Keményen nekiment Orbánnak.

Soros György nyilatkozott: Orbán Viktor a fehérorosz diktátor legjobb tanítványa

Interjút adott a Magyar Narancsnak Soros György, és ugyan a teljes szöveg az augusztus 19-én megjelenő számban lesz olvasható, egy rövid részletet közzétettek a beszélgetésből.

Ebben a 90 éves magyar származású amerikai üzletembert többek között arról kérdezték, hogy csalódott-e eddigi munkájának eredményében, a nyílt társadalom eszméjében.

Nem érzek csalódottságot. Amikor 1989-ben megdőlt a kommunista uralom – és ebben az alapítványaim és az általam támogatott ellenzéki értelmiségiek is fontos szerepet játszottak –, tudtam, hogy a történelem nem ért véget. 1989 nyarán, a dubrovniki Interuniversity Centerben tartott előadásomban a nacionalizmust neveztem meg a kommunizmus bukása utáni egyik legnagyobb veszélynek. Ezért is hoztam létre a Közép-európai Egyetemet, hogy mindig legyenek olyan tanult emberek, akik a konfliktusok idején is szót értenek egymással.

Hozzátette, hogy a nyílt társadalom nem csak és nem is elsősorban nyitott határokat jelent: „A nyílt társadalom ellentéte a provincializmus, a dogmatizmus, az elbizakodottság. Aki dogmatikus, aki a tények ellenére is azt teszi, amit jónak lát, az nem tűri az ellentétes véleményt, semmibe veszi a másik embert”.

Sorost rosszul érintette a CEU elüldözése Budapestről, de tudta, hogy ez nem a személyének szól.

A CEU elüldözése az első lépése volt az akadémiai szabadság megfojtásának Magyarországon, amit azután az Akadémia tönkretétele követett, az egyetemek úgynevezett privatizációja, az egyetemi autonómia elvétele.

Arra a kérdésre, hogy miért kellett a Nyílt Társadalom Alapítványnak is távoznia Budapestről, az üzletember azt felelte, hogy „Az önkény nem tűri a kritikai gondolkodást, retteg attól, hogy a társadalomban vannak olyan intézmények, amelyek feladatuknak tekintik a mindenkori hatalom ellenőrzését”. És mivel „a társadalmat tisztességes rendszerekben csak a jog védi, ezért kell folyamatosan harcolni azért, hogy a jog egyenlő védelmet nyújtson minden állampolgárnak” – jegyezte meg Soros György.

Amikor elüldözte az alapítványt és az egyetemet, Orbán nem tett mást, csak Lukasenko példáját követte: először Fehéroroszországban tiltották be az alapítványt, és Lukasenko volt az, aki elüldözte a European Humanities Universityt Minszkből. Úgy tűnik, Orbán Lukasenko legjobb tanítványa.

Forrás: Narancs/24.hu

Kép: MTI EPA pool/Olivier Hoslet

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...a vén buggyant-agyú mostanig azzal dicsekedett hogy ő taníttatta...
csak úgy....
@Csizmás Kond: téged is tanitattak oszt mi látszik belöle!? csak a buggyant agy..
Ábel
@Csizmás Kond: És talán nem igaz? A legnagyobb hiba volt részéről.
tudode
Aha!
.
Nem úgy van/lesz, ahogy bárki gondolná, miután együttműködési szerződést kötött június 6-án, nem Áder János, őfélesége Fehéroroszország elnökével, és holnap fog színt vallani, hogy merre a meddig a két ikerTESÓVAL:
.
.---- Orbán Viktor is résztvesz a Fehérorszország miatti rendkívüli tanácskozáson
.
hvg.hu/vilag/20200818_orban_viktor_valsag_feheroroszorszag_lukasenka
---------------------------------------------
.
Ez a hír aktuálisabb annál, hogy milyen módon ízmozik őféleségével egykori jótevője!

.
csak úgy....
igaza van az öregnek,orbán csípi a diktátorokat és a diktatúrát!
Csizmás Kond
@Ábel: Nem igaz. Az, hogy a vén szar alapíványa még nem ő taníttat, sőt a spekulácinál egyébhez nem ért.
Ábel
@Csizmás Kond: Az egész fideszt anno ő taníttatta. Nem azt mondtam hogy tanította, hanem hogy pénzelte őket.
Csizmás Kond
@Ábel: ...unom a pártdumát.
...csak még annyit, hogy aki vallásos iskolába jár az isten tanítja, vagy valamelyik egyházfő ?
Csizmás Kond
@Horizont: ..szerintem egy vén szar...de ezt már unom ismételgetni.
kereső
Szeretnék kilencven évesen ilyen világosan, penge éles logikával fogalmazni.Teljesen igaza van Soros Györgynek. ami a legjobb tanitványt illeti. Ezért nem értem az "ujságirók" -at, hogy lukasenkát mondják Európa utolsó diktátorának.
Csizmás Kond
@Horizont: ...ccc..szemüveget ha nem látsz...
Nessy
@Horizont: Ezek szerint Soros küldött magáról olyan pocsék, nívótlan óriás plakátokat? Orbán csak kirakatta? Sorosnak a legnagyobb, el nem évülő bűne Orbán és a fidesz egykori támogatása. Pénzzel, ösztöndíjakkal.
Nessy
@Horizont: Megakadt a tű a lemezen! :-)))
kereső
@Horizont: Most Soros csipődött be, előtte meg Gyurcsány.(nekije)
kokopelli
@Horizont: (19:40) A két jólmegfizetett, bérelhető, amerikai destruktőr intézte a "Soros-égetést" a magyar adófizetők
pénzéből az Orbán V. megrendelésére!Már megírtam a nevüket is! A buzi Arthur Finkelstein ,aki már megdöglött,és a
társa a Georg Eli Birnbaum vállalták el a "sorosozást"! Az Orbán előtt már Erdogánt,a Netanjaut és még több nehéz-
séggel küzdő országfőt ill. schleppjét oktattak már ki a "Soros bűnbak " mocskosságra! (:-()
Csizmás Kond
@Horizont: ma 19.40...pedig a cím is nagybetűvel van szedve...
Jozefina
Soros egy józan gondolkodású ember, akitől a diktátorok rettegnek!!!
ómió
Ez a Gyuri gazdi olyan komcsisan tud már ráhazudni, hogy ihaj!
kokopelli
@Jozefina: Egyszerűen felhasználják őt, a két általam ,(ill. már csak az egy említett mocsok) megfizetésével a
világ minden pontján! "Rendelésre házhoz jövünk" alapon! Német nyelven a ZDF- Tv.,a "Die Soros-Verschwörung"
filmben az egész baromságot kitálalja!Az orbánékon kívűl még vagy egy tucatnyi ország vezető bandája költötte át
a mesét, és adaptálta a saját töketlenségének elfedésére!(A Soros Gy-nek min. egy tucat ikertesója kell hogy legyen
ahhoz amit ráhazudnak!!...bocs!... vagy magyarul "ráfognak"???
(;-)))))
kokopelli
@Horizont: A seregben anno "ukáz"-t kaptunk,amit sehol nem láttunk leírva,és"ukász"-nak hallottuk, mert a szolg.
vezetőnk kemény,igazolt nyolc általánossal rendelkezett!Tudod,amikor a "nekik" elfogy az argumetum téma,akkor
jön a kioktatás! Mi úgy tudtuk,hogy a szót Vityá-éktól vettük át!
Rockxy
gyurkabácsi járatta a zorbánt iskolába, most meg nemteccik a pofálya?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.