Győr polgármestere, Dr. Dézsi Csaba András hétfő este több fotót is közölt Facebook-oldalán a városra hétfőn lesújtó viharról, és az azt követő állapotokról. Dézsi a csatornahálózat karbantartását okolja az utcákat elöntő vízért. A polgármester jelezte: komoly feladatot jelent számára az az örökség, melyeknél számos területen „trehánysággal” kellett szembesülnie.

A kormánypárti városvezető szerint

Nincs itt miről mellébeszélni, ez a helyzet felháborító

Közösségi oldalán azt írta:

Megismétlődött a két-három héttel ezelőtti zuhé és ugyanúgy “Közép-Európa Velencéje” lett városunk. Komoly gond van a csatornahálózat karbantartásával. Az első eset után a Pannon-Víz Zrt vezetője bejelentette nyugdíjba vonulását. Az új igazgató, aki leghamarabb szeptember elején állhat munkába, feladata lesz a teljes csatornahálózat sürgős átvizsgálása, mert ez az elmúlt öt évben még részlegesen sem történt meg. A csatorna lefolyók teljes körű és folyamatos tisztítása. Elég komoly feladatot jelent számomra az az örökség, melyeknél számos területen trehánysággal kellett szembesülnöm

Hozzátette:

Köszönöm azoknak, akik ezek feltárásában a javaslataikkal segítenek. Mert nekik is szívügyük Győr.

Forrás: Index, 24.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Józsipapa
szerencsétlen, fideSS -es faszfej...
tizenéve ott ülsz a testületben és csak
most veszed észre, hogy szétloptátok a várost ???!!!
forduljár borkaihoz és rákosfalvyhoz...
így nem kell az Adiára utazni, egy kis
hajókázáshoz...otthon is be lehet tömni a
lyukakat...agy az elődöd tette...
rendehetitek a gondolákat...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
Olyan városokban ahol minden talpalatnyi föld le van térkövezve, bizony gyakran előfordul az ilyesmi egy-egy kiadós zápor után.
A polgármester úr ezt nem így tudja?
csak úgy....
@Eriksson: oszt kik a nagy favágók és térkövezök az országban?
justhpeter
A képviselőtestületből ez nem látszott ? Ezek szerint nem tudta mire jelentkezett ?
Eriksson
@justhpeter: A szívsebész főorvos úrnak azelőtt ilyesmire nem volt gondja.
namihami
@Giovanni Alba: @csak úgy...: Kösz, gyerekek. De hát (és ehhez szokjunk hozzá) ilyenek is akadnak. Nektek lejött, neki ...hááááátttttt, nem annyira.
És, hogy én is némi zenei kapcsolatot keressek:: vanilyen---boniem.
csak úgy....
érdekes alak vagy te @Eriksson: ! karácsonyt fikázod mert szerinted nem való a posztra ,márkiról nem is beszélve,bezzeg a fideszes födokit mosdatod és így nálad minden el is van intézve.
te nem vagy vak véletlenül az egyik szemedre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.