A Mandinertől érkező, volt fidelitatos főszerkesztő-helyettes után itt az újabb név.

Kormánybarát laptól érkezik az Index új hirigazgatója is
Fekete-Szalóky Zoltán - fotó: Facebook/InfoRádió

A Media1 úgy tudja, az Index hírigazgatója is egy kormánybarát laptól érkezhet. 

Fekete-Szalóky Zoltán, az InfoRádió egykori felelős szerkesztője az elmúlt évben

az Országút című kormányközeli kulturális-közéleti lapnál dolgozott szerkesztőként.

Fekete-Szalóky Zoltán átigazolásáról több forrásból is értesültek, elhangzott például a neve azon a múlt heti, átadás-átvétellel kapcsolatos értekezleten is, amelyen a távozófélben lévő egyik indexes munkatárs is részt vett.

Szóban forgó személy egyelőre nem erősítette meg az információt.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kereső
Na lesz legalább még egy hirportál, amelyet a hivókön kivül ezután senki sem látogat,és olvas. Nnem baj- majd kormányhirdetésekből megél. Kellett már ez nagyon. Ellensúlyozni ballibsi média túlsúlyt. A függetlensége meg mmajd az origóéval vetekszik. Innentől kezdve nem teljesen mindegy, hogy ki szerkeszt, ki lesz aki kiszolgálja a fideSS-t?
Gauntlet
honnan a bánatból van ezeknek ennyi káderük?
human
@kereső: Ez nem feltétlenül van így. Állítólag az Origo látványos pálfordulása után is elég sok látogató maradt. Feltehetően az egyéb, nem politikai rovatok miatt.
Józsipapa
hova tűnt szombathy pál ???
gondolom, nem akart résztvenni ebben a
csinn - bumm cirkuszban...
kereső
@human: Ezt nem tudom, mert az origót még csak meg sem nyitom az eladás óta. Az Indexnek már most több százezres nagyságrendű látogatás csökkenése van. A bloggerek egymás után mennek át másik portálra. Felállt az informatikai hátteret biztositó csapat egy része.Az origo váltása viszonylagosan csöndben történt, ez viszont elég hangos volt ahhoz, hogy aki nem orbánista, az ezek után hanyagolja az oldalt- hiszen a felálló csapat biztositék arra, hogy egy lesz a sok-sok propaganda oldal közül.Habony hirek átvétele adja a szinvonalt.
Csibi
A 444.hu. valamint a 24.hu társulni fog a magyarkurir.hu sajtóorgánummal.
SystemError
Ez a gyors lelépés azért is volt zseniális, mert nyilván ennyi idő alatt piacról nem lehet feltölteni emberekkel az indexet. Hát itt is kijött a foguk fehérje, hogy honnan lehetett szívességeket kérni. Vagy inkább úgy mondom, hogy csak saját közegből tudták így feltölteni emberekkel, hogy ne dőljön össze...:) Az eddigi jelöltek "múltja" csak a hóhér vonal volt. Csak a elfoglalás utáni bizalmi emberek jöttek ide is...

Biztos majd az a 1.5 iskolázatlan tahó fidess szavazó, aki egyáltalán nem olvas majd ezt fogja...:)
solidedge
Van két millió Fideszt imádó akit töménytelen mennyiségű újság, televízió, rádió szolgál ki. Van 6 millió akiknek lassan nincs semmi. Erre azt mondja az agyament felcsúti pöttömke hogy baloldali média túlsúly van. Felénk az ilyen embert úgy hívták hogy a falu bolondja.
human
@kereső: Emlékszem még az Origo váltására. Mindig ott kezdtem a hírekkel. Aztán egy nap olvasgatom a cikkeket és jön a nagy kérdőjel. Mi van??? Színvonaltalan propaganda folyt belőle. Csak később tudtam meg, hogy nem meggágyultak, hanem felfalta a NER.
Rockxy
miva?
gyurcsányfletó ijenkor holvan?
momentumosfletó micsinál?
hatházi fletó, hol a ló f@sza??
varnyúfletó, csikung?
kunhalmiFletó mér haggya?
bangóné kurvaerős ágnes nyugdijba vonult?
Rockxy
széplassan elfoglalja a fidesz az indexet, a hüjje fatökű málészájjú roncsellezék, meg csak nyüszít mint patkány a varjúcsapdában.

fülét farkátse mozdíccsa!
biztos megártott nékik a vírus
Gyütt Mönt
Én a hírhamisító Papp Dánielre tippeltem, mivel jól illene a csapatba.
kereső
@Gyütt Mönt: Ó, ő jó helyen van- az mtva vezérigazgatói székében. Minden embert a megfelelő helyre, ugyebár. Bizonyitotta már a hűségét.
ómió
Úgy tudja? Nem úgy hazudja? Ha meg a kormányra "megorrolt", akkor annál ádázabb hazudozó lesz! A'la "Lájos"!
Csizmás Kond
Nem szörnyülködni kell...nyitva a kapuk lehet jelentkezni...vagy ha az nem megy legalább tüntetni...
csipetke
Csak a címre.- Ez egyáltalán nem meglepő.Így nyírták ki az origót is többek közt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.