Elég gyorsan betette a lábát a vírus.

Két budapesti iskolában találtak fertőzötteket az első tanítási napon – ezekről a sulikról van szó

Alig kezdődött el a tanév, máris koronavírus-fertőzötteket találtak két budapesti iskolában. Az egyik érintett intézmény a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium, ahol többen a gólyatáborban fertőződtek meg.

„A tábor az iskolától helyét és idejét tekintve jól elhatárolódott, valamint az iskola tanulóinak csak bizonyos körét érintette. Ez a tanévkezdést semmiféleképp nem érinti. Az iskola az Operatív Törzs utasításainak megfelelően járt el” – írta a 444 kérdésére az igazgató.

Az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában pedig három angol anyanyelvű pedagógusnak lett pozitív a tesztje, akikkel 30-an kerültek kontaktba. Ez az igazgató szülőknek küldött leveléből derült ki.

Forrás: 444

Kép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
a Fertő-tó környékén van a legnagyobb fertő.
meghát benn a tóban akkora a fertő, hogyaz már nemis kifejezés!
azmár kész fertőzés.
ott kéne szétnézni a szenzációspolitikusoknak meg a ok nyomozó firkászoknak.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.