás ennyivel növeli meg éves szinten a nyugdíj összegét, ezért az inflációs 3 százalékhoz e 2 százalékot hozzáadva 2021-ben a nyugdíjemelés tényleges mértéke 5% lesz. A 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésével tehát a nyugdíjemelés ennyivel hízik:

- 2021-ben plusz 2%

- 2022-ben már plusz 4%,

- 2023-ban plusz 6%,

- 2024-től pedig minden évben plusz 8% emeléssel ér föl a 13. havi járandóság visszaépítése címén kapott pluszjuttatás.

Ezt kell hozzáadni minden évben az inflációs nyugdíjemelés mértékéhez. Az inflációkövető nyugdíjemelés + a 13. havi nyugdíj révén a jövőben olyan mértékben nőhetnek majd a nyugdíjak, mintha visszaállt volna a nyugdíjnövelés svájci módszere.

A nyugdíjguru szerint ez lehet a 13. havi nyugdíj valódi haszna a kétmillió öregségi nyugdíjas és mellettük az ilyen emelésre és ilyen plusz juttatásra szintén jogosult, kéttucatnyi egyéb ellátásban részesülő, közel 600 ezer személy számára.

Forrás: 24.hu

Kép: Pixabay

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Van egy kis bibi-és remélem nem mindenki amnéziás. A 13. havi nyugdij a svájci -indexálással megemelt nyugdijon felül!!! járt.
A számitás meg hibás- talán neki kéne ugrani még egyszer.Hülyiteni jó, de egyébre nem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
És adhatnának pár ötletet, hogy mibe fektessem be.
Eladott Ország
Az a buta matek.
kolozsvaros.com/rovidek/az-a-buta-matek/
A minimálnyugdíjat soha nem fogják felemelni, mert az húzná magával az összes, szociális alapon igényelhető támogatást.
Gurufaszomjankó, akinek a feje kilóg Orbán seggéból rohadt szarházi!
SystemError
2021-ben plusz 2%

- 2022-ben már plusz 4%,

- 2023-ban plusz 6%,

- 2024-től pedig minden évben plusz 8%

Tehát 22-ig az inflációt sem követi le, utána meg beírtak valami nagyobb számot, de mire odaérünk...:) Ismerjük már a koszos féreg fidess hazudozást. Kezdjük azzal, hogy a korona miatt már most a 2023-as emelésig meg kéne adniuk, hogy egyáltalán kövesse az inflációt, amiről idáig hazudoztak szintén..
Eladott Ország
Vajon miért találták ki a svájci indexálást, mely két pilléren nyugszik! A svájci indexáláson felül Nyugat-Európában van 13. sőt 14. havi nyugdíj/fizetés is, és egyéb kedvezmények, ezek után felesleges a parasztvakítás, mert mindenki hülye csak a fidesz a helikopter és a seggéből kilógó szakértők, arról nem is beszélve, hogy a maffiaállam által sakkban tartott hatóságok által közölt adatok, így a KSH inflációja köszönőviszonyba sincs a valósággal!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/79957075_684258555314214_2137720169428942848_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=x6x57-iwBI4AX_686EF&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=e3976b4de01c9401123d2c3304286f01&oe=5F558B7D
A nyugdíjak és a keresetek közötti olló nyílásáról hallott ez fideszes pofátlan szarházi rohadt,nyugdíjguru, hogy szakadt volna...
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2020/04/nyugd%C3%ADj.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.