Debrecen élelmiszerpiacai után a város kulturális intézményeiben is kötelezővé tették a szájmaszk viselését – jelentette be a cívisváros polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

Debrecenben szigorítottak a maszkviselési szabályokon
Fotó: Facebook/Papp László

Papp László a városháza udvarán tartott tájékoztatóján a fertőzöttek számának folyamatos növekedésével indokolta az intézkedést.

Közlése szerint zárt térben minden intézményben – színházban, bábszínházban, moziban, múzeumokban, könyvtárakban – kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése, ha valakinél nem lenne maszk, annak a városi készletből biztosítanak a helyszínen védőeszközt.

A gyerekek kiemelt biztonsága érdekében arról is intézkedtek, hogy egyszerre csak egy osztály vehet részt kulturális programokon, ebben az esetben is kötelező a maszkviselés és a testhőmérséklet mérése – ismertette a polgármester, hozzátéve: arról, hogy a kulturális intézmények szervezte múzeumpedagógiai foglalkozásokra elmehetnek-e iskolai közösségek, az intézményvezetők döntenek.

Papp László azt mondta, nehéz időszak következik, amikor fontos a város, benne az intézmények működőképességének biztosítása, de elsődleges szempont a biztonság, az egészségvédelem és a megelőzés, ezért a járványügyi helyzetet figyelembe véve naponta elemzik a tennivalókat.

A polgármester jelezte: kezdeményezte, hogy a kézilabda mérkőzések mintájára a jövőben a labdarúgó mérkőzéseknek otthont adó Nagyerdei Stadion egész területén legyen kötelező a látogatóknak a maszkviselés.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Na ezt igazán kíváncsian várom...hogy fogja ez a marha betartatni a maszkviselést az "alkoholt nem fogyasztó" megvadult drukkerekkel??Komolyan mondom, megérett már az emberiség egy kis tisztulásra...
peterkelemen
Koronavírus: Európa nagyvárosaiban tüntettek a kamu koronavírusos korlátozások és maszkviselés ellen www.youtube.com/watch?v=wjWUxSO_pIQ
peterkelemen
A maszkok gyakorlatilag hatástalanok a vírusok ellen. A vírusok annyira picik, hogy ezzel nem véded meg se magad, se másokat. Amíg a maszkot viseled saját magadat károsítod ugyanis több széndioxidot is szívsz magadba ezáltal eleve károsítod a szervezetedet főleg ha naponta több órán át viseled. A légzőszervi betegségekben szenvedőknek pedig kifejezetten káros sőt egyes esetekben akár halálos is lehet, de mindenki láthatja a kormányok őket sem védik sőt kötelezik a maszkok viselésére a gyerekektől kezdve a felnőttekig és nem tesznek kivételeket sem. Nem maszkkal születtél, nem maszkkal éltél eddig sem. A maszk hosszútávon igenis káros az egészségre a vírusokat pedig nem állítja meg, de még csak nem is lassítja hisz láthatjuk a vírusok továbbra is jönnek-mennek a világban.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.