A nagyobb autóbusz-állomásokon is ellenőrzi a rendőrség a közegészségügyi előírások – például a maszkviselési kötelezettség – betartását a jövő héten, mert az elmúlt időszakban egyre többen utaznak maszk nélkül – közölte a Volánbusz Zrt. pénteken az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek:

a koronavírus-járvány terjedésének megelőzéséért a közösségi közlekedési eszközökön kötelező a száj és az orr eltakarása.

Erről a társaság a honlapján, a közösségi médiában, valamint az állomásokon és a buszokon is tájékoztatja az utazókat.

A Volánbusz a járványügyi készültség ideje alatt is folyamatosan fertőtleníti autóbuszait, létesítményeit, valamint ellátja munkatársait a szükséges védő- és fertőtlenítőeszközökkel. A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt időszakban csaknem 125 ezer liter felületfertőtlenítő szert, 60 ezer törlőkendőt, 320 ezer kesztyűt, 14 500 védőszemüveget és több mint 1600 overallt biztosított munkatársai számára a fertőtlenítési feladatok elvégzéséhez.

Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból különböző kiszerelésekben több mint 37 ezer litert helyezett ki munkavállalóinak a társaság, a szájmaszkokból pedig eddig több mint 293 ezret osztott ki

- írták.

A Volánbusz emellett 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót telepített állomásaira országszerte az utasok és a munkatársak higiénés biztonságáért, és az autóbusz-állomások és a járművek fokozott takarítása mellett ózonos fertőtlenítéssel bővítette eszköztárát a fertőzés terjedése elleni védekezésben.

A júniusban beszerzett 58 ózongenerátor az ország csaknem teljes területén gondoskodik a Volánbusz mintegy 6500 járműve rendszeres fertőtlenítéséről. Az új készülékekkel naponta csaknem 350 autóbuszt kezelnek, 20 nap alatt a teljes járműállomány sorra kerül – tették hozzá.

A társaság arra kéri az autóbuszjáratain utazókat, hogy továbbra is tartsák be a kötelező egészségvédelmi rendelkezéseket, láz és meghűléses tünetek esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket, részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletváltási lehetőségeket, valamint minden esetben viseljék a járatokon a vonatkozó kormányrendeletben előírt, orrot és szájat eltakaró maszkot, sálat vagy kendőt, és tartsák be a közegészségügyi előírásokat.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Máshol is lazult a fegyelem. Jó lenne ráncba szedni a társaságot.
Pálinkás Pál
@simmering73: Jelen statisztikai adatok szerint nagyobb esélyed van közlekedési balesetben meghalni, mint Covidban!!!
jesz
Az első órán így nyitott a statisztika tanárom(áldott legyen), hogy az életben háromféle képpen lehet hazudni:- valótlan állításával, az igazság elhallgatásával, és statisztikával...na ez utóbbit fogom tanítani..
justhpeter
Ez lesz a legröhejesebb rendőrállam. Októbertől már a rendőrök fognak fingani is a lakosság helyett.
Rockxy
"Aki nem akar megfelelni, azt nem lehet irányítani.
Akit nem lehet irányítani, azt nem lehet manipulálni.
Akit nem lehet manipulálni, az irányítja a saját életét.
Aki irányítja a saját életét, az nem tűri, hogy mások mondják meg, mit csináljon, mit érezzen és mit gondoljon.
Aki nem tűri mindezeket, az SZABAD.
Aki szabad, az lázad az ellen, amit rá akarnak kényszeríteni.
Aki nem tűri a láncokat, az tudja, hogy mindenki másmilyen.
Aki nem kerget illúziókat, az tudja, hogy a tanítója is tanul tőle, nem csak fordítva, és az a tanító aki szabad, ugyanígy tudja, hogy ő maga is tanul, nem csak tanít.
Aki pedig nem tűri a láncokat és lázad, az olyan erőt kap és képvisel, amiről évezredekkel ezelőtt elfelejtette az emberiség, hogy létezik.
Aki a fényt sötétnek látja, mert azt mondták a fényről, hogy sötétség, és a sötétségről azt, hogy fény, az nem lát tovább a saját orránál és elhiszi, amit mondanak neki azok, akiknek ez érdekükben áll."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.