Nem zárnak sikeres évet az idén a dinnyetermelők: a várt mennyiség fele termett csak, ezt a kiesést pedig csak részben kompenzálták a szokásosnál magasabb árak, írta a Világgazdaság.

A kevés nyári fény miatt későn értek a dinnyék: kevés lett az eladható termés

Gubacsi Zoltán, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a lapnak elmondta, hogy az alacsony termés elsősorban a kötések idején jellemzően hűvösebb, csapadékosabb idő, illetve nyáron a megszokottnál kevesebb fény következménye. A dinnye lassabban fejlődött, már a korai érésű fajtáknál látszott egy kéthetes csúszás, ami az egész szezonban megmaradt.

A terméskiesést az árak valamelyest kompenzálták, de azt nem lehet kijelenteni, hogy jó évet zártak a dinnyetermelők. A kilogrammonként 60-70 forint körüli idei átlagos felvásárlási ár megfelelő, de a hozamok hektikussága miatt egyes termelőknek kifejezetten rosszul sikerült az idei dinnyeszezon. (A KSH adatai szerint 2014 és 2018 között a görögdinnye felvásárlási átlagára kilónként 31 és 41 forint között volt.)

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A magyar mezőgazdaságnak csak négy ellensége van. A tavasz, a nyár, az ősz és a tél.
Az állami támogatással még elboldogulnak. Csak termelni ne kellene.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.