Azt hittem, hogy a Momentum már elengedte ezt a generációs mantrát a múlt és a jövő pártjairól, embereiről, és rájött, hogy fiatalnak lenni éppen annyira nem érdem, mint mondjuk magyarnak lenni. Gondoltam azt is észrevették, hogy ez ugyanolyan megosztása a társadalomnak, mint amit a Fidesz tesz, amikor azt sulykolja, hogy csak a fideszesek az igaz magyarok.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Egyre kevésbé tetszik Fekete-Győr. Orbán fiatal mását látom benne, egy ambiciózus, inkább ravasz mint okos fiatalembert, aki a széljáráshoz igazítja az aktuális ideológiáját.
Mindenképpen jelzésértékű a múlt és a jelen listájának a felvetése, és a határon túliak biztosítása afelől, hogy mindig joguk lesz beleszólni az anyaország sorsának alakulásába.Felvontam a szemöldököm arra a kijelentésére is, hogy az elkövetett bűnök következményeket kívánnak, nem csak az elmúlt 10 évet átfogóan, hanem en bloc. Fekete-Győr vádat emel, de megnyugtat, hogy a lámpavas nem fog játszani. Nos, az elhangzottak alapján vagy teljes mellszélességgel állok a DK mellé vagy nem élek a szavazati jogommal, hiszen újból elúszik a tisztességes jövő lehetősége. Csak azért szavazni, hogy demonstráljam, ki a rokonszenvesebb, nincs értelme.
Furcsa egy nép ez a magyar, teljesen mindegy, milyen korban élünk, az attitűdök nem változnak, a jellem , az erkölcs ma is Móricz Rokonokjával megegyező. MSZP, LMP, Momentum? Egyik kutya, másik eb.

Tudod, András, Gyurcsányt ugyan megpróbálhatod a fidesz módszereivel amortizálni, de az eszköz a használóját minősíti. Mindig. És legyünk őszinték, Fletó fényévvel jár előtted.
Szét lehet cseszni a '22-es esélyeket is, de mit érsz el vele? Orbán helyébe nem tudsz lépni, Gyurcsányt legyőznöd hiú álom. Akkor minek? Tapasztalatlan vagy és kevés ahhoz, hogy a hatalommal élni tudjál, ezért nem is érdemled meg.
Komoly remény volt a Momentum, nagy csalódás lett. Úgyhogy ne akarj ítélkezni a régiek felett, Fekete-Győr András, mert nem vagy különb.
Béla333
V.M. az ellenzék megmondó embereként nemsok okos ötletet sikerült elültetni az emberek fejébe. Vajon miért?
Lehet hogy a véleménye nem is mérvadó, csak az MSZP/DK körökben?
Nyírfa
Egyre kevésbé tetszik Fekete-Győr. Orbán fiatal mását látom benne, egy ambiciózus, inkább ravasz mint okos fiatalembert, aki a széljáráshoz igazítja az aktuális ideológiáját.
Mindenképpen jelzésértékű a múlt és a jelen listájának a felvetése, és a határon túliak biztosítása afelől, hogy mindig joguk lesz beleszólni az anyaország sorsának alakulásába.Felvontam a szemöldököm arra a kijelentésére is, hogy az elkövetett bűnök következményeket kívánnak, nem csak az elmúlt 10 évet átfogóan, hanem en bloc. Fekete-Győr vádat emel, de megnyugtat, hogy a lámpavas nem fog játszani. Nos, az elhangzottak alapján vagy teljes mellszélességgel állok a DK mellé vagy nem élek a szavazati jogommal, hiszen újból elúszik a tisztességes jövő lehetősége. Csak azért szavazni, hogy demonstráljam, ki a rokonszenvesebb, nincs értelme.
Furcsa egy nép ez a magyar, teljesen mindegy, milyen korban élünk, az attitűdök nem változnak, a jellem , az erkölcs ma is Móricz Rokonokjával megegyező. MSZP, LMP, Momentum? Egyik kutya, másik eb.

Tudod, András, Gyurcsányt ugyan megpróbálhatod a fidesz módszereivel amortizálni, de az eszköz a használóját minősíti. Mindig. És legyünk őszinték, Fletó fényévvel jár előtted.
Szét lehet cseszni a '22-es esélyeket is, de mit érsz el vele? Orbán helyébe nem tudsz lépni, Gyurcsányt legyőznöd hiú álom. Akkor minek? Tapasztalatlan vagy és kevés ahhoz, hogy a hatalommal élni tudjál, ezért nem is érdemled meg.
Komoly remény volt a Momentum, nagy csalódás lett. Úgyhogy ne akarj ítélkezni a régiek felett, Fekete-Győr András, mert nem vagy különb.
tudode
Az igaz, hogy fiatalnak lenni nem érdem, hanem állapot, de azt el kell ismerni, hogy őfélesége játékszerét sikerült megakadályozniuk
.
----- A fideszes lejáratást is vállalják, hogy megakadályozzák az olimpiát
.
444.hu/2017/01/18/a-fideszes-lejaratast-is-vallaljak-hogy-megakadalyozzak-az-olimpiat
----------------------------------
.
Ezenkívül van még bizonyítani valójuk a volt fiatal demokraták un. politikai művészetének az elfajzása miatt!
relatív
Pedig érdemes lenne azon elméláznia minden (+) pártocskának, hogy az MSZP lejtmenete igazán akkor kezdődött, amikor ' kitalálták ' , hogy csak a fiatalokkal kell ' erősíteni ' a pártot

A gyakorlattal-, tudással rendelkezőket felváltották a győzelmi mámorban, de kevés ismerettel rendelkezők, és a lejtmenet a szakadékig jutott el.

Ismeretes, hogy mind a tudományban, mind a politikában - de az élet minden zúgában - csak egy egészséges , többgenerációs csapat lehet sikeres, bármely irányba megy az ' inga ' a siker nem nagyon várható !
Mindenkinek érdemes ezen elgondolkoznia.
Béla333
Én szurkolok a Momentumnak, hamár az LMP-t a DK-sok és az MSZP-sek '18-ban olyan undorító módon leamortizálták.
Kell egy olan választék, aki nem Orbány és nem Gyurcsány!
Persze ez ugyanazt a reakciót váltja ki a DK-sokból, mint amilyent annak idején kiváltott azon LMP döntés, hogy jobb híján önállóan akartak indulni.
Amikor meg (a Vásárhelyi Márky-Zay győzelem után a teljeskörű összefogást hirdették meg, akkor meg azt mocskolták a magukat demokratának hazudók.
Most ugyanezt a sorsot szánnák a Momentumnak, mert a balga fejükkel azt gondolják, hogy ha kicsinálják a választékot az ellenzéki térfélen, akkor majd akár kényszerből, de Gyurcsányra szavaznak azok, akiknek elegük van a Fideszből. Hatalmas tévedés, de a jelek szerint ezt a sokadszor végigjárt utat kell újra bejárni, mert képtelenek elfogadni azt, hogy létezhet olyan gondolat az ellenzéki térfélen, amit nem ők találtak ki.
Igen: meg kell hirdetni az elmúlt 30 év kivizsgálását, oldalaktól, pártoktól függetlenül, ki kell vizsgálni, hogy miért nem számoltatták el yegymást sohasem, egyik kormányváltás után sem?!
Ez egy teljesen jogos elvárás, csak azok prüszkölnek ezért, akik így-úgy résztvevői vagy haszonélvezői voltak az országunk kirablásának!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.