A főszerkesztői és a helyettesi pozícióról érkezett hír.

BREAKING: Kiszivárgott, kik lesznek ezentúl az Index vezetői

Szombathy Pál főszerkesztő mellett négy főszerkesztő-helyettes is lesz, egyikük kilétéről szerzett információkat a Media1.

A Media1 hivatalosan egyelőre nem, de több más biztos forrásból megerősített értesülése szerint az eddig az Index vezérigazgatójaként emlegetett Szombathy Pál lesz az Index.hu főszerkesztője. A lap ugyancsak biztos forrásból megtudta azt is, hogy továbbra is a meglévő struktúra szerint négy főszerkesztő-helyettes irányítja majd a tömeges távozások után az Indexet, közülük az egyik Kitzinger Szonja újságíró lesz.

A Media1 kereste az érintetteket, de eddig nem reagáltak. Más forrásból viszont megtudták, hogy Kitzinger Szonjához a magazinos tartalmak tartoznak majd.

Kitzinger Szonja a Külkereskedelmi Főiskola pr-szakán végzett 2003-ban. Tizenkét éves korától, 1989-től 1999-ig tíz évet töltött a Magyar Rádióban szerkesztő-riporterként (Kölyökrádió, Reggeli csúcs, Ötödik sebesség, Modem Idők), illetve a Petőfi Adófőszerkesztőség ifjúsági műsorainál. Ezt követően 2000 és 2001 között a VNU-hoz tartozó Computer Akt!v című informatikai magazin kiadójánál és az IDG-hez tartozó PC Worldnél volt újságíró-szerkesztő.

Kitzinger pályája későbbi szakában, 2001-től mintegy tíz éven át a Martin József Péter főszerkesztette, mértéktartó, a Sanoma Budapesthez (a mai Central Médiacsoport elődjéhez) tartozó, működése során Pulitzer Emlékdíjat kapó Figyelő című üzleti hetilapnál volt újságíró. 2009-ben indult el lakberendezéssel, stílussal, illetve életmóddal foglalkozó blogja, az Otthonédes az Index-közeli blog.hu-n, mely hamar nagy népszerűségre tett szert.

Az újságíró az elmúlt tíz évben különböző márkamagazinoknak volt a főszerkesztője, köztük a Librihez tartozó Napos oldalak magazin, a Vodafone Magyarországhoz tartozó Fotel című magazin és a Fundamenta Otthonok és megoldások című nyomtatott lapokat irányította a Sanománál, majd később a Marquard Media Magyarországnál dolgozott ez utóbbi lap előállításán.

Kitzinger Szonja márkamagazin főszerkesztői feladatai mellett különböző kommunikációs pr feladatok terén is nagy tapasztalatra tett szert főleg gasztro vonalon, többek között a Divino prémium kategóriás borbár kommunikációjának és brandjének felépítése mellett a Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) kommunikációja is hozzá tartozott.

Az Index leendő főszerkesztőjét, Szombathy Pált keveseknek kell bemutatni, hiszen az elmúlt hetekben Bodolai László oldalán mint vezérigazgató vett részt a szerkesztőségi állománygyűlésen. Vele kapcsolatban új információ, hogy a Media1 megtudta, hogy Szombathy és a DIGI útjai most különválnak egymástól és Szombathy főszerkesztője lesz az internetes lapnak.

Az újságíró korábban a Magyar Hírlapnak volt a főszerkesztője. Széles Gábor többször megpróbált beleszólni a tartalomba és a szerkesztőség összetételébe, Szombathy körül elfogyott a levegő, ezért végül távozott. Szombathy később Zóna néven hozott létre saját lapot, de ez nem bizonyult üzletileg életképesnek és viszonylag rövid időn belül megszűnt.

Az 51 éves Szombathy Pál az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett, 23 éves kora óta dolgozik újságíróként. Volt a köztelevízió belpolitikai főszerkesztője, a Hét című közéleti magazin főszerkesztője, műsorvezetője, képernyős a közmédián kívül az ATV, a Story Tv produkcióiban, az elmúlt tíz évben a Digisport reggeli magazinjának arca. Szombathy Pál publicistaként az elmúlt tíz évben a pozsonyi Új Szó elemzőjeként dolgozott.

A Media1 információi szerint a távozó indexesek többségének augusztus 25. körül jár le a felmondási ideje, de lapunk információi szerint a háttérben gőzerővel és sikeresen zajlik a toborzás az Indexnél. A laphoz munkatársak érkeznek információink szerint például egykori Magyar Narancs stábtagok, de nagynevű korábbi inforádiósok is csatlakoznak az Index újjászerveződő stábjához. Mostanra összeállt például a leendő sportrovat és a fotó rovat is.

Az Index korábbi teljes stábja azután jelentette be, hogy távozik a laptól, hogy az Index.hu Zrt. elnöke bizalomvesztésre hivatkozva elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt. Bodolai László azzal vádolta meg Dull Szabolcsot, hogy ő szivárogtatta ki az Index átalakítására vonatkozó, az Index igazgatóságában elhangzott belső információkat a legnagyobb versenytárs 24.hu-hoz. Dull Szabolcs azonban tagadja, hogy ez történt volna.

Tegnap a Media1 számolt be arról elsőként, hogy Dezső András, az Index távozó oknyomozó újságírója visszatér korábbi munkahelyére, a HVG-hez, ahol a hvg360-nak, a hvg.hu-nak és a hetilapnak is ír majd.

Állítólag több más szerkesztőség is szívott már fel távozó indexeseket, és olyan egykori indexesek is vannak, akik a történtek után most inkább nem tervezik, hogy folytatnák az újságírást, mivel olyannyira kiábrándítónak tartják a hazai sajtóhelyzetet. Ennek értelmében most az körvonalazódik, hogy az Index stábja nem feltétlenül együtt folytatja tovább a munkát, az egység tehát megbomlani látszik, de amúgy sem tűnik reálisnak, hogy a Kárpáti Márton távozó Index-főszerkesztő által tervezett új lap rögtön el tudna tartani több mint 80 főt.

Forrás: Media1

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
A felmondott (többnyire momentumos) újságírók helyett!... Furcsányék ... feltöltik a maradék Indexet a DK-hoz és a szocikhoz hű újságírókkal, és ezzel megnyertek egy csatát az ellenzéki táborban...!
Eriksson
Ügyes! Nem kellett szétzavarni őket, mentek maguktól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.