Elkészült a Timpex Kft. fedeles lovardája Nyíregyházán, a több mint 300 millió forint értékű beruházást szerdán adták át a nyírségi megyeszékhelyen.

300 millió forintból építettek meg egy fedeles lovardát Nyíregyházán
Kovács Ferenc polgármester (Fidesz), Tárbály István ügyvezető-tulajdonos, Ifj. Tárbály István ügyvezető-tulajdonos, Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára és Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke (b-j) a Timpex Kft. fedeles lovardájának sajtónyilvános bemutatóján, Nyíregyházán 2020. augusztus 26-án. A 2400 négyzetméter alapterületű, 300 millió forintból felépített lovarda egy 1800 négyzetméteres, saját használatú, de nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas fedett pályával rendelkezik. MTI/Balázs Attila

Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, a fejlesztés a hazai lovas élsportot és az utánpótlás-nevelést egyaránt segíti, mivel az új lovardát időjárástól függetlenül, egész évben tudják használni a versenyzők és a szabadidősportolók.

Megjegyezte, nagyon kevés fedeles lovarda van az országban, az új létesítmény a sportfunkciója mellett ráadásul a kultúrát is szolgálja, ugyanis az új lovarda ad otthont a napokban Nyíregyházán zajló Vidor Fesztivál egyik lovasszínházi előadásának.

Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke a beruházást megvalósító társaság szakmai eredményeit megemlítve arról beszélt, hogy a Timpex Ménes és Lovasklub a magyar lovasélet elmúlt három évtizedének egyik meghatározó szereplője, a lótenyésztés területén szinte az egész világon ismerik a nevét.

Emlékeztetett arra, hogy az élsportban kimagasló eredményeket ért el a ménes, világ- és Európa-bajnokságra, világkupa-döntőre jutott már el ott tenyésztett ló és ott alkalmazott lovas, itthon pedig felnőtt és utánpótlás szinten is a legmagasabb eredményeket érte el a klub.

A szövetségi vezető a lovas szabadidősport növekvő népszerűségére utalva hozzátette, a tapasztalatok szerint Magyarországon januártól decemberig egyre nagyobb az igény a lovaglásra és a lóval való foglalkozásra, ez a lovarda pedig erre biztosít lehetőséget.

"Nagy öröm, ha egy helyi cég fejleszt, mert ez azt jelenti, hogy eredményesen működik, jól érzi magát és a városban képzeli el a jövőjét" – közölte az ünnepségen Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. A városvezető szerint külön említést és megbecsülést érdemelnek a társaság sportsikerei, az idei kulturális újítást folytatva pedig később akár több fesztiválprogram és előadás helyszíne lehet majd a létesítmény.

A 2400 négyzetméter alapterületű lovarda egy csaknem 1800 négyzetméteres, elsősorban saját használatra, valamint nemzetközi versenyek megrendezésére egyaránt alkalmas pályával rendelkezik – mondta el Tárbály István, a Timpex Kft. ügyvezető-tulajdonosa. A több mint 300 millió forint értékű beruházás megvalósításához a társaság 150 millió forintos kormányzati támogatást kapott.

A Nyíregyházi Tangazdaság ménesét 1993-ban vásárolta meg a Timpex Kft., azóta ott nevelkedik az ország egyik legeredményesebb, több mint száz lovat számláló sportló ménese. A lovasiskolát működtető és lovastáborokat szervező társaság pályáján évente rendeznek országos tenyészszemlét, fedezőmén bemutatót, valamint megyei és országos díjugrató versenyeket.

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@division: Nincs eltúlozva. Orbán önti az egyházi iskolákba a pénzt. Itt a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökének nyilatkozata:
"A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás elmondta, hogy az egyházi iskolák finanszírozás tekintetében sokkal stabilabb lábon állnak, mint az államiak, ebben nagy szerepe van annak is, hogy az államtól tavaly NÉGYSZER annyi támogatást kaptak egy diák után, mint egy állami iskola."
hvg.hu/itthon/20200728_Egyhazi_fenntartasu_intezmeny_gazdalkodas_allam
Aki Én
@division: 20:33 Ezt szoktátok mondani az elképzelhetetlen, valóban megdöbbentő, szinte hihetetlen dolgokra, aztán amikor kiderül, hogy bizony igaz, akkor kussoltok. Akkor már nem mondjátok, hogy ez felháborító...
division
@Aki Én: Nem szoktam kussolni IQ király, csak egyelőre ez nem így van mint ahogy bemásolgatjátok innen-onnan.
Aki Én
@division: ...na, ez sem a te informáltságodon múlik.
Eladott Ország
"Tisztelt hölgyeim, uraim és kedves lovak! Én annyira nagy ember akartam lenni, igazi finom úr, de nem sikerült. Nekem nem jutott más, mint az idiótákon uralkodni. Semmi kihívás nincs bennetek, kedves rajongóim. Ha a fejetekre szarok, megköszönitek. Ha kiverem a kenyeret a kezetekből, megcsókoljátok a lábamat. Ha a fejetekre gyújtom a házat, megünnepeltek. Ezért úgy döntöttem, hogy ha már csak tahó lehetek, akkor abból a legnagyobb. Legalább. Nekem csak disznótelep átadás jut? Leszarom. Átadom a disznótelepet. A haveromnak. Ha nektek jó így, nekem is jó. Ott dögöljetek halomra a kórház folyosóján, én úgy döntöttem, hogy lovas nemzet vagyok, egy igazi honfoglaló huszár és amúgy is arra költöm a pénzeteket, amire akarom, úgyhogy nem kaptok cétét, se bélvarrógépet, pusztuljatok halomra. Lovat kaptok. Nemzetit. Ha nektek ez megfelel, akkor nekem is. Úgyhogy tisztelt hölgyeim, uraim és kedves lovak, ezennel elbaszok 300 millió forintot egy kurva lovardára. Nem, mintha nem utálnám a büdös lovakat, mert utálom. De titeket jobban utállak. Úgyhogy ezennel ünnepélyesen átadom nektek a nemzeti lószart. Örüljetek, sügérek!" Magyar seggbe, magyar lófaszt!
uploads.disquscdn.com/images/3b21c19a4895215bca977ae277f3574be9e09251dadacedabe3e2a95122b9ce3.jpg?w=600&h=358
division
@Aki Én: Nyilván a tieden múlik, tudjuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.