A tulaj a ferencvárosi helyszínen visszatartotta, amíg a rendőrök ki nem érkeztek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint G. Tamás 2020. augusztus 17-én 12 óra 40 perc körül betörte egy Budapest IX. kerületében, az Albert Flórián sétányon parkoló Peugeot jobb első ablakát és az autó műszerfalán lévő wi-fi routert ellopta. Az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható férfi a bűncselekmény elkövetésekor azt sem vette észre, hogy a gépjármű tulajdonosa a hátsó ülésen van, ezért a gépjárműből további értékeket akart ellopni.

A tulajdonos a férfit a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta, akik a helyszínen elfogták, előállították és a ferencvárosi nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás adatai szerint a betört ablaküveggel okozott kár eléri a 40 ezer forintot és az autóban a routeren kívül napszemüveg és mobiltelefon is volt, amelynek összértéke hozzávetőlegesen 200 ezer forint.

A nyomozók a férfit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2020. augusztus 19-én elrendelt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.