276 illegálisan az országban tartózkodó külföldit fogtak el és tettek át a déli határkerítésnél, 174 főt megakadályoztak az illegális határátlépésben, az országban 13 főt kaptak el.

Magyarország területén 2020. augusztus 20-án 0 órától 2020. augusztus 23-án 24 óráig a rendőrök 170 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 6 halálos kimenetelű közlekedési balesetben nyolc személy vesztette életét, 51 súlyos és 113 könnyű sérüléssel végződött – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében.

Nyolcan haltak meg az utakon a hosszú hétvégén

Összeroncsolódott járművek mellett helyszínel egy rendőr a Hajdúnánás és Hajdúdorog közötti úton 2020. augusztus 23-án este. Eddig tisztázatlan körülmények között három autó ütközött össze, a balesetben hárman meghaltak, többen megsérültek.

Fotó, címlapi kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Elfogások, illegális határátlépők

A szolgálatot ellátó állomány összesen 720 személyt fogott el, közülük 71 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 507 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 771 személyt állítottak elő, köztük 374 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 80 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 482 esetben történt.

Magyarország területén ezeken a napokon a rendőrök és a katonák 276 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 174 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 13 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 2 fő ellen embercsempészés miatt és 2 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.