Szerdai közleményében azt írta a kormánypárt, hogy Karácsony Gergely "az adófizetők pénzét propagandára költi".

Karácsony Gergely szerint dokumentumokkal is igazolni tudja, hogy hazudott a Fidesz

A Fidesznél úgy számoltak, hogy Budapest főpolgármestere csaknem 30 millió forintot költött Facebook-oldalának hirdetéseire.

Karácsony Gergely – mivel a közmédiába mindeddig egyszer hívták be – Facebook-oldalán keresztül reagált a vádakra, és mint írja, 

mivel az adatok nyilvánosak, valószínűleg a Fideszben is tisztában vannak vele, hogy állításuk hazugság, a Fővárosi Önkormányzat ugyanis 356 403 forintot költött főpolgármesteri hirdetésekre, és „tájékoztatás céljából, legfőképpen a koronavírus járvánnyal kapcsolatban” hirdettek.

Azt is hozzátette,

a kormány ennek több mint háromszázötvenszeresét, több mint 126 millió forintot költött a Facebookon, míg a Fidesz 96 millió és a Fidelitas 16 millió forintot költött a közösségi médiában.

Mint fogalmazott, nagyon sajnálja, hogy" jelenleg Magyarországon olyan a médiahelyzet, hogy a főpolgármesternek szinte csak a közösségi média maradt, ahol tájékoztatni tudja az állampolgárokat".

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Van abban valami morbid báj, mikor a fidesz beszél propagandára költött adófizetői pénzről, a maguk több százmilliárdos propaganda költségeivel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
arra találjon már valaki példát, hogy az Orbán-bagázs kivételesen nem hazudik! =))
nezelodo
A vezér aggódásának és őrjöngő támadásának oka van. A "KamuGerit" közvetlen választással, döntő többséggel választották meg a Budapestiek, míg ugyanez Orbánnak a "picit kisebb" Felcsúton még egyszer sem sikerült, amióta politizál. A főpolgi mégsem ordibálja a fülkeforradalmat, és az elsöprő többségét, pedig biztosan ellene dolgoztak a határon túli, nyugdíjjal, krumplival megvett bérszavazók. Orbán nagyon aggódik, hogy lehetséges riválisa lesz a következő választáson, és mindent megtesz, hogy tönkretegye, és elhallgattassa. A főpolgi pedig csökkentse a kockázatot, jobban tenné ha nem bringázna ezután.
Jozefina
Az internetes oldalakon történő megjelenésre sokkal többet kell az ellenzéknek költeni, mert több lehetőségük nemigen van a polgárok korrekt tájékoztatására!!! Tök mindegy, hogy a hazug fidesz-kdnp mit szajkózik!!! Hajrá Budapest, Hajrá Magyarország!!!
legott
Aki ezt eddig is tudták, azok most is tudják.
Akik meg nem akarják tudni, azokat soha nem zavarták a tények.
Aki Én
Van abban valami morbid báj, mikor a fidesz beszél propagandára költött adófizetői pénzről, a maguk több százmilliárdos propaganda költségeivel.
Qqberci
"Hazudott a fidesz"...

Mi ebben a hír?...
ómió
Bizony! Ő azt se tudja, mi az, hogy Facebook!
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:27 ♦ Bárányoknak home office , legelő a fecebook...
Vajon milyen újabb gazemberségre készül a kormány...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117110887_1728703937306026_3828817048482412934_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=37vBiU2POb0AX8XqErA&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=ed93307f6ec87ea9af0509ac768cdc07&oe=5F5D4FB1
Ez a toborzó egy nyílt beismerés arról, hogy kevés a kormánypárti szimpatizáns. Aggódnak, félnek, mert nincsenek elegen, mindent megpróbálnak, hogy számukat növeljék. Kormánypárti facebook harcosokat toboroznak, mert tisztában vannak vele, hogy az a sokat emlegetett 2/3-os többség, csak a szerény képességű fityeszesek fejében létezik, a valósághoz semmi köze. A Megafon nevű kormányközeli szervezet tanfolyamot hirdet, amely célja, hogy a kormánypárti emberek aktívabban harcoljanak...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117276137_318689249495802_874840432739028560_o.jpg?_nc_cat=104&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=SrLrY4tYVJQAX-ISzeP&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=79ed91c548edc64ba841ce663ef0ec32&oe=5F55EF63
Nessy
@Eladott Ország: Miután a két kilós krumpliért, vásárolt szavazóknak nem igazán telik internetre, (néha még villanyra se), számítógépre, nem igazán fognak "Facebook harcossá" válni egy tanfolyamon.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ómió
@Eladott Ország: A Facebook nagy többségében köztudottan egy anarcholiburnyák, vagy neobolsi tetüfészek, ahol, ha a bolsiellenes kisebbség határozottabban fogalmaz, letiltás a sorsa! Amikor a 2/3 hiányáról makogsz, hát ez az a fórum, ahol az - pont emiatt - nem lehet meg! Bár a fogalmazás talán úgy a pontosabb, hogy a valóságban meglévő 2/3 az, ami a neobolsi Facebookon soha nem lehet meg! Mekkora szerencse, hogy egyelőre még a valóság dominál és nem a neobolsi Facebook! Akármennyire rinyálod is itt össze magadat!
ómió
@Eladott Ország: Van ott Röszkénél bérlés nélkül is, tetüfi! Kukkold meg őket és fúrjál nékik alagutat! Böszme vezíred "még jól is járna" velük! Kár, hogy a te üres bolsi fejed a "lufi"!
Lepényleső
Kételkedett ebben bárki is-akitől elvonták erre is a pénzt?
ómió
@Eladott Ország:Látom, gyökérfi, visszatért Athina! Dübörög az Athina Művek!
Aki Én
@Shikari: ...neked, határon túli uszító bolsinak nem mindegy? Mi közöd a magyarok dolgához, miért pofázol bele, te beteg fajankó?
ómió
Eladott Ország: Ne hazudd le őket, csicskafi! Vagy erre áll a bolsi szájad! Most is tőlük "merítettél"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.