Orbán Viktor meglátása szerint kialakult a közép-európai építkezés lehetősége. Hozzátette: "a közép-európai népeknek nem arról kell gondolkodniuk, hogy hol találnak maguknak náluknál jóval nagyobb protektorokat, ahogy ezt az elmúlt 100-150 évben tették".

Szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató, két évre szóló új terv – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök elmondta: csütörtök délután gazdaságpolitikai megbeszélést tartott az összes érintett miniszterrel és szakértővel, ahol megrendelést adott le a teljes magyar gazdaságpolitikai szakértői gárdának.

Azt kérte, hogy az összes, az elmúlt hetekben miniszteriális és szakmai műhelyben készült javaslatot "fésüljék egybe, és szeptember közepére legyen logikus, sok-sok tucatnyi intézkedést is tartalmazó növekedési tervünk".

Hozzátette:

számításai szerint szeptember közepére "minden szükséges politikai és kormányzati döntéshozatali fórumon átmegy" az a két évre szóló terv, amely szerint a 2020-as év negyedik negyedévét, 2021-et és 2022-t irányítja majd a kormány.

A kormányfő kitért arra, hogy az eddigi gazdaságpolitika "vezérfonala" a munkahelyek megvédése volt.

"Erről nem hátrálunk le, ezt a célt nem adjuk fel" – jelentette ki.

Emlékeztetett: a védekezés részeként hitelfizetési moratóriumot vezettek be, és ez sok százezer család számára lehetővé tette, hogy a hiteltörlesztés helyett pénzügyi helyzetének stabilizálására fordítsa pénzeszközeiket.

A vállalkozók is meg tudták tartani alkalmazottaikat, mert "kimenekültek" a bankok szorításából. Majd bevezették a munkahelyvédelmi terveket, megindítottak "új munkahelyek létrehozásával kecsegtető fejlesztési terveket is"

- mondta.

A védekezés megvolt, a munkahelyeket sikerült megvédeni, több munkahely van ma, mint volt januárban – mondta, megjegyezve, hogy a védekezésben is van még teendő, hiszen még nincs annyi munkahely, mint volt tavaly júniusban.

Ugyanakkor a növekedési tervet is jól előkészítették, hiszen a védekezés egy részére szánt összegből a jövendő beruházásokat finanszírozták. A magyar befektetők 2021-ben már meg fogják indítani a 100 milliárdos nagyságrendben igénybe vett támogatások segítségével létrehozott befektetéseiket – tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar politikai gondolkodás elmúlt 100-150 éve "közjogias természetű volt", de "volt 850 évünk, amikor ez nem így volt, hanem alapvetően nagy politikai kérdésekről tudtunk gondolkodni és nem közjogi részletkérdésekről".

Ilyen kérdés, hogy hol van Magyarország, mekkora Magyarország, mekkora a népessége összevetve a szomszédjainkkal, mekkora területet tudunk belakni, megvédeni, kik jelentenek ránk nézve fenyegetést, fenyegetést jelentenek-e a szomszédjaink, ki lehet-e velük egyezni, kik a legközelebbi nagyok, és azok a nagyok rá akarnak-e lépni a torkunkra vagy nem, el tudjuk-e kerülni a konfliktusainkat, vagy bele kell állni küzdelmekbe, mit ahogy bele kellett állni a törökkel – sorolta.

Volt tehát a magyar politikának geopolitikai dimenziója is, amely elenyészett, és "szeretném, ha ez a gondolkodásmód visszajönne"

- mondta Orbán Viktor.

Meglátása szerint kialakult a közép-európai építkezés lehetősége.

A közép-európai népeknek nem arról kell gondolkodniuk, hogy hol találnak maguknak náluknál jóval nagyobb protektorokat, ahogy ezt az elmúlt 100-150 évben tették.

Most itt a lehetőség, hogy összeálljunk, megpróbáljunk együttműködni, megpróbáljuk megszervezni magunkat, és azt a fantasztikus életlehetőséget, amelyet tudásban, szellemben, energiában, gazdasági potenciában Közép-Európa jelent, a szuverenitásunkat megőrizve valahogy összerendezzük – közölte a kormányfő.

Hangsúlyozta:

ehhez egy "vezérhajóra" lesz szükség, ez a hajó pedig Lengyelország.

Ez egy negyvenmilliós ország fantasztikus fejlődéssel, komoly hadsereggel, hatalmas gazdasági potenciállal és szerteágazó érdekekkel a térségben.

Ha jól rendezzük el a mi saját hajóinkat, csapatainkat a lengyelek körül, és meg tudunk velük egyezni, akkor Közép-Európa sokkal inkább képes lesz érdekeinek megvédésére, gazdagabbak leszünk, gyorsabban fogunk fejlődni, mintha külső protektorok után néznénk

- fogalmazott.

Megjegyezte:

erről beszélt a Szent István-napi ünnepségen, arra biztatva honfitársait, hogy ne féljenek az ilyen dimenzióban való gondolkodástól.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Vazzzze,,,hogy mekkora egy ökör ez a Zember...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Vazzzze,,,hogy mekkora egy ökör ez a Zember...
Gauntlet
Most. pár nappal ezelőtt India, azelőtt meg Dél-Korea volt a nagy barát. Mindkettő közeli szomszéd ugye!
tudode
Akinek híján vagy az esze, legyen jegyzete!
.
Ha má a yacht sem elégíti ki kényeSS igényét!
.
Mert meg kell védenie a gazdaGságát minden áron:
.
---- az Orbán-család ismeretlen története első rész PartizánINFO
.
www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=mtHwBhjXeK0&feature=emb_logo
.
--- az Orbán-család ismeretlen története második rész PartizánINFO
.
www.youtube.com/watch?time_continue=4&v=W6DShLlS3I0&feature=emb_logo
-----------------------------
.
Magyarország, alias őfélesége jobban teljesít!
kereső
Orbán végleg megzakkant. Ez nem egy állam alapitó államférfi,, hanem egy ócska kókler.Egy Mekk Elek. Nagyobb károkat okoz az országnak mint Trianon, meg a háborúk együttvéve.
solidedge
Nagyapám is elhülyült, de ő legalább csendben volt.
Gyütt Mönt
Irány Graz. Bár csodát ott sem tudnak tenni.
justhpeter
@solidedge: De gondolom nem 57 évesen zakkant meg a nagyapád ?
justhpeter
Viktor urunk kicsit bajban lesz ezzel a lengyel vezérhajóval, amikor majd a vezérhajó az orosz tengeri armada ellen indul.
csak úgy....
multkor még dübörgött és türk volt,most a lengyelekkel akarja elvitetni a balhét?
kokopelli
Beszégetnie kellene azokkal a lengyelekkel,akik "azt a Lengyelországot" már régen elhagyták!...nyugat felé!!(;-))
RonaGyuri
és akkor kinek a pénzét fogod lopni??? =))
simmering73
Semmi kétség, ez az ürge beteg. nem kicsit, nagyon. Ennyi baromságot összehordani nem kis teljesítmény. Valószínűleg újre kell majd írni a pszichiátriai tankönyveket.
Nessy
@simmering73: Nem probléma! A hallgatóság figyelme 20 perc után "kikapcsol", és már nem is tudja, miről van szó. Hacsak nem tud valaki érdekesen, színesen előadni. Na most a felolvasás még monotonabb!
csak úgy....
@RonaGyuri: csak nem a találékonyságuk miatt aggódsz ,gyuri bátyám?
majd még a shikariktól is..
Józsipapa
most a lengyelekhez dörgölődzik !!!
a nyugat pedig már smafu neki...
a lényeg, hogy megint tervek készülnek
szarásig...érdemben semmi nem fog
változni...ahogy eddig sem változott...
csak az államadósság nő !!!
és megy tovább a propaganda; dicshimnuszok
a sikerekről a számok saját szemszögből
történő magyarázásáról !!!
RonaGyuri
Ha elmaradt a tüzijáték

Na ez egy igazi frappáns hozzászólás

Mint ismert – na jó nem teljes mértékben ismert, de akceptálható, okokból – elmaradt a tűzijáték. Volt egy csomó más téma így nem volt túl nagy sziporka, de az egyik hozzászólás valóban ütősre sikeredett:
„Istenem nem lesz tűzijáték, most mi lesz a kutyákkal? Ki fogja őket ijesztgetni, ki/mi hozza rájuk a frászt?”
„Ne izgulj Orbán pénteken reggel bemegy a rádióba! =))”
ómió
Pedig efftársilag az aktuális "örök protektor" most Brüsszelben látszik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok